Újabb szoros csatát nyert meg Babos Tímea és Luisa Stefani a WTA-világbajnokságon, elődöntőbe jutottak Rijádban
WTA-vb - Babos Tímea a brazil Luisa Stefani oldalán a harmadik, utolsó fordulóban a második győzelmét aratta döntő rövidítésben a csoportkör során, ezzel elődöntőbe jutott a női teniszezők Rijádban zajló WTA-világbajnokságán.
Sabalenka visszavágott Pegulának, de még nem nyugodhat meg a vb-n
Videó forrása: SNTV
A csütörtöki csoportzáráson a párosban háromszoros világbajnok Babos és dél-amerikai társa a címvédő Gabriela Dabrowski, Erin Routliffe kanadai, új-zélandi kettőssel csapott össze. Mivel mindkét duó egy-egy győzelemmel és vereséggel állt, a képlet egyszerű volt: amelyik páros nyer, bekerül a négy közé, a vesztes pedig kiesik.
A nyitány nem sikerült a hetedik helyen kiemelt Baboséknak, akik rögtön brékhátrányba kerültek, majd 3:1-nél sem tudták hozni az adogatójátékukat, így a rivális 5:1-re ellépett, majd 33 perc alatt megnyerte az első szettet. A folytatásban 2:2 után sorra jöttek a brékek, mígnem a játszma hajrájában, 6:5-nél a magyar-brazil duó semmire vette el az ellenfél adogatását, melynek köszönhetően másfél óra után következhetett a döntő rövidítés.
Ebben Babosék 3-1-re, majd 5-3-ra elhúztak, végig ők irányítottak, 9-5-nél pedig négy mérkőzéslabdához jutottak. Már az elsőt sikerült értékesíteniük, így készülhetnek az elődöntőre, amelyben a tajvani Hsieh Su-Wei és a lett Jelena Ostapenko kettősével találkoznak.
Kapcsolódó:
- Döntő szettben kapott ki a Babos-Stefani kettős a rijádi világbajnokságon
- Anisimova másodszor vágott vissza a 0:6, 0:6-ért, hazaküldte Świąteket a vb-ről
"Idén kétszer is nehéz meccset vívtunk a mostani ellenfelünkkel és mindkétszer kikaptunk. De most az volt a karmánk, hogy visszajöttünk vesztes helyzetből és nagyon büszkék vagyunk erre. Nem vesztettem még vb-elődöntőt pályafutásom során, remélem, ez holnap is így lesz" - nyilatkozta Babos Tímea a mérkőzést követően.
Luisa Stefani elmondta, a második szettben nagyon fontos labdákat mentettek meg, szerinte Babos talán ezért is nyerte már meg háromszor a vb-t, mert ilyen nehéz helyzetben helyt tud állni.
Eredmény:
páros,
3. (utolsó) forduló, Liezel Huber-csoport:
- Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil 7.)-Gabriela Dabrowski, Erin Routliffe (kanadai, új-zélandi, 3.) 2:6, 7:5, 10-5 - döntő rövidítés
később:
Katerina Siniakova, Taylor Townsend (cseh, amerikai, 2.)-Mirra Andreeva, Diana Shnaider (orosz, 5.) 19.00 körül
egyes,
3. (utolsó) forduló, Stefanie Graf-csoport:
Jessica Pegula (amerikai, 5.) -Jasmine Paolini (olasz, 8.)
Aryna Sabalenka (fehérorosz, 1.)-Cori Gauff (amerikai, 3.)
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2231.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2230.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2235.png)
6
5
05
2
7
110
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)