Medvedev szerint Alcaraz erőben, Sinner a mozdulataiban erősebb a másiknál
Publikálva 04/07/2024 - 13:23 GMT+2
Azzal, hogy 2024-ben úgy jutottunk el Wimbledonig, hogy Ausztráliában Jannik Sinner, a Roland Garroson pedig Carlos Alcaraz tudott nyerni, végérvényesen is gyakorlati fázisába került a teniszben évek óta lebegtetett generációváltás. Az olasz és a spanyol teniszező kiemelkedik a mezőnyből, aki valami nagy dolgot szeretne elérni, előbb vagy utóbb ezen a két srácon kell átrágnia magát.
Wimbledon: Jannik Sinner - Matteo Berrettini - a mérkőzés legjobb pillanatai
Videó forrása: Eurosport
Szerdai győztes mérkőzése után Daniil Medvedev vállalkozott arra, hogy véleményezi a két fiatal sztárt.
Akárcsak a Roland Garroson, Wimbledonban is a tábla azonos felébe került Carlos Alcaraz és Jannik Sinner, ami egyben azt is előrevetíti, hogy Párizshoz hasonlóan, a füvespályás GS-en is az elődöntőben találkozhatnak egymással. A legjobb négyig és az egymás elleni mérkőzésig vezető úton eddig mindketten meg tudták oldani mindkét mérkőzésüket, a második fordulóban Jannik Sinner jóbarátját és honfitársát, Matteo Berrettinit verte egy hosszú és kiélezett mérkőzésen, míg Carlos Alcaraznak ennél jóval könnyebb dolga volt Aleksandar Vukic ellen.
A két játékos között a szemünk előtt kialakuló rivalizálás egyre nagyobb és nemesebb méreteket ölt, ez pedig sokakat késztet arra, hogy véleményt mondjon a párosról, akár azt is megkockáztatva, hogy egyik fél a játék mely elemében nő a másik fölé, és fordítva.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/04/image-814c199d-e5c5-48b3-b0e9-79af3edb992f-85-2560-1440.jpeg)
Jannik Sinner és Carlos Alcaraz kettejük egymás elleni Roland Garros elődöntőjén
Fotó: AFP
Daniil Medvedevnek első kézből származó tapasztalatai vannak mindkét játékossal kapcsolatban, a Sincaraz tagjai ellen ugyanis már 17 mérkőzést vívott pályafutása során. 2024-ben is az útjába sodorta a balszerencse mindkét fiatalt, Sinnerrel emlékezetes döntőt játszott az Ausztrál Openen, Alcarazzal pedig Indian Wellsben, ugyancsak a torna döntőjében csaphatott össze.
Az orosz teniszező szerdai, Alexandre Müller ellen sikerrel megvívott második fordulós wimbledoni mérkőzése után véleményezte a főtáblán vele azonos félben lévő ellenfeleket.
„Carlos elképesztően minőségi teniszt játszik, ez pedig különösen az erőben nyilvánul meg, amit az ütéseibe tud tenni. Általában cseppet sem érdekli, hogy a pálya mely részén kell megütnie a labdát, bárhonnan képes elindítani egy rakétát az ellenfél térfelére.
Remekül gyorsít rá alapvetően lassú labdákra, amivel sok játékosnak gyűlik meg a baja. Sokan úgy gondolhatják, hogy a lassú labdánál legalább arra van esély, hogy az ember a labdamenetben tudjon maradni. Carlos ellen ez nem működik, egyszerűen nincs rá esély.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/04/image-4f1441d8-44da-4526-9099-f36724b45977-85-2560-1440.jpeg)
Daniil Medvedev és Carlos Alcaraz kézfogása kettejük 2023-as Wimledoni elődöntője után
Fotó: AFP
Alcaraz valóban brutális erőteniszre képes, 2023 óta pedig tudjuk, hogy ez a stílus nem csak salakon és keménypályán, de már füvön is sikerre vezetheti a spanyolt.
De mi a helyzet a karakterében a spanyoltól teljesen eltérő, nyugodt, kimért, hűvös olasz sráccal, Jannik Sinnerrel? A választ erre a kérdésre is Medvedev adja meg.
„Jannik stílusa hasonlít Carloshoz, de jelentősen el is tér tőle. Az ő ütéseinek is van ereje, de inkább a mozdulat kivitelezésében rejlik a fő fegyvere. Valahogy más pályát ír le a labda, ahogy eléd kerül, de amikor már ott van, akkor érzed benne az erőt.
Ugyanakkor ha azt mondjuk, hogy Jannik ütései erősek, akkor Carlosra ez méginkább igaz.”
Sinner ütései, és összességében a játékstílusa, óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi bő egy évben, a pozitív irányú változás mögött pedig nehéz lenne nem észrevenni Darren Cahill munkáját. Az ausztrál edző kezei alatt az olasz srác amolyan csendes gyilkossá vált a pályán, tenyeressel és fonákkal egyaránt képes pusztító ütésekkel megkínálni az ellenfelet, 2024-re pedig az adogatása is felzárkózott a menetek közbeni ütéseinek szintjére.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/04/image-e24e109c-5faf-4749-adbc-5cb6242f3398-85-2560-1440.jpeg)
Jannik Sinner
Fotó: AFP
Az eredményei magukért beszélnek, hiszen az Ausztrál Open mellett nyert Miamiban, Rotterdamban és Halléban, valamint elődöntőzött Indian Wellsben és a Roland Garroson.
Daniil Medvedev szerint Sinner pályafutásában 2023 augusztusában, Torontóban kattant át valami, onnantól kezdve pedig alig-alig képes hibázni a pályán.
„Mindig is tudtuk, hogy nehéz dolog ellene játszani, hiszen képes a pálya bármely pontjáról nyerőt ütni. Ami viszont óriási változás, hogy korábban képes volt belehibázni az ütéseibe, most gyakorlatilag kiiktatta a hibát a játékából. Ha nyerni akarsz ellene, akkor a teljes pályát be kell játszanod, szórnod kell a nyerőket, és egy pillanatra sem szabad elvesztened a ritmust.”
Medvedev a főtábla azonos negyedébe került Sinnerrel, amennyiben tehát mindketten sikeresen eljutnak az ötödik fordulóig, úgy Wimbledonban kerülhet sor 2024 harmadik Medvedev-Sinner ütközetére. Ha az orosz át tudná rágni magát a világelsőn, az elődöntőben Alcaraz várna rá.
A nem túl szerencsés sorsolás dacára az oroszban szemernyi félelem sincs a két fiatallal való potenciális küzdelem kapcsán.
„Nem félek tőlük, minden alkalommal a győzelemre hajtok. Persze, nem könnyű ellenük játszani, már most mindketten nagy bajnokok, és csodálatos sikerek állnak még előttük karrierjük során.”
Forrás: Tennis Majors

Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2210.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2203.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2229.png)