Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

"Semmi baj! Megyünk tovább" - Csollány Szilveszter gyermekeinek segítenének egy különleges borral

Eurosport Magyarország

Publikálva 05/04/2022 - 20:00 GMT+2

Csollány Szilveszter április 13-án lenne 52 éves. A január 24-én elhunyt olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásznak most egészen különleges módon állítanak emléket: a Szilas névre keresztelt borkülönlegességgel. Ráadásul az ebből származó bevételt az olimpiai bajnok gyermekei kapják meg.

Szilas - Forrás: Sike Pincészet

Fotó: From Official Website

“Talán kevesen tudják, de több évtizedes barátság volt köztem és Csollány Szilveszter - becenevén Szilas - között, ráadásul a keresztfiam volt. Sok időt töltöttünk együtt, és rendre felmerült benne, hogy szeretne egy saját bort, azonban ezt valahogy sosem tudtuk meglépni.” - mesélte Sike Tamás, borász.
Éppen emiatt az egykori kiválóságra emlékeznek azzal, hogy most megvalósítják régi vágyát, azaz saját bort alkottak meg, azokból a fajtákból, amelyeket legjobban szeretett.
“Ezt a mulasztásomat szeretném most születésnapja alkalmával pótolni. Azokat a fajtákat házasítottuk össze, amelyeket a legjobban szeretett fogyasztani: ez az olaszrizling, a hárslevelű és a sauvignon blanc. Ezekből a fajtákból alkottunk meg egy nagyon kellemes, száraz fehérbort” - fogalmazott a szakember.
Amellett, hogy a borral - amelyen az olimpiai bajnok egyik kedvenc idézete is szerepel: "Semmi baj! Megyünk tovább"- adóznak az egykori kiválóság emléke előtt, egy másik célja is van Sike Tamásnak: az értékesített bor bevételét ugyanis felajánlják Csollány Szilveszter két kiskorú gyermeke részére, ezzel segítve a családot.
“Fontos, hogy ez a bor limitált mennyiségű, pont emiatt nagykereskedelmi forgalomban itthon nem lesz kapható (Szlovákiában és Székelyudvarhelyen igen). Emellett több országból érkeztek megkeresések.Elképesztő egyébként, hogy mennyi e-mailt és pozitív visszajelzést kapunk ezzel az akcióval kapcsolatban.”
A Szilas hamarosan elérhető, viszont korlátozott számban készül, így lehetőséget biztosítanak előjegyzésre, hogy minél többen emlékezzenek egy pohár borral a bajnokra - ahogy ez a címkéjén is olvasható -, és ezzel is támogassák családját. A kezdeményezéshez természetesen a Magyar Torna Szövetség is csatlakozott.
Magyar Torna Szövetség
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés