Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Bizonyítékuk volt gyermekmolesztálásra, de nem tettek semmit” - Bilesék felelősségre vonták az FBI-t

Wojciechowski Patricia

Frissítve 17/09/2021 - 17:56 GMT+2

Négy tornász, köztük az olimpiai bajnok Simone Biles, Aly Raisman és McKayla Maroney is tanúként szólalt meg az FBI Nassar-ügyben játszott szerepét vizsgáló meghallgatáson a szenátusi bizottság előtt. A sportolók szeretnének válaszokat kapni, miért csak egy évvel az első bejelentés után vizsgálták ki az esetet.

Simone Biles

Fotó: Getty Images

A sportvilág egyik legcsúnyább ügye a 2016-ban kirobbant Larry Nassar-botrány. Mint ismert, az amerikai tornaválogatott és a Michigani Egyetem csapatorvosa éveken át 200-nál több kiskorú versenyzőt molesztált. Az áldozatok között olimpiai bajnokok is voltak, többek között Simone Biles, Gabby Douglas és Aly Raisman is vallomást tettek Nassar ellen. Nassart 2017 júliusában 60, majd később további 40-től 175 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. A botrány egyik sarokköve volt, hogy a tornászok szavai alapján, a legfelsőbb szervezetek, igy az amerikai tornaszövetség (USAG) és az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága is tudtak Nassar bűntetteiről, mégsem léptek fel az áldozatok megóvása érdekében. Bilesék többször is hangsúlyozták, hogy rendszerszintű elhallgatásról van szó, és további vizsgálatokra lenne szükség, hogy Nassar mellett a történtek felett szemet hunyó személyek is megkapják büntetésüket. A napokban az USA szenátusa vizsgálta az FBI felelősségét az ügyben.
Négy tornász jelent meg tanúként a szenátusi bizottság előtt a szerdai meghallgatáson, mely az FBI szerepét vizsgálta a Nassar-ügyben. A tornászok már 2015-ben jelentették a visszaéléseket az FBI-nak, de több mint egy éven át nem vizsgálták az ügyet, majd később Maroney vallomását hamisan dokumentálták. Maga a botrány csak 2016 szeptemberében, több mint egy évvel az első bejelentés után robbant ki. Már júliusban napvilágra került a hír, hogy a Szövetségi Igazságügyminisztérium belső vizsgálatai megállapították, hogy az FBI ügynökei hibáztak, és súlyos mulasztásokat követtek el a Nassar-ügy kivizsgálása során.
A meghallgatáson jelen lévő Simone Biles, Aly Raisman, McKayla Maroney, és Maggie Nichols egyaránt felelősségre vonták a hatóságokat, amiért késleltették a zaklatások leleplezését, és szeretnének végre válaszokat és igazságszolgáltatást kapni, hogy túllépjenek a súlyos traumákat okozó eseményeken.
Először Biles szólalt fel a szenátusi bizottság előtt, és könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy az FBI mellett az amerikai tornaszövetség, illetve az USA olimpiai és paralimpiai bizottsága is tudtak az éveken át zajló zaklatásokról.
„Larry Nassart hibáztatom és az egész rendszert, amely lehetővé tette a zaklatásait. Válaszokat érdemlünk. Nassar ott van, ahol érdemli, de azokat is felelősségre kell vonni, akik lehetővé tették a visszaéléseket. Meg vagyok győződve, hogy ha ez elmarad, akkor más olimpiai sportágakban is megtörténhet” - állt Biles tanúvallomásában.
picture

Simone Biles

Fotó: Getty Images

Biles az egyetlen Nassar áldozatai közül, aki részt vett a tokiói olimpián, ahol hiába számított előzetesen a játékok egyik legnagyobb sztárjelöltjének, mentális jellegű problémái miatt végül négy döntőtől is visszalépett. A csapatverseny során rontott ugrása után kiszállt a versenyből, majd az egyéni összetett, az ugrás, a felemás korlát és a talaj döntőjétől is visszalépett, egyedül gerendán indult el, ahol bronzérmet szerzett. Biles úgy érzi, közvetetten a Nassar-által elszenvedett traumák is közbejátszottak abban, hogy nem tudta teljesíteni tokiói programját.
Ez az amerikai sportélet legnagyobb szexuális zaklatási botránya, és ugyan volt egy független vizsgálat az FBI szerepét illetően, de sem az amerikai tornaszövetség, sem az amerikai olimpiai és paralimpiai bizottság nem ment bele hasonló, részletekbe menő vizsgálatokba.
„A szörnyű zaklatásból származó sebek továbbra is velünk élnek… Hihetetlenül keményen dolgoztam azért, hogy a jelenlétem fenntartsa a kapcsolatot a Nassar-ügy során elkövetett hibák és a 2020-as tokiói olimpia között."
"Bebizonyosodott, hogy ez a teher, amit cipelnem kellett, kivételesen nehéz volt, különösen úgy, hogy a családom támogatása nélkül kellett Tokióba utaznom. Erős személyiség vagyok és kitartok, de sosem szabadott volna egyedül maradnom a Nassar által elkövetett zaklatásokkal” - idézi a The Guardian Biles vallomását.
A csapatban olimpiai bajnok, ugrásban olimpiai ezüstérmes McKayla Maroney, aki augusztus végén az ELLE-nek mélyebb interjúban beszélt arról, hogy a mai napig nem tudta feldolgozni a Nassar által elkövetett bűncselekményeket, szintén az FBI felelősségét hangsúlyozta.
picture

McKayla Maroney

Fotó: AFP

Maroney 13 éves volt, mikor Nassar először molesztálta őt. A korábbi tornász azzal vádolja az FBI-t, hogy szándékosan igyekeztek félretenni az ügyet, „hazudtak az eredeti bejelentésről” és „falaztak egy gyermekmolesztálónak.” Állítása szerint már 2015-ben egy többórás telefonbeszélgetésben beszámolt az FBI-nak a Nassar által elkövetett zaklatásokról, de csak több mint egy évvel később robbant ki a botrány, és kezdték el kivizsgálni a részleteket. Ebben az időszakban, 2015 és 2016 szeptembere között legalább 70 női tornászt molesztált az orvos.
„Legális, törvényes bizonyítékuk volt gyermekmolesztálásra, de nem tettek semmit. Ha ők nem tudnak megvédeni engem, akkor tudni szeretném, kit akarnak megvédeni?” - tette fel a kérdést Maroney.
Miután 2015 nyarán a teljes zaklatásról szóló történetet elmondtam az FBI-nak, ők nemcsak nem jelentették a zaklatást, de mikor 17 hónappal később dokumentálták a bejelentésem, teljesen hamis állitások szerepeltek benne arról, amit mondtam.
Mint Maroney kiemelte, az ügy kivizsgálásának késleltetése azért is súlyos mulasztás, mert azzal, hogy nem hitelesítették vádjaikat, maguk is kétségek között maradtak azzal kapcsolatban, pontosan mi történt velük. Mindez a gyógyulási folyamatot is lassítja.
A 2012-ben Londonban talajon győztes, csapatban kétszeres olimpiai bajnok Aly Raisman, aki az amerikai tornaszövetség és az amerikai olimpiai és paralimpiai bizottság még alaposabb átvizsgálását szorgalmazza, undorítónak találja, hogy hat évvel később sem kapták meg a legalapvetőbb válaszokat kérdéseikre.
picture

Aly Raisman

Fotó: AFP

Nem hiszem, hogy az emberek felfogják, mennyire befolyásol ez minket, a poszttraumás stressz és a traumák mekkora hatással vannak ránk. Van, amikor úgy érzem, elfelejtem, amit mondok. Úgy érzem, az agyam nem működik rendesen. Úgy érzem, egyáltalán nincs energiám. 27 éves vagyok, de a 80 éves nagypapámnak több energiája van, mint nekem.
Az FBI igazgatója, Christopher Wray, aki a Nassar-botrány kirobbanásakor még nem töltötte be ezt a pozíciót, elismerte, hogy súlyos mulasztások történtek, mint megfogalmazta, „sosem szabadott volna megtörténnie azoknak a fundamentális hibáknak, melyek 2015 és 2016 között ebben az ügyben megtörténtek.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés