Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Együtt bajnok férj-feleség

Eurosport
Eurosport

Publikálva 05/08/2014 - 13:25 GMT+2

Családban maradt a Nemzetközösségi Játékok tollaslabda vegyespáros bajnoki címe.

Fotó: Eurosport

Igaz, hogy eleve elég kevés alkalmas sportág (pl. műkorcsolya és tenisz) van rá, de azért mégiscsak kuriózum, ami vasárnap a Nemzetközösségi Játékok befejező napján történt. A glasgowi esemény tollaslabda versenyeinek vegyes páros számát ugyanis egy angol házaspár, Chris és Gabby Adcock nyerte meg. A tavaly óta férj-feleségnek számító kettős ráadásul vesztett játszma nélkül dübörgött végig a mezőnyön. A döntőben éppen honfitársaikat, a második helyen kiemelt Chris Langridge - Heather Olver duót győzték le 21-9, 21-12 arányban.
A házaspár a torna során összesen öt mérkőzést játszott, szetten belül is alig tudták őket megszorongatni, 17 pontnál többet senki nem ért el velük szemben egy játszmán belül. Az Emirates Arénában zajló tollaslabda tornán a vegyes páros világranglista ötödik helyén álló Adcockék voltak az első kiemeltek. "Nagyon hosszú volt ez a torna számunkra. Most nem akarunk semmi mást, csak hazamenni és végre a kutyánkkal, Bowserrel lenni egy kicsit" - nyilatkozta a győzelem után a riói olimpiára készülő páros férfi tagja.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés