Hogyan tovább?

Egy idézettel kezdem, a forrás az egyik napilap, mégpedig azért, mert az alant következő sorok azt hiszem sokak véleményével találkoznak:

Vitaindítónak tökéletes azt hiszem.

Akadnak benne gondolatok, amikkel egyet lehet érteni, akadnak olyanok, melyekkel nekem nem sikerült. Hiszen Pete mielőtt (viszonylag) a csúcson visszavonult, azért sokkal mélyebben volt, mint ahova most került Roger. Gondoljunk csak a Bastl elleni vereségre -nem a negyeddöntőben, hanem a második körben- vagy arra, hogy Sampras az utolsó US Open győzelme előtti nyolc GS tornán két döntőt tudott produkálni összesen (kikapott Marattól és Léjttől), egyébként nem jutott túl a negyedik fordulón sem.

Az, hogy Roger ugyanúgy képes még nyerni egy GS-t, mint ahogyan Pete nyert annak idején, az nem képezheti vita tárgyát, nem is hiszem, hogy ezt bárki is vitatná. A kérdés inkább úgy szól, hogy képes-e elviselni az oda vezető utat.

Picit messzebbről kezdem azonban.

Tavaly, amikor nyert a Garroson és Wimbledonban, továbbá tudtuk, hogy Mirka terhes, én úgy gondoltam, hogy közel a vége. Le is írtam többször, nehezen tudtam elképzelni, hogy valaki édesapaként, elérve mindent, amit el lehet, talál magának még elegendő motivációt. Aztán vagy talált, vagy a lendület vitte még egy picikét tovább - én az utóbbira gondolok - lényeg, hogy nem múlott sokon (szerintem két labdán), hogy összejöjjön a non calendar Grand Slam. Nem jött össze, de ez most nem fontos, hiszen a  történet ott lett érdekes, amikor a lendület elfogyott. Most, így utólag, messzebbről tekintve ez valamelyik tavaszi mérkőzéslabdáról elbukott meccs környékén lett egyértelmű, nem mintha a konkrét időpont különösebben fontos volna. A lényeg, hogy a lendület odalett, és az már egyértelmű, hogy Rog olyan mélyre került, mint tavaly év elején, amikor elveszítette ötben az Ausztrál Open döntőjét Rafa ellen. Fontos viszont leszögezni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mélyebben van most, mint akkor volt, de ez megintcsak aligha fontos.

Tavaly kimászott a gödörből, de elhallgatnánk a teljes igazságot, ha csak azt mondanánk, hogy azért, mert voltak még céljai, történetesen a Garros és Pete rekordja. Mármint a 14 GS. Roger Federer azért is tudott kimászni a gödörből, mert egy darabig nem volt Rafa. És itt szeretném hangsúlyozottan felhívni mindenki figyelmét az előző mondatban megbújó is szócskára! Nem csak azért, mert fontos, hogy ott van, hanem azért is, mert ha Fed nem tudja ugyanazt megtenni még egyszer, amit megtett tavaly, az sem csak Rafa miatt lesz.

Hanem maga miatt is.

Tavaly sokan mondták, hogy nem hagyja abba, mert szeret teniszezni, meg mert nagy harcos. De hát nyilván szeret az ember teniszezni akkor, amikor nyer, de amikor jönnek az olyan vereségek, amikhez nincs hozzászokva, akkor talán már nem annyira. Mint ahogyan küzdeni sem olyan frankó, ha az ember hiába teszi. Sok minden dől majd most el. Hiszen jól hangzik az, hogy legalább a londoni olimpiáig játszani akar, de az nem hiszem, hogy feltétlen egyenlő azzal, hogy vergődik valahol az 5.-8. hely környékén 2012-ig. Roger Federer nem lesz semmivel sem kisebb teniszező, ha azt mondja, még egyszer nem vállalja. Viszont akkor sem lesz kisebb, ha vállalja és nem sikerül, és még akkor sem, ha ez a két év hasonló vereségekről, csaknegyeddöntőkről szól majd. Mint ahogyan Pete sem lett kevesebb semmivel.

Én úgy hiszem, egyetlen kérdést kell önmagában megválaszolnia.

Okoz -e még örömöt ez az egész.

És ha a válasz igen, akkor akkor akad még egy. Tudniillik, hogy vállalja-e azt a munkát, amit el kell végezni ahhoz, hogy tényleg örömet okozzon.

Azt hiszem ezt hívják válaszútnak.