Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

27 évesen visszavonul az olimpiai bajnok úszó

Nagy Benjámin

Frissítve 06/09/2021 - 08:54 GMT+2

Már közvetlenül a tokiói játékok után is pletykáltak erről, aztán a napokban nagy riválisa és a FINA is elköszönt tőle. Nem csak Cseh László utolsó versenye volt a 200 vegyes döntője.

Kosuke Hagino.

Fotó: AFP

A riói olimpián 400 méter vegyesen Ázsia-rekorddal aranyérmes japán azok után döntött így, hogy Tokió egyáltalán nem úgy sikerült neki, ahogy a felkészülése alapján kellett volna: 200 vegyesen döntőzött ugyan, de közvetlenül Cseh László előtt, 1:57,49-es idővel hatodik lett, a 4x200-as gyorsváltó tagjaként pedig óriási meglepetésre lemaradt a fináléról.
Simán benne lenne még egy olimpiai ciklus a karrierjében, de nem nevezhető meglepőnek, hogy abbahagyja. Korábbi cikkünkben már megírtuk, hogy kilenc évvel ezelőtt robbant be az úszósportba, 18 éves tehetségként bronzérmes lett 200 vegyesen a londoni olimpián, aztán egy évvel később két ezüstéremmel zárta barcelonai világbajnokságot.
A csúcs ezután következett, hisz 2014-ben, Dohában világbajnok lett rövidpályán (200 vegyes), emellett első és egyetlen japánként elnyerte az év úszója címet is, majd az olimpiai ciklust a már említett arannyal, na meg egy 200 vegyes ezüsttel és egy 4x200-as gyorsváltós bronzzal zárta.
picture

Kosuke Hagino (JPN) of Japan celebrates winning the gold medal

Fotó: Reuters

A 2017-es budapesti világbajnokság után (második hely 200 vegyesen) azonban olyan mélyre került, amiből már sosem tudott visszajönni. Nehezen tudta feldolgozni a sikereket, depressziós lett, egyáltalán nem élvezte, amit csinál és kerülte az uszodát, így kihagyta a 2019-es vb-t. Gyerekének születése, aztán a koronavírus-járvány miatti leállás azonban jókor jött neki, magára talált és amelyik két számra igazán készült (200 vegyes és a 4x200-as gyorsváltó), ott be is került a japán olimpiai csapatba.
Hogy a tokiói hatodik hely és a váltókudarc mennyire játszik közre a döntésében, nem tudni – éremért, érmekért utazott –, mindenesetre lezárta élete nagy fejezetét és a jövőben a tanulmányai befejezésére akar koncentrálni. Régi riválisa és barátja, Daiya Seto (aki négy pályával mellette úszott a tokiói döntőben) búcsúzott tőle.
„Az formált olyanná, amilyen ma vagyok, hogy ennyi ideig üldöztem őt. Hatalmas példakép volt a pályafutásomban, és nagyon szomorú, hogy befejezi. Előttem még sok kihívás áll, úgyhogy tovább próbálkozom, hátha én is olimpiai bajnok leszek egy nap, mint ő. Köszönöm a szép emlékeket!”
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) az alábbi videóval köszönt el:
Forrás: részben via Kyodo News
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés