Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nincs több csalós beszólás – régi feszültségeket oldhat fel a teniszben az új szabály

Nánási Antal

Publikálva 23/06/2022 - 12:34 GMT+2

Szabályozott keretek között 2022 második felében engedélyezi az ATP, hogy az edzők mérkőzés közben kommunikálhassanak tanítványaikkal. A coaching szabályozása, egyúttal legalizálása óriási mérföldkő lehet a teniszben, kérdés, mennyire lesznek életszerűek a most lefektetett elvek.

Rafael Nadal és Carlos Moya

Fotó: Getty Images

Ha a mosdószünetek szabályozását Stefanos Tsitsipasnak köszönhette a teniszvilág, ez az újítás alighanem az édesapja vívmánya lehet.

Alig egy hete jelentette be az ATP a One Vision névre keresztelt reformcsomagot, amely a következő években meglehetősen nagy változtatásokat vezet be a férfi teniszezők versenyein. A korábban már beharangozott újítások eredményeképpen 2023-ban tíznaposra duzzad a római, a madridi valamint a sanghaji Masters-torna, 2025-ben pedig csatlakozik a sorhoz Cincinnati, valamint a Toronto és Montreal által váltakozva megrendezett Rogers Cup is. A bővített versenyeken a teniszezők magasabb pénzdíjakért szállhatnak a harcba, az ATP ugyanis egyenlő arányban osztja el a profitot a torna rendezői valamint a játékosok között.
A férfi tornákat bonyolító szervezet most újabb, túlzás nélkül forradalminak nevezhető újítással állt elő, ami egy régóta viták kereszttüzében álló témát próbál meg konszolidálni. Ez a kérdéskör pedig nem más mint a mérkőzés közbeni edzői tanácsadás, közkeletűbb nemzetközi nevén a coaching. Az ATP június 21-én kelt közleménye ugyanis bejelenti, kísérleti jelleggel 2022 második felében a szervezet engedélyezi az edzőknek a mérkőzés közbeni kommunikációt tanítványukkal.
Mindez praktikusan azt jelenti, hogy a Wimbledoni döntő másnapján rajtoló tornáktól kezdve (Newport, Bastad) az edzők valamennyi helyszínen lehetőséget kapnak arra, hogy mérkőzés közben, legalisan szólhassanak tanítványukhoz. Az alapvetően is áttörésnek számító intézkedés értékét tovább növeli, hogy nincs verseny kategória szerinti megkötés, a 250-es tornáktól kezdve a legmagasabb szintig tesztelik a működést, beleértve az augusztus végén rajtoló US Opent is, valamint a torinói ATP-világbajnokságot is.
picture

Apostolos Tsitsipas et Patrick Mouratoglou lors de Roland-Garros 2021

Fotó: Getty Images

A coaching mint olyan állandó viták alapját képezte hosszú időn keresztül, megítélése ugyanis sokkal inkább volt mérkőzésvezetői felfogás kérdése, semmint egy világosan lefektetett szabálytól való eltérés észlelése. Az évek során Stefanos Tsitsipast érte általában mérkőzés közbeni figyelmeztetés coaching miatt, mivel edző-édesapja, Apostolos Tsitsipas ritkán tudja szó nélkül megállni fia mérkőzéseit, erre pedig a témára nagyon kényes székbírók döntő többsége különösen is figyel.
Évek óta forgott azonban már a sportág közbeszédében, hogy miért ne lehetne a Davis Kupában érvényes szabályokat az ATP Tourra is kiterjeszteni? A csapatversenyek mérkőzései közben ugyanis a szövetségi kapitányok a játékosok számára kijelölt padon foglalhatnak helyet mérkőzés közben is, és lehetőség van valamennyi térfélcserénél közvetlen instrukciókkal ellátni játékosukat.
picture

Köves Gábor gratulál Fucsovics Mártonnak és Balázs Attilának

Fotó: AFP

Az ATP forradalmi újítása megpróbált a jól bevált arany középúton ösvényt kijelölni a kényes témában, építkezve mindarra, amit az elmúlt évek NextGen világbajnokságai szolgáltattak tanulságként. Nézzük tehát milyen körülmények között válik legálissá a coaching Wimbledont követően.
Az edzők csak akkor léphetnek kapcsolatba játékosukkal mérkőzés közben (selejtezős és főtáblás találkozó esetén egyaránt), amennyiben a lelátón számukra kijelölt helyet (boxot) foglalják el. Ezentúl tehát például Daniil Medvedevnek csínján kell bánnia azzal, ha dühében inkább elüldözi az edzőjét a lelátóról, mint tette az Halléban alig egy hete, akárhonnan ugyanis nem kaphat tőle tanácsot a továbbiakban.


Az edzők számára adott lesz a lehetőség, hogy szóban, valamint kézmozdulatokkal egyaránt kommunikáljanak tanítványukkal. Mindkét esetre egyaránt igaz, hogy csak akkor engedélyezett, amennyiben nem labdamenet közben, vagy azon kívül, de az ellenfélre nézve zavaró, hátráltató módon történik.
Amíg azonban a szavak nélküli, tehát integetős, mutogatós instrukciók két labdamenet között bármikor elsüthetők, egy-egy rövid szóbeli tanács csak abban az esetben engedélyezett, ha a játékos a pályának éppen abban a sarkában van, ahova az edzője számára kijelölt lelátórész esik. Okosan kell tehát ezentúl oldalt választania annak, aki törölközni szeretne, egy rossz irány ugyanis azt jelentheti, hogy elbukja a tanácsadás lehetőségét.
Természetesen azt is szabályozza az ATP, hogy milyen hosszúságú lehet egy-egy szóbeli intelem, a jelenlegi tervek szerint rövid, néhányszavas utasításokat adhatnak az edzők. Ami viszont kifejezetten érdekes, és első blikkre nehezen betarthatónak tűnik, hogy a játékosok minderre szóban nem reagálhatnak, a párbeszédek ugyanis tiltás alá kerülnek.
Ez egyrészt a mérkőzés hevében nehezen tűnik megoldhatónak, másrészt az edzőt is feladat elé állítja, úgy kell ugyanis röviden átadnia az információt, hogy arra szóbeli visszaigazolást nem kaphat. Az edzők továbbá akkor sem szólhatnak a tanítványukhoz, ha az, elhagyva a pályát mondjuk egy mosdószünet miatt, épp az orruk előtt sétál el, a coaching ugyanis tilos lesz arra az időre, amíg a játékos elhagyja a játékteret.
picture

Matteo Berrettini

Fotó: AFP

Általános szabályként pedig az ATP leszögezi, hogy valamennyi, jelenleg hatályos büntetési tétel érvényben marad akkor, ha az edző eltér a tanácsadási követelményektől, esetleg zaklató módon lép fel.
Az egyelőre kísérleti jelleggel bevezetett és teszt alá vetett coachingot 2022 végén értékelik, akkor születhet majd döntés az intézkedés jövőjét illetően. A bejelentés kapcsán viszonylag kevés direkt reakcióra találtunk a közösségi médiában, a legtöbben inkább csak közzétették a hírt, az értékelést a kommentszekcióra bízva. Christopher Clarey, a New York Times tenisz szakírója azonban nagyon őszintén foglalt állást, kategorikusan ellenezve a coaching szabályok lazítását:


“Szomorú nap ez a tenisz számára, az pedig még szomorúbbá teszi, hogy mindehhez a US Open is a nevét adja. A tenisznek nincs szüksége mérkőzés közbeni coachingra.”
A kezdeményezéshez egyébiránt csatlakozott a WTA Tour is, így Wimbledont követően, akár már a júliusi budapesti WTA-tornán is láthatjuk az elv gyakorlati megvalósulását.
Forrás: atptour.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés