Soha nem indult ilyen jól Michelisz szezonja, de ő másnak örül

Magyar szempontból nagyszerűen indult az új TCR World Tour-sorozat, Michelisz Norbi a portimaói idénynyitón elvitte a pole pozíciót, megnyerte az első futamot, majd a másodikon a tizedik helyről indulva nyolcadikként intették le. A Hyundai gyári pilótája így egyelőre vezeti az összetettet, de a forduló utáni nyilatkozatában arról beszélt, nem ez a legfontosabb.

Michelisz Norbi először kezdett győzelemmel egy szezont.

Fotó: From Official Website

Michelisz Norbi két pont előnnyel vezeti a bajnokságot csapattársa, Mikel Azcona előtt, aki az első futamon másodikként zárt, a másodikon pedig előrejött a negyedik helyig.
A korábbi világkupa-győztes magyar pilóta több szempontból is történelmet írt szombaton: ő lett a TCR World Tour legelső futamgyőztese, pályafutása során először sikerült megnyernie a nyitóversenyt, de még olyanra sem volt példa, hogy rögtön az első hétvégén győzni tudjon.
Az egy adott szezonon belül elért legkorábbi győzelme még a WTCC-hez és a 2015-ös évhez fűződik, amikor a Zengő Motorsport színeiben győzött a Hungaroringen. Az akkor az év harmadik versenyhétvégéje és 6. futama volt.
Eddig kétszer fordult vele elő, hogy dobogóval nyitott egy szezont: 2016-ban kétszer is harmadik lett a Paul Ricardon, majd a rákövetkező évben, egy második hellyel kezdett Marokkóban.
„Persze jó érzés vezetni a pontversenyt, de jelenleg nem nagyon foglalkozom ezzel. Ami sokkal fontosabb, hogy sikerült kihozni a maximumot abból, amink van. Néha elég annyi, hogy csak elől vagy, néha elég csak bejönni az ötödik vagy a nyolcadik helyen. A jelenlegi rendszerben, a jenlegi pontokkal és egy ilyen hosszú bajnokságban, ennek most még nincs nagy jelentősége” – mondta Norbi a TouringCarTimesnak.
„Mindenki látta, mennyire szorosak a versenyek; hihetetlenül közel vagyunk egymáshoz, és bármilyen irányba eldőlhetnek a dolgok. Úgyhogy számomra nem az a fontos, hogy vezetek vagy harmadik vagyok, hanem az, hogy hiba nélkül csináltuk meg a hétvégét.”
„Balesetek, defektek és műszaki hiba nélkül megúsztuk a két futamot. Lehet, hogy kívülről ez egyszerűnek tűnik, de belülről egyáltalán nem az. Ne értsen félre senki, elégedett vagyok a hétvégével, de ez többet jelent számomra, mint maga az eredmény.”
„És a következő két hétben nem dőlünk hátra, hogy kiélvezzük a sikereket, hanem dolgozunk tovább.”
Norbi a TCR World Tourról is elmonda véleményét, kiemelve, a szervezőknek nagyon kevés idő alatt kellett összehozniuk valamit. Szerinte biztosan lesznek majd olyan kisebb dolgok, amiket lehet jobban is csinálni, de úgy véli, Marcello Lotti ismét megmutatta, mekkora mestere ennek a világnak.
Az első futam közvetítése:
A második futam közvetítése:
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés