15 éve sírtuk el magunkat 13 fürdőgatyás férfitől, miután Kásás Tamásék megnyerték az athéni

"A Kemény-éra legnagyszerűbb diadala mind között az athéni olimpiai arany volt – és nem is elsősorban az örökkön emlékezetes, szerbek elleni thriller okán. Hanem az egész, ahogy végigmentünk a pokol összes bugyrán, elképesztő magabiztossággal, rendíthetetlenül. Először is, a mediterrán maffia összerakta minden idők leggyilkosabb olimpiai csoportját (hosszú talpas poharakból sorsoltak, a golyók nem egymás mellett, hanem egymás fölött voltak, azaz csak levették azt, amelyik feljebb volt): egy hatosba került Magyarország, Jugoszlávia, Horvátország, Oroszország és az Egyesült Államok – az akkori erőviszonyok közepette ennél brutálisabbat papíron sem lehetett volna összeállítani (és csak hárman léptek tovább, amúgy Kazahsztán volt a hatodik, exorosz válogatottakkal, azaz az sem számított pihenőnapnak). Ebből a csoportból mentünk tovább öt győzelemmel. És nem véletlen, hogy az elődöntőben az oroszokat, a fináléban meg a jugókat kaptuk vissza. Olimpiákon még sohasem fordult elő, hogy a későbbi győztesnek kétszer kellett megvernie az ezüst- és a bronzérmest. Megtettük. A szintén szédületes játékerőt képviselő jugoszlávokat pedig a torna nyitónapján, majd a fináléban győztük le úgy, hogy az utolsó negyedben mindkétszer 3-0-lal fordítottunk. Ilyenre más nem lett volna képes."

"Borzalmasan kezdődött a döntő... A szerbek elhúztak 3-0-ra. Mi ez, ha nem alapos hideg zuhany, össznemzeti katasztrófa?Épp úsztam visszafelé a harmadik gól után a középkezdéshez. Kinéztem a közönségre, de csak egyetlen pillanatra. Világosan emlékszem, azon gondolkodtam: itt vagyunk, jók vagyunk, eddig mindent megnyertünk... tényleg így el tudjuk rontani? Tényleg három perc alatt elintézzük magunkat? Ahogy feltettem magamnak ezt a kérdést, villámgyorsan átfordultam. Bár ehhez az is kellett, hogy meglássam a lelátón a szerb államelnököt, Boris Tadicot. Láttam, ahogy vigyorog, ahogy összepacsizik a mellette ülővel... Ott és akkor én azt mondtam magamnak: nem, nem és nem! Nem fogjuk elveszíteni, nem akarom megadni neki ezt az örömöt!"

"Tudtam, mindenki engem néz, figyel, mindenki azért szorít, hogy bedobjam. Ott, a medencében meg a kispadon minden társam és ellenfelem tisztában volt vele, hogy ez az utolsó esélyünk. Tudta, az athéni lelátókon várakozó csendbe dermedt sok száz szurkolónk, köztük apám. Tudta otthon anyám az öt macskájával, ölében a kutyával. Tudta a tévé előtt ülő többmilliónyi magyar, hogy ha ez kimarad, vége az álmoknak. Én is tudtam. Azt is, ha kihagyom, nincs olyan erős zuhany a világon, ami lemosná rólam a szégyent, hogy miattam buktuk el az olimpiai döntőt. Ha kihagyom, az teher lesz egész életemre. Feldolgozhatatlan, elviselhetetlen, megemészthetetlen teher."

"Az egészben az a legszebb, hogy a mindent eldöntő gólt egy olyan figurával szereztük, amelyet a döntő délelőttjén gyakoroltunk először. Soha, sehol nem csináltunk még ilyet. Teljesen új volt. Dénes azt találta ki, hogy a megszokott bal oldalról átrak jobbra, Kiss Gergőt pedig beviszi a bal kapufához. Ha én váratlanul felbukkanok egy szokatlan helyen, akkor egészen biztos, hogy a védők rám mozdulnak, mert tuti azt hiszik, lőni fogok, Gergő viszont üresen marad, és a többit már ki tudják találni. Nagyon bejött élesben. Amikor megjelentem a bal oldalon, és megkaptam a labdát, azonnal a kapu közepe felé húzódtam egy kicsit, mire két védő is jött velem. Lövésre emeltem a kezem, de a bombának induló mozdulatot a vége előtt megtörtem, és csuklóból Gergőhöz passzoltam a labdát. Ő pedig onnan már hidegvérrel beverte.8-7 ide!"

"Kása passza? Az az ő specialitása, hogy a nagy mozdulatba belefékez. Mi tudtuk a figurát, része volt, hogy ellőheti, de az is, hogy ha úgy érzi, akkor odaadja nekem, mert velem már nem számolnak annyira. Ebben az a legszebb, hogy ezt nem a road-show-n csináltuk meg, hanem az olimpiai döntő negyedik negyedében. Hogy életünk legnehezebb pillanatában azonnal végig tudtuk vinni azt, amiről korábban csak egyszer beszéltünk, amit korábban csak egyszer gyakoroltunk. Ezért vagyunk az a csapat, amelyik, mert ennyire tudunk koncentrálni a dolgunkra a legfontosabb szakaszokban. Tomira iszonyatosan kell figyelni, hogy mikor adja, mert olyan a technikája, de éreztem, hogy adni fogja. Végül is csak együtt játszunk több mint tíz éve."

Ugyanez Hajdú B. István zseniális kommentálásában: "Góóóóól! A negyedik gólja! 8-7 ide! Atyaúristen! Vezetünk. Mondtam, hogy legyen egy kis gól, hát nem kellett volna ekkora, hát a végén még kifizettetik a háló árát a görögök velünk! Majd összedobjuk, persze. Óriási gól volt."