Különösen a behúzható tetővel rendelkező két nagypálya borítását ekézik játékosok és szakértők egyaránt.

Kicsit talán úgy vannak sokan a jelenleg is zajló Wimbledoni teniszbajnoksággal, hogy ha már a világjárvány miatt 2020-ban majd háromnegyed évszázados precedenst másolva elmaradt a verseny, akkor idén minden tökéletesen klappoljon. Látszólag mindezzel nincs is semmi gond, hiszen idén már két behúzható tetejű pálya száll szembe a változatos angol időjárással, a játékosok valamennyien megtalálták a fehér ruháikat, és hosszú idő után tartósan is lehet nagyobb számú nézőt látni egy-egy teniszstadionban.
Mégis, a verseny hétfői kezdete óta az eredmények mellett egy közös témája van a tenisz közbeszédnek, mégpedig a wimbledoni fű állapota. Adrian Mannarinotól kezdve Serena Williamsen át Nick Kyrgiosig és Novak Djokovicig ugyanis többen is csúszkáltak és estek-keltek a maguk mérkőzésén. Roger Federer francia ellenfele valamint a 24. Grand Slam-sikerét tovább üldöző Serena Williams ráadásul fel is kellett, hogy adja a találkozót.
Wimbledon
Ivanisevic szerint Djokovic olyan, mint egy akciófilm hőse: 27-szer kell leterítened, mégis felkel
15/07/2021 11:43
A témában többen is véleményt nyilvánítottak már, ami már az All England Clubot is megszólalásra késztette. A tornát szervező egyesület szerint a borítás ugyanolyan alapossággal készült 2021-ben is, mint a torna majd másfél évszázados történelme során bármelyik alkalommal. A csúszásokra magyarázatként sokkal inkább a szokásosnál is nyirkosabb, nyálkásabb időjárás lehet a magyarázat. Felmerül azonban a kérdés, hogy a megváltozott körülményekhez nem kellene-e igazodni a szervezőknek is?
A kérdés élénken foglalkoztatta Patrick Mouratoglou-t is, akinek népes csapatából immáron csak Coco Gauff maradt versenyben, a francia sztáredző így ráér más kérdésekkel is foglalkozni. Serena Williams felkészülésének elsőszámú vezetője a Tennis Majors szaklapnak adott egy hosszabb interjút a minap, ebben pedig nyilván terítékre került a sok vitatémát okozó borítás is.
„A fedhető pályák a torna elejétől kezdve egészen egyszerűen veszélyesek. Ha befedik a centert vagy az egyes pályát, a többezer néző extrém páratartalmat generál, ami konkrétan a pályára csapódik le. Mindenképpen szükség van Wimbledonban a tetőre, de azt gondolom egy olyan rendszer is kellene mellé, ami tartósan szárazon tudja tartani a füvet. Halléban például van légkondocíonáló készülék, ott ezzel nincs gond.”

Patrick Mouratoglou

Fotó: Getty Images

Az kétségtelen tény, hogy a mostani verseny „csúszásindexe” emberemlékezet óta nem tapasztalt magas számot mutat. Ugyanakkor, ahogyan arról pár napja például Todd Woodbridge is nyilatkozott, ez a füvespályás tenisz természetes velejárója. Ez a jelleg, ez a fajta egyediség teszi annyira különlegessé ezt a borítást. Ráadásul, visszagondolva az idei verseny eddigi történéseire, a fű eddig megítélésünk szerint jobban teljesít, mint az előző években, amikor a negyedik fordulóra már sokszor az alapvonal teljes hosszában kikopott a gyep. Ezzel szemben idén, ahogyan azt Andy Murray Denis Shapovalov elleni péntek esti mérkőzése során is látni lehetett, kopások nyilvánvalóan észlelhetők a pályán, de még mindig egységes érzetet ad a borítás. Ha pedig már a Hallei párhuzam, a Grand Slam előtt látott ATP 500-as torna stadionjában idén látványosan kikopott a fű, Ugo Humbert és Andrey Rublev döntőjében például kis túlzással nyomozni kellett, hogy a pálya mely szegletén maradt meg a borítás eredeti állapotában. Ezen mindenképpen változtatni kell a német szervezőknek, különösen akkor, amikor a hírek szerint Halle 1000-es torna megrendezésében gondolkodik a következő években.

A hallei gyep

Fotó: SNTV

„Alapvetően egy füvespályára tervezett teniszcipő tele van apró tüskékkel, amelyek a tapadást szolgálják. Ezek hiányában a játékos úgy közlekedhetne a füvön, mint ha egy jégpályán lenne. Wimbledonban azonban a szabályok tiltják, hogy a cipők talpa mellett az oldalakon is megjelenjenek ezek a tüskék. A legtöbb esést meg tudná akadályozni, ha a játékos ki tudna támasztani oldalt, de ha nincs ami fékezzen, akkor elkerülhetetlen az esés. Nagyon remélem, hogy a jövőben elkezdődik egy párbeszéd ebben a témában, hiszen a játékosok egészsége mindenkinek közös és elementáris érdeke.”

Nick Kyrgios

Fotó: Getty Images

Arra aligha mutatkozik esély, hogy ez a párbeszéd még az idei tornára hatással legyen, elnézve azonban a tényleg kirívóan sok csúszást, előbb-utóbb biztosan felmerül majd döntéshozói körökben is. Denis Shapovalov egyik nagy mentése ugyanakkor azt is megmutatta, hogy nem feltétlenül zárul minden csúszás eséssel.
Forrás részben: Tennis Majors
https://i.eurosport.com/2021/07/02/3165581.jpg
Wimbledon
A wimbledoni bajnok csak kisebb csodának köszönhetően indulhatott el a tornán
13/07/2021 14:50
Wimbledon
85 tornagyőzelem, 20 Grand Slam-trófea - Novak Djokovic lett Wimbledon 2021-es bajnoka
11/07/2021 18:23