„Gyerekkorom óta várok erre” – Musetti könnyek között mondta el, mit jelent a wimbledoni negyeddöntő
Publikálva 09/07/2024 - 15:37 GMT+2
Lorenzo Musetti életében először negyeddöntőbe jutott egy Grand Slam-tornán, ráadásul némileg meglepő módon Wimbledonban. Az olasz el is érzékenyült a sikert követően, majd azt is elárulta, miért különösen fontos a mostani győzelem. Rajta kívül Tommy Paul és Alex De Minaur is először jutott túl a negyedik fordulón Wimbledonban.
Megvan Musetti első Grand Slam-negyeddöntője, francia tehetséget vert a legjobb 16 között
Videó forrása: Eurosport
Alex De Minaur, Tommy Paul és Lorenzo Musetti életében először jutott negyeddöntőbe Wimbledonban.
Közülük az olasz teniszező pályafutásában jelent a legtöbbet a mostani siker, hiszen neki korábban két 4. forduló volt a legjobbja Grand Slamekről. Mind a két nyolcaddöntőt a Roland Garroson, a legerősebb borításán érte el, a többi major-tornán – köztük Wimbledonban is – legfeljebb a 3. fordulóig jutott.
Ha tippelni kellett volna, melyik versenyen lépi át a határt az olasz, nyilvánvalóan a Roland Garros lett volna a legbiztosabb választás. Karrierje legjobb eredményeit – bár nyert 250-es kemény pályás versenyt – salakon érte el, két évvel ezelőtt ezen a borításon nyerte meg a hamburgi 500-as versenyt, a Roland Garroson pedig már kétszer döntő szettre kényszerítette Novak Djokovicot.
A gyorsabb borításokon ritkábban tudta megmutatni a tehetségét Musetti, a fű eleinte különösen távol állt a stílusától. Az első négy meccsét elveszítette, és csak tavaly kezdett el hatékonyabban teniszezni a füves versenyeken, Stuttgartban és Queen's-ben negyeddöntős volt, de Wimbledonban is nyert két meccset.
Idén pedig még többet fejlődött, Stuttgartban elődöntőbe jutott, rá egy hétre Queen’s-ben pedig a döntőben kapott ki Tommy Paultól. A remek formáját és az önbizalmát sikerült Wimbledonra is átmenteni, és ha nem is a legnagyobb neveket legyőzve – egyetlen top 40-es ellenfele volt – de életében először nyolc közé jutott egy Grand Slamen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/08/3999886-81173428-2560-1440.png)
Megvan Musetti első Grand Slam-negyeddöntője, francia tehetséget vert a legjobb 16 között
Videó forrása: Eurosport
„Gyerekkorom óta várok erre a pillanatra” – mondta könnyek között a 4. forduló meccsét követően. „Csodálatos családom van, akik lehetővé tették, hogy üldözzem az álmaimat. Köszönettel tartozom az edzőmnek, aki nélkül ez nem sikerülhetett volna. Valamint az egész csapatomnak, és a barátnőmnek, Veronicának.”
Musetti ellenfele a francia óriás, Giovanni Mpethsi Perricard volt, aki szerencsés vesztesként kezdett hatalmas menetelésbe Wimbledonban. A 21 éves szervagép folyamatosan bombázta a 220 feletti adogatásokat, a meccs előrehaladtával azonban csökkent a hatékonysága, Musetti pedig egyre többször tudta labdamenetre kényszeríteni.
„Gyerekkorom óta elvárások közepette éltem, azt mondták nekem, hogy 19 éves koromra, ha nem is Grand Slam-bajnoknak, de top 10-es játékosnak kellene lennem. Mindig büszke voltam ezekre az elvárásokra, különösen, amikor szakmabeliektől kaptam dicséretet a játékom miatt. De mindig ott volt az »ilyennek kellene lenned« megjegyzés is, amit megéreztem.”
Musetti a következő fordulóban Taylor Fritzcel találkozik, aki kétszettes hátrányból felállva fordított Alexander Zverev ellen. Az egymás elleni mérlegük az amerikainak kedvez (2-1), a legutóbbi meccsüket viszont – igaz, salakon – az olasz nyerte 6:4, 6:4 arányban. Közülük valaki biztosan elődöntős lesz, életében először.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/07/3999748-81170668-2560-1440.png)
Tommy Paul v Roberto Bautista Agut - Wimbledon highlights
Videó forrása: Eurosport
Paulnak és De Minaurnak sokkal nehezebb dolga lesz a nyolc között, hiszen előbbi a címvédő Carlos Alcaraz ellen lép pályára, utóbbi pedig a sérülésből visszatérő, de egyre jobb formába lendülő Novak Djokoviccsal találkozik. Kettejük közül egyértelműen az amerikainak lehetnek jobb esélyei, aki a négyből két alkalommal is meglepte már a spanyolt. (Mind a két esetben Kanadában.)
„[Tavaly] hihetetlenül játszott, megnyerte a trófeát. Nagyon agresszív stílusban teniszezett, izgalmas volt nézni őt. Azt gondoltam, hihetetlen meccset játszottak a döntőben Nem igazán tudtam a meccs előtt, ki fogja megnyerni. Korábban Djokovic meccsein inkább gondoltuk azt, hogy valószínűleg ő fog nyerni, itt azonban fogalmunk sem volt.”
- tette hozzá az amerikai.
De Minaur két évvel ezelőtt már közel került a negyeddöntőhöz Wimbledonban, Cristian Garín azonban ledolgozta a kétszettes hátrányát, majd döntő szett tie-breakben be is húzta a meccset. A 25 éves ausztrálnak most is bevillantak az akkori emlékei, amikor 2-0-s előnyben elveszítette a harmadik játszmát Arthur Fils ellen, ezúttal azonban sikerült lezárnia a meccset.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/08/3999954-81174788-2560-1440.png)
Arthur Fils v Alex de Minaur - Wimbledon highlights
Videó forrása: Eurosport
„Ez sosem egyszerű. Pár éve hasonló helyzetben voltam, 2-0-ra vezettem. A közönség pedig ilyenkor szórakozni akar, nem igaz? A lehető leghosszabb meccsre vágynak. Érthető módon ők is tényezők lettek a meccsen, és azt akarták, hogy Arthur visszajöjjön. Szóval nekem is elég sok minden járt a fejemben, örülök, hogy sikerült lezárnom.”
De Minaur ezt megelőzően csak háromszor találkozott Djokoviccsal, viszont így is elmondhatja magáról, hogy nyert már ellene. Azok után, hogy 2023-ban már-már megalázó módon, 6:2, 6:1, 6:2-re kikapott az Australian Openen, a mostani szezon elején visszavágott a United Cupon. Azóta salakon is játszottak egy meccset, a monte-carlói összecsapást a szerb nyerte meg.
„Nem hiszem, hogy túl sok mindent lehetne mondani Djokovicról Wimbledon kapcsán” – felelte a kérdésre, kikéri-e Alexei Popyrin tanácsát, aki néhány napja jó meccset játszott a hétszeres bajnokkal. „Kemény küzdelemre számítok. De ezek azok a csaták, amelyeken részt akarok venni. Ezeket a kihívásokat szeretném kihasználni, megmutatni, hogy mi mindenre vagyok képes.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/03/3997117-81118048-2560-1440.jpg)
A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!
Fotó: Eurosport
Hirdetés
Hirdetés