Martina Navratilova a jövő héten kezdődő Miami Open kapcsán mondta el véleményét néhány fontos témában. Szóba kerültek Serena Williams Grand Slam-esélyei, Sascha Zverev álláspontja a ranglistával kapcsolatban, Naomi Osaka salakos és füves kilátásai, valamint a Coco Gauffban rejlő határtalan lehetőségek is.


Női vonalon az idei Ausztrál Open teljesen érthető módon a negyedik GS-címét megszerző Naomi Osakáról szólt. Kevesen beszéltek arról, hogy Serena Williams olyan teniszt tett a pályára, amire kislánya születése óta még nem volt példa. Navratilova úgy véli, ez reményt adhat a számára egy esetleges újabb major-címet illetően.
"Évek óta nem mozgott olyan jól, mint az idei Ausztrál Openen"mondta Navratilova. "Rég volt annyira fitt, mint most. Naomi ellen kifejezetten jól játszott az elődöntőben, mégis kikapott, amit biztosan nehéz neki megemészteni. A japán lány egy kicsit jobban játszotta a fontos pontokat, ennyi történt."
Tenisz
Fel a kéz, ha te is bedobnál egy sört Rafael Nadallal!
16 PERC
Edzője szerinte Serenának nincs szüksége egy újabb GS-címre ahhoz, hogy minden idők egyik legjobb teniszezőjeként ismerjék el | Eurosport
Edzője, Patrick Mouratoglou szerint bár nagyon szeretne még nagy tornát nyerni, Serena Williamsnek nincs szüksége az egyéni Grand Slam-tornagyőzelem rekordjára ahhoz, hogy minden idők egyik legjobb teniszezőjeként ismerjék el. A francia szakember hétfőn azt mondta, tanítványa továbbra is éhes a sikerre és nagyon szeretné begyűjteni a rekordbeállítást jelentő 24.
Navratilova szerint Williamsnek Wimbledonban kifejezetten jó esélyei lehetnek, hogy beérje Margaret Courtot a GS-győzelmek számában. Az amerikai füvön rendkívül hatékony teniszre képes, ellentétben Osakával, aki egyelőre még tapasztalatlan, és keresi a helyét azon a borításon.
"A fű egyértelműen fekhet Serenának. Képes lehet beérni Court rekordját. Ha nyer Wimbledonban, a hat héttel később esedékes US Openen bármi megtörténhet. Abszolút benne van, hogy meg is döntse ezt a rekordot. Amíg abba nem hagyja, én semmiképp sem írnám le őt."
Sascha Zverev nemrégiben katasztrofálisnak minősítette a jelenlegi világranglistát. Navratilova osztja a német véleményét, a rangsornak szerinte is sokkal élőbbnek kellene lennie. 
"Egyetértek Saschával, a ranglista egy stagnáló, egy helyben járó, pangó valami, nem tükrözi a valóságot. Van a fejemben valami egy adott játékosról, hogy hol található a ranglistán, aztán lecsekkolom, és látom, hogy az illető teljesen más pozícióban van. Egyetértek, valamilyen más nézőpontból kellene ezt az egészet nézni. Vegyük az augusztus óta lejátszott tornákat, és nézzük meg, mi a különbség ahhoz képest, ami most érvényben van. Utána pedig találjunk valamilyen középutat."
Zverev katasztrofálisnak tartja a pontszámítást, mert Federer egy év kihagyás után is előtte van a sorban | Eurosport
Alexander Zverev nyilvánosan kritizálta az ATP világranglistás rendszerét, amit a világjárványra való tekintettel, ideiglenes jelleggel átalakítottak. A változtatásoknak az volt a célja, hogy egyetlen játékos se veszítsen pontokat az elhalasztott versenyek vagy épp az átalakított naptár miatt. A módosításnak azonban kétségkívül vannak nyertesei is, köztük a több mint egy évet kihagyó Federerrel.
Osaka a kemény borítás királynőjévé vált az elmúlt években. Salakon és füvön azonban elég kevés tapasztalata van eddig, így aztán érthető módon nem is igazán eredményes ezeken a borításokon. Hogy mást ne mondjunk, 10-7 a karriermérlege, ha összeadjuk a Garroson és Wimbledonban lejátszott meccseit. Top 20-as játékost pedig még sem Párizsban, sem az All England Clubban nem tudott legyőzni. 
Navratilova szerint ez a helyzet gyorsan megváltozhat, és Osaka sokat profitálhat abból, hogy manapság a borítások között közel sincs akkora különbség, mint néhány évtizeddel ezelőtt. 
"Semmi kétség, benne van a lehetőség, hogy füvön és salakon is eredményes legyen. A határ a csillagos ég a számára. Már csak azért is, mert a borítások manapság közelebb állnak egymáshoz, mint valaha. A fű lassabb, a salak gyorsabb, a labdák is gyorsabbak. Nem szükséges annyi alkalmazkodás, mint korábban."
A Roland Garros és Wimbledon meghódítására készül a kemény pályák királynője | Eurosport
Kemény pályán jelenleg Naomi Osaka a világ legjobb teniszezőnője, és ezt a borítást jó eséllyel dominálni is fogja az elkövetkezendő években. A négyszeres Grand Slam-bajnoknak azonban esze ágában sincs itt megállni, komoly tervei vannak a salakkal és a fűvel kapcsolatban is. Visszafogottsága ellenére Osaka sosem rejtette véka alá, hogy komoly céljai vannak ebben a sportágban.
"Naominak nem igazán megy a csúszás, de
Andre Agassi
is nyert Garrost anélkül, hogy tudott volna csúszni, úgyhogy meg lehet csinálni. Persze, ő akár meg is tanulhatja, ami mindenképpen megkönnyítené a dolgát az ütések időzítésénél. Füvön pedig a kőkemény alapütései még akár jobban is működhetnek, mint kemény pályán. De ahhoz, hogy igazán komfortosan mozogjon ezen a borításon, nem csak Wimbledon előtt kellene füvön edzenie."
A 18-szoros egyéni Grand Slam-bajnok úgy látja, Coco Gauff teniszében gyakorlatilag korlátlan potenciál van, ha képes lesz tökéletesíteni a technikáját az adogatásoknál és a tenyereseknél, valamint ha a meglévő készségeit hatékonyabban használja majd a pályán.
Tizenöt évesen elindult a legnagyobbak közé: Coco Gauff, aki sprinter és maratonista is | Eurosport
„Nem sprintelni fogsz a célvonalig. Sétálni fogunk a célvonalig." Ezt Corey Gauff mondta tizenöt éves lányának a linzi tenisztorna döntőjének vége felé közeledve. Coco ekkor 5:2-re vezetett a harmadik játszmában Jelena Ostapenko ellen, és közel volt ahhoz, hogy a WTA legfiatalabb tornagyőztese legyen másfél évtized után. Ám Coco ekkor javában pánikolt.
"Technikailag is kell még dolgozni a tenyeresén, de gyorsítania is kell még egy picit rajta. Ugyanakkor elképesztő atléta, nagyszerűen mozog, és hihetetlenül érzi a labdát. Ugyanolyan jól mozog előre is, mint oldalra. Szeret felmenni a hálóhoz, úgyhogy arra számítok, hogy sokat látjuk majd ott. Ehhez is megvan minden adottsága. Hatalmas fejlődést várok tőle a következő években."
"Még csak 17 éves, de már most látszik, hogy óriási harcos. Fontos lesz még, hogy megtanulja kezelni az érzelmeit, hogy azok ne szívják le az energiáit. Ezt azért mondom, mert én magam is sok érzelemmel játszottam, aztán megtanultam ezeket irányítani és a magam javára fordítani."
ATP Belgrade
Kiemeltek is búcsúztak Belgrádban
12 ÓRA
ATP Barcelona
ATP Barcelona: Nadal - Nishikori összefoglaló
13 ÓRA