Federer és Serena is nagy X-szel a hátán kezdi el Wimbledont

Takács Márton

Publikálva 28/06/2021 - 21:08 GMT+2

Kedden többek között Roger Federer, Serena Williams és Ashleigh Barty is pályára lép Wimbledonban. Öt érdekes párosítást ajánlunk a programból.

A 2012-es winbledoni bajnokok, Roger Federer és Serena Williams

Fotó: AFP

A női világelső és két korábbi wimbledoni bajnok is pályára lép.

Ashleigh Barty (1.)- C. Suarez Navarro

A világelső és elsőként rangsorolt Ashleigh Barty a veterán Carla Suarez Navarróval találkozik az első fordulóban. A címvédő Simona Halep távollétében az All England Club úgy döntött, hogy Barty kapja a megtisztelő feladatot, hogy kedden a centerpályán megnyissa a küzdelmeket. Barty és Suarez Navarro is kihagyta a Wimbledon előtti bemelegítő tornákat. Ezért úgy lépnek pályára az első körben, hogy még nem játszottak hivatalos füves pályás mérkőzést a szezonban.
Barty szintén az első mérkőzését játssza a Roland Garroson vállsérülés miatt a második fordulóban történő kiesése óta. A járvány miatti majdnem egyéves szünet után Barty 2021-es rajtja lenyűgözően sikerült. A 2019-es Roland Garros-bajnok idén már négy döntőt játszott, és ebből hármat meg is nyert. Barty a legjobb eredményét két évvel ezelőtt érte el az All England Clubban, amikor a negyedik fordulóig jutott. A 2021-es tornán szeretne ezen javítani.
Suarez Navarro ezeknél is nagyobb sikert aratott, az év elején legyőzte a rákot, és bejelentette, hogy 2021 lesz pályafutása utolsó szezonja. Visszatérésének első mérkőzését a hónap elején játszotta a French Openen, ahol óriásit küzve három szettben kapott ki Sloane Stephens-től. A 11. wimbledoni főtábláján játszó spanyol háromszor jutott a negyedik fordulóba. Reméli, hogy az utolsó londoni szereplése emlékezetes lesz.

Roger Federer (6.)-Adrian Mannarino

Roger Federer megkezdi reménybeli menetelését a rekordot jelentő kilencedik wimbledoni bajnoki címéért, ehhez először kedden Adrian Mannarinót kell legyőznie az első fordulóban. Az idén hatodik helyen kiemelt Federer kissé trükkös sorsolást kapott. És tekintve a visszatérése óta mutatott gyengébb formáját, a 39 éves játékos valószínűleg minden egyes ellenféllel szemben óvatosan fog játszani.
Federer gyakran hangoztatta, hogy a szezonja csak Wimbledonban kezdődik igazán, ahol a formájától függetlenül mindig az egyik favoritnak számít. A 2019-es döntős számára azonban ezúttal nem állnak túl fényesen a dolgok, különösen a múlt heti, Felix Auger-Aliassime elleni, hallei demoralizáló vereséget követően.
Az eredmény önmagában nem volt meglepő, a svájci kiválóság viszont nagyon kevés sikert aratott az adogatásával, ami 39 évesen vitathatatlanul a legnagyobb fegyvere. Mindezek ellenére Federer a múlt hónapban a Roland Garroson megmutatta, hogy továbbra is számolni kell vele. Tapasztalata lehetővé teszi számára, hogy a hosszú mérkőzéseken okosan kezelje a terhelést, és növeli az esélyeit a visszavágásra, ha a dolgok kezdetben nem úgy alakulnak, ahogyan ő szeretné.
Ráadásul a fű az egyik leggyorsabb pálya, ami segíti Federer agresszív játékát. A svájcinak könnyebb lesz rövidre fognia a pontokat, mivel igyekszik kímélni a testét egy potenciálisan kimerítő két hét előtt. Ennek ellenére Federer valószínűleg könnyebb első fordulós ellenfélben reménykedett volna, mint a füvet kedvelő Adrian Mannarino. Mannarino is megfelelő formában van, hiszen a Mallorca Open elődöntőjében éppen Sam Querrey ellen kapott ki. A francia jó adag meccsterheléssel a háta mögött érkezik, ami valószínűleg előnyére válik majd a még mindig rozsdás svájci ellen.
picture

Sosem fogjuk megunni, ahogy Federer varázsol Wimbledonban

Aliaksandra Sasnovich-Serena Williams (6.)

A hétszeres wimbledoni bajnok Serena Williams az All England Clubban a legutóbbi négy alkalommal döntőbe jutott. A 39 éves amerikai - akit idén a 6. helyen emeltek ki - már most is tartja a legtöbb, egyéniben megnyert major-cím rekordját, hiszen legendás pályafutása során 23-at szerzett.
Serena, aki 20. wimbledoni szereplése alkalmával szeretné bővíteni hatalmas trófeagyűjteményét, kedden a fehérorosz Aliaksandra Sasnovich ellen kezdi meg szereplését. Serena 19-0-s mérleggel még soha nem veszített első fordulós mérkőzést Wimbledonban, és a Grand Slam-tornák első fordulójában 77-1-es mérleggel áll.
"Úgy gondolom, hogy a női sorsolás nagyon nehéz, függetlenül attól, hogy kivel játszol. Már nincsenek olyan meccsek, amelyek biztos továbbjutást jelentenek. Tényleg oda kell figyelned magadra, és a legjobb játékodat kell nyújtanod. Úgy érzem, mindenki nagyon keményen játszik. Úgy érzem, nem számít, hogy kivel játszol, készen kell állnod. Mindenki nagyon keményen megdolgozott azért, hogy itt lehessen.”
Serenának van a legtöbb füves pályás győzelme (121) és a legjobb füves pályás győzelmi aránya (88,4%) az aktív játékosok között. Martina Navratilova (120) mögött már a második helyen áll a wimbledoni sikerek tekintetében. Ha a második fordulóban is nyerne, az a 100. alkalom lenne az All England Clubban.
"Kicsit más most a pályán sétálni.” - mondta Serena a tavaly a világjárvány miatt elmaradt Wimbledon után bevezetett változtatásokat kommentálva. "Úgy érzem, hogy Wimbledon, általánosságban véve, más, mint a többi torna, de még mindig nagyon különleges érzéssel bír."
Az sem zavarja őt, hogy a mezőny egyik leginkább legyőzendő tagjának számít.
"Őszintén szólva ettől határozottan jobb lettem." - mondta Serena. "’99 óta, amióta megnyertem a US Opent, egy nagy X van a hátamon. Amikor a játékosok minden egyes tornán, minden egyes meccsen, minden egyes Grand Slamen ilyen keményen játszanak ellenem, akkor nem számít, hogy hol vagyunk. Csak jobb leszek. Mentálisan nehéz volt, amikor valaki megvert, és szinte minden alkalommal közvetlenül a következő fordulóban kikapott. Végül is ezért vagyok én Serena."
picture

Serena az egyik wimbldeoni edzésén

Fotó: AFP

Tallon Griekspoor-Alexander Zverev (4.)

A negyedik helyen kiemelt Alexander Zverev folytatja az első major-címe megszerzéséért folytatott versenyt, amelynek londoni kezdetén a holland Tallon Griekspoorral találkozik a 2021-es wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában.
Zverev lenyűgöző szezonon van túl, 34 meccséből 24-et megnyert. Halléban azonban, az egyetlen füves pályás tornáján Wimbledon előtt, a legjobb 16 között a későbbi bajnok Ugo Humbert verte meg. Annak ellenére, hogy Zverev játéka jól illik a füves pályához, még nem nyert tornát ezen a borításon. A 24 éves játékos öt wimbledoni látogatásából négyszer sem jutott el a második hétig.
Mindazonáltal, figyelembe véve az idei major-versenyeken mutatott formáját - Zverev negyeddöntős volt az Australian Openen (kikapott Novak Djokovictól) és elődöntős a Roland Garroson (kikapott Stefanos Tsitsipastól) - a világranglista 6. helyezettje Wimbledonban is esélyes arra, hogy minél tovább eljusson.
Zverev első körös ellenfele, Griekspoor nagyrészt a Challenger Touron játszik. A világranglista 124. helyezettje három selejtezőkörön keresztül küzdött azért, hogy pályafutása során mindössze másodszor biztosítsa helyét egy Grand Slam-torna főtábláján.
picture

Zverev azt szeretné, hogy inkább tőle essenek hasra

Fotó: Getty Images

Jan-Lennard Struff –Daniil Medvedev (2.)

Daniil Medvedev szerint a mallorcai győzelme önbizalmat adott neki a wimbledoni rajt előtt. A világranglista második helyezettje vasárnap így nyilatkozott: "Egy Grand Slam előtt megnyerni egy tornát, mindig jó dolog... Fizikailag 100 százalékos állapotban érzem magam. Úgy jöttem Mallorcára, hogy megpróbáltam meccseket nyerni, erre sikerült megnyernem a tornát. Nagyon fontos volt az önbizalom szempontjából, hogy megtudjam, hogyan kell füvön játszani, és mit kell tennem. A döntő volt a legjobb meccsem ott. Magabiztosnak érzem magam, ahogy idejövök."
Az orosz teniszező, aki Mallorcán 6:4, 6:2-re legyőzte az amerikai Sam Querrey-t, és ezzel megszerezte 11. ATP-koronáját, kedden a német Jan-Lennard Struff ellen lép pályára a wimbledoni első fordulóban. Medvedev a múlt héten a hallei első fordulóban kikapott Strufftól.
"Egyértelműen nehéz sorsolás." - mondta Medvedev, aki 2021-ben 26-7-es meccsrekorddal rendelkezik. "Jan kemény ellenfél, különösen füvön. Veszélyt jelent a top játékosokra. Képes legyőzni a top játékosokat és ezt már sokszor bizonyította. Ami pozitívum, hogy Halléban messze voltam a legjobb szintemtől, és még mindig voltak esélyeim arra, hogy lezárjam az első szettet. Ha jó teniszt mutatok, nem lesz könnyű dolga. Ha ő is jó teniszt mutat és jól szervál, akkor nem lesz könnyű dolgom. Jó meccs lehet. Remélhetőleg én lehetek a győztes."
A 25 éves játékos 2017-ben, Wimbledonban aratta első Grand Slam-fótáblás győzelmét, amikor az első fordulóban legyőzte Stan Wawrinkát, és azóta 2018-ban és 2019-ben a harmadik fordulóig jutott az All England Clubban.
picture

Daniil Medvedev

Fotó: Getty Images


Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés