Novak Djokovic nem tudott szettet nyerni, a címvédő Jannik Sinner követte Alexander Zverevet a wimbledoni döntőbe

Wimbledon 2026 - A világelső Jannik Sinner lesz a német Alexander Zverev ellenfele a wimbledoni teniszbajnokság férfi fináléjában, mivel a pénteki elődöntőben három szettben legyőzte a hétszeres bajnok Novak Djokovicot.

Nem volt esélye Novak Djokovicnak, Jannik Sinner háromszettes győzelemmel jutott döntőbe

Videó forrása: Eurosport

A címvédő Sinner az első fordulóban egy másik szerb, Miomir Kecmanovic ellen alaposan megszenvedett a továbbjutásért, 2-1-es szetthátrányról fordítva győzött akkor. Azóta viszont még csak játszmát sem veszítve menetelt a négy közé, ezzel szemben Djokovic csak a második fordulóban úszta meg a "túlórát", ráadásul a keddi negyeddöntőben öt óra 14 perces, ötszettes csatát vívott a harmadik helyen kiemelt kanadai Felix Auger-Aliassime-mal.
A két teniszezőnek a mostani már a 12. egymás elleni csatája volt, a mérkőzés előtt Sinner 6-5-re vezetett, de legutóbbi meccsüket idén Melbourne-ben - ugyancsak az elődöntőben - Djokovic nyerte öt játszmában. Wimbledonban már negyedszer csaptak össze: a 2022-es negyed- és a 2023-as elődöntőt a szerbek klasszisa nyerte, de tavaly a négy között - akárcsak pár héttel előtte a Roland Garroson - Sinner győzött egyformán három szettben.
Pénteki találkozójukon a négyszeres Grand Slam-tornagyőztes, címvédő Sinner adogatásai gyakorlatilag "sebezhetetlenek" voltak: a világ egyik legjobb fogadójának számító Djokovic az első szettben mindössze négy, a másodikban pedig hat labdamenetet tudott megnyerni akkor, amikor az olasz szervált. Eközben Sinner mindkét felvonásban egy-egy alkalommal brékelt, így jelentős előnybe került.
A harmadik játszmában a 24 éves világelső rögtön brékelte 15 évvel idősebb, 24-szeres GS-bajnok riválisát, aki azonban 2:1-es Sinner-vezetésnél - a mérkőzés során először - szintén eljutott fogadóelőnyig. A kétszeres világbajnok olasz teniszező hárította a bréklabdát, majd több lehetőséget már nem adott Djokovicnak és két óra 20 perc alatt bejutott a döntőbe.

Eredmény:

Férfiak, elődöntő:
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés