Forradalmi újítás jöhet az olimpián, ami egy egész sportág jövőjét megváltoztathatja
Publikálva 12/07/2025 - 15:32 GMT+2
Komoly téma játszotta a főszerepet a Nemzetközi Triatlon Szövetség (World Triathlon) pénteki, hamburgi közgyűlésén: először merült fel, hogy a 100 kilométeres formátum bekerülhet az olimpia programjába. Ha ez valóban így lesz, akkor az az egész sportág jövőjét megváltoztathatja.
Óriási dráma férfi triatlonban, zseniális hajrával top 20-ban a két magyar
Videó forrása: Eurosport
Az Eurosporton látható T100-as sorozat egyre nagyobb népszerűséget szerzett, idén az olimpiai táv legjobbjai közül is sokan kipróbálják magukat. A 100 kilométeres műfaj (2 kilométer úszás, 80 kilométer kerékpározás, 18 kilométer futás) mögött nagy nemzetközi összefogás áll, több milliárdos is támogatja, hiszen új, kedvelt formátumot jelent a sportágban.
A pénteki közgyűlésen a nemzeti szövetségek vezetői mellett a versenyek szervezői, műsorszolgáltatók, valamint sportolók és szponzorok is részt vettek. A beszélgetés rávilágított arra, hogy közös igény van egy összehangolt és professzionális triatlonos egységre, amely az élsport mellett a tömegsportot is segítené.
Elhangzott, hogy a 100 kilométeres formátum növelné a triatlon olimpiai népszerűségét. Hogy pontosan mire jutottak a felek, arról egyelőre még nem hoztak nyilvánosságra részleteket, mindenesetre Sam Renouf, a T100-at rendező Professional Triathletes Organisation (PTO) ügyvezető igazgatója pozitívan nyilatkozott.
"A T100-as verseny olimpiai programba való beemelése izgalmas projekt, és jelentősen növelheti a sportág globális vonzerejét, mivel könnyen elérhető, nézőbarát formátumot kínál. Alig várjuk, hogy megvizsgáljuk, hogyan tudunk együttműködni a World Triathlonnal a tervünk megvalósítása érdekében."
Bár a 100 kilométer és a versenyek hossza (3-3.5 óra) majdnem kétszerese a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által jelenleg javasolt távoknak, a T100 népszerű, és olyan számokat produkál, amelyek a jövőben meggyőzhetik a NOB-ot. Tavaly hét versenyt rendeztek, az ibizai állomás 7,4 millió tévénézőt ért el 195 országból, a két utolsó, Las Vegas-i és dubaji verseny pedig egyenként 10 millió nézőt vonzott. Az idén még több világváros csatlakozott a sorozathoz.
Oliver Schiek, a Német Triatlon Szövetség programigazgatója a közgyűlést követően hangsúlyozta: "Olyan eseményeket kell létrehoznunk, amelyek mind a sportolók, mind a szurkolók körében pozitív visszhangot keltenek. Az innováció és az új formátumok segítségével biztosítanánk, hogy olyan versenyeket kínáljunk a közönségnek, amelyek egyszerre izgalmasak, látványosak és bárki által megfoghatóak, hiszen az amatőr sportolók is szívesen kipróbálják magukat ezen a távon."
Emellett szó esett arról, hogy kulcsfontosságú elem lenne a sportág jövője szempontjából egy egységes kereskedelmi ökoszisztéma létrehozása, az élmények fokozása fesztiváljellegű rendezvényekkel, valamint a szurkolók és a sportolók még mélyebb bevonása, összehozása.
"Ez egy útmutató az átalakuláshoz. A triatlonnak fejlődnie kell ahhoz, hogy gyarapodni tudjon. Céllal, tisztánlátással és megújult ambícióval fogjuk várni a jövőt, hogy a sportágunkat erősebbé, láthatóbbá és befogadóbbá tegyük" – mondta Antonio Fernández Arimany, a World Triathlon elnöke.
A World Triathlon végrehajtó bizottsága a jövő héten Budapesten ülésezik, hogy a 2026-2029 közötti időszakra vonatkozó új stratégiai terven dolgozzon.
A triatlon 2000 óta része az olimpiai játékoknak, a 2021-es tokiói olimpián a vegyesváltóval bővült a program. A tavalyi, párizsi játékokon összesen 200 millió néző követte a tv-ben a versenyeket, ami a NOB vezetői számára is kulcsfontosságú számot jelent.
(részben insidethegames)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés