Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nadal közel állt a visszavonuláshoz, Świątek elmondta, mi fogja vissza a füves borításon

Németh Dániel

Publikálva 01/07/2022 - 10:35 GMT+2

Rafael Nadal nem volt elégedett azzal, ahogyan elkezdte a Ričardas Berankis elleni meccset, a negyedik szettben mutatott teljesítményét viszont előremutatónak tartja. A sajtótájékoztatón azt is elmondta: pár hete komolyan elgondolkozott a visszavonuláson, jelenleg azonban jól érzi magát. Iga Świątekre sikerült egy picit ráijeszteni, de így is folytatta remek sorozatát.

Rafael Nadal

Fotó: AFP

Pár hete még a visszavonuláson gondolkozott Nadal. Mostanra megváltozott a helyzet, de mint mondja: nem fél a tenisz utáni élettől.

Rafael Nadal az első körhöz hasonlóan a másodikban is elveszített egy játszmát, a továbbjutása azonban nem forgott veszélyben. Ričardas Berankis teljesítményét azért érdemes kiemelni, mert a negyedik szettet leszámítva mindegyikben volt esélye a spanyollal szemben, a másodikban és a harmadikban brékelőnye is volt. A meccset követően Nadal elmondta: a befejezést leszámítva nem volt elégedett a teljesítményével.
„Hogy őszinte legyek, nem kezdtem valami jól, a vége viszont a lehető legjobban alakult. Sikerült jó tenisszel zárnom, a negyedik szettben nyújtott teljesítményem elég fontos volt az előrelépés terén. Ami a többit illeti: azért még mindig van tér a fejlődésre. Összességében azonban ez egy négyszettes győzelem, eltöltöttem újabb három órát a pályán, ami segít” – fogalmazott a 22-szeres Grand Slam-bajnok, akit az sem zökkentett ki, hogy a negyedik szettben az eső miatt állt egy kicsit a játék.
A következő fordulóban Lorenzo Sonego lesz az ellenfele, Nadal pedig kemény összecsapásra készül. „Ez már a harmadik forduló, ami azt jelenti, hogy olyan ellenfelem lesz, aki nyert már két mérkőzést. Nagyon pozitív a hozzáállása, remek az adogatása és a tenyerese egyaránt. Nehéz harmadik fordulós ellenfél lesz, ebből kifolyólag nehéz mérkőzésre is számítok. Jól kell majd játszanom, csak így juthatok tovább.”
picture

Rafael Nadal - Ricardas Berankis - Wimbledon - a mérkőzés legjobb pillanatai

Nadalt a visszavonulásról is megkérdezték a sajtótájékoztatón, amire azt mondta: egyáltalán nem tart attól, ha eljön ennek az ideje. „Néhány hete közel álltam hozzá. Most nem így érzem. Soha nem féltem ettől a naptól. Boldog vagyok, mert boldog életem van a tenisztől függetlenül is, noha a sport meghatározó szerepet töltött be az elmúlt 30 évben. Rengeteg dolgot szeretek még a tenisz mellett, szóval egyáltalán nem aggódom emiatt.”
Úgy tűnik, hogy Stefanos Tsitsipas megtalálta a ritmust a füvön, ugyanis a mallorcai tornagyőzelmét követően egyelőre Wimbledonban is biztató a játéka. A második fordulóban Jordan Thompsont három játszmában, 6:2, 6:3, 7:5-re búcsúztatta, ezzel készülhet a Nick Kyrgios elleni meccsre. Értelemszerűen az lesz az igazi teszt a görög számára, főleg, hogy Kyrgios rendkívül élesen teniszezett Filip Krajinović ellen, és a párostól is visszalépett, hogy az egyénire koncentráljon.
picture

Stefanos Tsitsipas - Jordan Thompson - Wimbledon - a mérkőzés legjobb pillanatai

„Az elejétől fogva nagyon jól éreztem magam. Magabiztos voltam azokban a dolgokban is, amik két nappal ezelőtt, az első fordulóban nem mentek. Például sikerült időben elkapnom az adogatás fogadásokat, megtaláltam a mélységet, és sikerült az első ütésekkel kimozgatnom az ellenfelemet. Ez nagyon jól működött ezen a napon, ezáltal folyamatosan megvoltak az esélyeim a brékre. Ez kiválóan működött” – mondta a görög.
Tsitsipas pontosan látja, mennyire nehéz feladat előtt áll. „Nick többet játszott ezeken a pályákon. Azt mondja, szereti a füvet, és a játéka illik is hozzá. Izgatottan várom a meccsünket. Nagyon tisztelem őt azért, amit a pályán próbál elérni. Habár a múltban megosztó volt, szerintem elég jól teniszezik” – nyilatkozta a görög, hozzátéve: a hallei mérkőzésükhöz képest szeretne pontosabban játszani, és reményei szerint máshogy alakul majd a találkozó.
picture

Nick Kyrgios - Filip Krajinovic - Wimbledon - a mérkőzés legjobb pillanatai

„Nagyon elégedett vagyok a mai teljesítményemmel” – nyilatkozta Kyrgios, aki a beszámolók alapján rég volt ennyire összeszedett egy meccsen. „Személy szerint azt éreztem, hogy az első fordulóban nyújtott teljesítményem a közelében sem volt annak, amit elvárok magamtól, különösen az előző hetek teniszének, edzéseinek és kemény munkájának a fényében. Szóval nagyon csalódott voltam az első körös teljesítményem miatt.”
Kyrgios csalódottságát az okozta, hogy a füves pályás szezonban nyújtott teljesítménye alapján sokkal jobb kezdésre számított, Krajinovićcsal szemben azonban már jól érezte magát a pályán. Azt is megerősítette, hogy az egyéni miatt mondta le a párost. „Egyéni játékos vagyok. Mindig is az egyénin volt a hangsúly. Játszottam már negyeddöntőt itt, nyertem tornákat. Közel négy órán át játszottam az első körben, ami egyszerűen túl sok. Ma behoztam ezt, de azt teszem, ami a legjobb a testemnek.”
Iga Świąteknek a vártnál sokkal nagyobb problémát okozott a világranglista 138. helyén álló Lesley Pattinama Kerkhove, de három szettben megoldotta a továbbjutást. A világelső elmondta: egyáltalán nem gondolt a győztes sorozatára a mérkőzés közben, inkább azt próbálta kitalálni, mi mindenben tudna egy kicsivel jobban teljesíteni. Végül megtalálta a megoldást, így már 37 megnyert meccsnél tart.
picture

Iga Swiatek - Lesley Pattinama Kerkhove - Wimbledon - a mérkőzés legjobb pillanatai

„Ez az önbizalom terén nyilvánvalóan segít. Egyre és egyre jobb minden versennyel. Viszont a fű továbbra is elég trükkös az én esetemben. Nem fogok hazudni. Láthatjátok, hogy nem vagyok annyira hatékony, mint más borításokon. Az önbizalmam összességében javul, maga a verseny viszont trükkös egy picit, mert még mindig azt próbálom kitalálni, hogyan tudnék jobban játszani” – magyarázta Świątek, aki egy picit részletesebben is belement a nehézségekbe.
„Füvön minden más, még a mozgás terén is alkalmazkodni kell. Elégedett vagyok a mozgásommal, különösen, amikor csúszhatok, majd gyorsan visszazárhatok. Itt ezt nem tehetem meg, az ütés előtt le kell egy kicsit lassítanom. Azt gondolom, valószínűleg jobban menne, ha egy kicsit többet játszanék füvön. Úgy érzem, hogy négy hét nem elegendő a tanuláshoz. De meglátjuk, hogy a többieknek hogy megy majd ez, még mindig reménykedem.”
picture

Petra Kvitova - Ana Bogdan - Wimbledon - a mérkőzés legjobb pillanatai

A nőknél Paula Badosa és Petra Kvitová meccse lehet az egyik legérdekesebb párosítás a harmadik fordulóban. Mivel pár hete edzettek egymással füvön, nagyjából tudják, mire számíthatnak a másiktól. „Mindkét oldalról elég agresszíven teniszezett” – mondta Kvitová. „Erre fel kell készülnöm. Nagy szervák, nagyszerű fogadások. Agresszíven játszik, viszont a kemény pályát és a salakot jobban kedveli a fűnél, remélhetőleg ezt majd az előnyömre tudom fordítani.”
picture

Paula Badosa - Irina Bara - Wimbledon - a mérkőzés legjobb pillanatai

„Nagyon jól játszik füvön” – dicsérte ellenfelét Badosa. „Múlt héten versenyt is nyert ezen a borításon. Edzettem vele füvön, tudom, mire számíthatok. Az önbizalma rendben van, viszont úgy érzem, megvan a játékom, hogy megnehezítsem a dolgát. Azt gondolom, lesznek lehetőségeim ellene. Meglátjuk. Mindent bele fogok adni a pályán, harcolni és küzdeni fogok. Aztán majd meglátjuk, hogyan alakul.”

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés