Testi és lelki bántalmazás, receptköteles fájdalomcsillapítók beadása fiatalkorú versenyzőknek. A torna világában 

nem ismeretlenek

 a fentiek, de a Spiegel riportja után Németországban is beszédtéma lett a tornacsarnokok eddig elhallgatott világa. A szövetség számára különösen kínos az eset, hiszen 2018-ban már egyszer hivatalos vizsgálatot folytattak a chemnitzi edző, Gabriele Frehse ellen, de akkor csak a válogatott versenyekről távolították el.


A chemnitzi olimpiai edzőközpont a német torna egyik fellegvára. A tehetséges versenyzők már akár 10 éves korukban is bekerülhetnek az egykori keletnémet klubba, ahol a cél az olimpia. A 21. századi német tornasport egyik legjobbja, a 2017-es gerenda világbajnok Pauline Schäfer vezetésével több korábbi és jelenlegi tornásznő állt ki a nyilvánosság elé, hogy felfedjék a mindennapok poklát, amit gyerekkoruk óta átélnek.
„Sosem panaszkodtam, ha nehezek voltak az edzések, azért jöttem ide, hogy bajnok legyek, mindig megcsináltam, amire kértek. Voltak súrlódások az edzőmmel, de sokáig azt gondoltam, hogy ez természetes. Az első érzelmi zsarolást 2015-ben éltem át. A nemzeti bajnokságban szerettem volna az otthonomat képviselni, de az edzőm Gabi (Gabriele Frehse) közölte, hogy ha ezt megteszem, akkor ő többet nem fog felkészíteni. 18 éves koromra úgy éreztem magam, mint egy robot. Tudtam, hogy én ismerem a legjobban a testem, ennek ellenére egyáltalán nem volt beleszólásom az edzéseimbe. Gabi mindent kontroll alatt akart tartani. A legrosszabbak viszont a testsúlyomra tett állandó megjegyzései voltak. Éppen serdülőkorban voltam, folyamatosan változott a testem, ő meg folyton kövérnek hívott. Egyszer egy rosszul sikerült edzés után egy hétig szinte csak citromos vízen éltem, ami nyilván nem javított a teljesítményemen. A klubtól semmilyen segítséget nem kaptunk az étkezésekkel kapcsolatban. Gabit talán az írja le a legjobban, ahogy a 2017-es világbajnokságon viselkedett. Ott értem el a legjobb eredményemet, aranyérmes lettem gerendán. Utána csak annyit mondott, hogy csalódott bennem, mert nem jutottam döntőbe talajon.”
Tokyo 2020
Jade Carey szerezte meg nőknél talajon az aranyérmet
TEGNAP 11:19
Világhírű tornászok szólaltak fel, hogy a zaklatás, a verés, az éheztetés a tornában a mindennapok része | Eurosport
Nagy-Britanniában, Hollandiában, Ausztráliában és Új-Zélandon is komoly feszültségek kerültek napvilágra a közelmúltban a torna világában. Több korábbi és jelenlegi tornásznő arról számolt be, a sportágban olyan közeg alakult ki, mely a fizikai és lelki erőszakot nemcsak tolerálja, az abúzus a mindennapok része. Hollandiában az olimpiai bajnok Sanne Wevers edző-édesapját a vizsgálatok idejére felfüggesztették.
A lányok súlyára tett megjegyzéseknek másokra még rosszabb hatása lett. Lisa Hill így mesélt az átélt traumákról:
„Már az első héten arról beszélt Gabi, hogy muszáj lesz fogynom. Ez annyira stresszelt, hogy a végére már utáltam a saját testemet. Azért, hogy ne hízzak állandóan hánytattam magam, a legrosszabb időszakomban naponta kétszer is. Volt, hogy azon gondolkodtam mi értelme ilyen testben élnem. 18 évesen a válogatottal voltunk edzőtáborozni, amikor rájöttem, hogy csak akkor élvezem a tornát, ha nincs ott Gabi. Végül pszichológus segítségével jobban lettem és Stuttgartba igazoltam, ahol teljesen más módszereket is megismertem. Kíváncsiak voltak a véleményemre, elmondhattam a gondolataimat. Sokkal önállóbb lettem.”
A pszichikai elnyomás mellett Gabriele Frehse a tornászai egészségére sem volt tekintettel. Többen is elmondták, hogy már 18 éves koruk előtt erős, receptköteles fájdalomcsillapítókkal tömte őket az edzőjük, hogy az állandó fájdalom mellett is képesek legyenek versenyezni. Helene Schäfer éveken keresztül küzdött a csípőjével, de a megfelelő kezelés helyett az edzőjétől kapott tablettákat.
„15 évesen kezdődtek a gondok, folyamatosan fájt a csípőm. Megvizsgáltak, de a leleteimet soha nem mutatták meg nekem. Közölték, hogy minden rendben, csináljam tovább a dolgomat. Amikor Gabinak mondtam, hogy még mindig nagyon rossz a helyzet, a kezembe nyomott egy Tilidin nevű tablettát. Nem gondoltam semmi rosszra, úgyhogy napi kétszer bevettem és csináltam mindent tovább. Egy idő után nagyon furcsán éreztem magam, és a gyakorlataim is egyre gyengébbek lettek. Mondtam a nővéremnek, Pauline-nek, hogy valami nem stimmel. Akkor kerestünk rá az interneten a gyógyszerre. Kiderült, hogy egy receptköteles, ópioidszármazékról van szó. Nem lehet a szedése mellett autót vezetni, engem meg felküldtek a gerendára tornázni.”
Nem ő volt az egyetlen, akit a csapatorvos és a szülők tudta nélkül gyógyszereztek, Rosa Schmitz – aki később teljesen felhagyott a tornával – így mesélt gyerekkori élményeiről:
„13 évesen nagyon fájt a jobb karom. Megvizsgálták, közölték, hogy nincsen vele semmi baj, aztán kaptam rá óriási adag Ibuprofent. Továbbra is edzettem, de aztán, amikor az egyik reggel már megfésülködni sem tudtam, szóltam a szüleimnek. Ők elvittek egy másik orvoshoz, aki egy röntgen után közölte, hogy el van törve a karom.”
A chemnitzi tornászok szavait több edző is megerősítette, egyikük az alábbiakat mesélte:
"Gabinak két arca van. Ha valaki tehetséges és szó nélkül teszi a dolgát, azokkal jól kijön, de a többiek... Éveken keresztül láttam hogy terrorizálja lelkileg a versenyzőket. Jeleztem is a klubvezetés felé, de semmi nem történt. Képes arra, hogy napokon keresztül levegőnek nézze a lányokat. Egyszer szinte a végkimerülésig hajtott egy kislányt, akinek nem jött össze a gyakorlata utolsó szaltója. A végén már semmi ereje nem maradt, teljesen esélytelen volt, de Gabi ennek ellenére hajtotta. Csak akkor állt le, mikor közöltem vele, hogy most azonnal elmegyek és nem jövök többet vissza."
A Német Tornaszövetség (DTB) számára különösen kínos az eset, hiszen Gabriele Frehse ellen már 2018-ban is érkezett panasz, de akkor mindössze a felnőtt válogatott mellől lett eltiltva az edző. A mostani vádak kivizsgálására egy független ügyvédi csoportot kértek fel, akik végül egy 13 oldalas beszámolót készítettek. 17 esetben megerősítést nyert a pszichikai erőszak használata, további esetekben pedig a tornászok testi épségét nem vette figyelembe, valamint erős fájdalomcsillapítók használatára kényszerítette versenyzőit. Mivel Frehse nem a szövetség, hanem a chemnitzi klub alkalmazásában áll, ezért a DTB csak ajánlásokat tehet, amit meg is tettek és felszólították a klubot, hogy ne foglalkoztassa tovább az edzőt. 
A DTB nyilvánosan bocsánatot kért a versenyzőktől és beismerte, hogy a korábbi intézkedései nem voltak elegendőek:
„Fontos megvizsgálni, hogy a hasonló visszaélések csak Chemnitzben, vagy máshol is előfordultak. Át kell világítani a jelenlegi struktúrát és edzői kultúrát, hogy a jövőben hasonló esetek ne fordulhassanak elő. Meg kell vizsgálnunk, hogy mit tehetünk azért, hogy a fiatalokra nehezedő nyomás csökkenjen.”
Der Spiegel és dw.com
Tokyo 2020
Torna - Tokió 2020 - Olimpiai főhírek
26/07/2021 19:18
Tokyo 2020
A 46 éves tornászlegenda a nyolcadik olimpiáján szerepel - elképesztő karrier egy nagyszerű videóban
26/07/2021 06:34