Tegnap Wimbledonban jártam. Illetve egész pontosan kedd déltől szerda estig Wimbledonban voltam. A jegyszerzés viszonylag baráti árú, ámde kissé megerőltető formáját választottuk: sorban álltunk. Azaz a Queue-ban, ami önmagában egy csodás intézmény.

A kék karszalag jegyvételre jogosít az 1-es pályára

Fotó: Eurosport

Kedd délben vettük fel a pozíciónkat, és mint később kiderült, a center pályára nem volt esélyünk bejutni az 500-on kívüli sorszámmal (nem sokkal maradtunk le a tutiról, legfeljebb 1-2 óra hiányzott. De egy cseppet sem keseredtünk el, hiszen az 1-es pályán két férfi negyeddöntő (Djokovic - Cilic és Raonic - Kyrgios), valamint egy női (Bouchard - Kerber) várt ránk. Úgy voltunk vele, hogy majd jövőre visszajövünk, hátha még játszik Federer.
Roland-Garros
Temetni kell Rafael Nadalt a Roland Garros közeledtével?
8 ÓRA
Szerda reggelre megértettem, hogy miért látni viszonylag sok ásítozó arcot Wimbledonban, függetlenül a meccsek izgalmi fokától. Én például kb. 3 órát aludtam, és ha az ember jobban alkalmazkodik a körülményekhez, akkor is fél 6-kor felkeltik a stewardok. Akik egyébként csodálatos munkát végeznek: lelkesítenek, segítenek, betartják és betartatják a sorban állás összetett szabályait, de úgy, hogy érzed, érted vannak, és nem a szabályok miatt. Nincs olyan kérdés, amire azt a választ kapnád, hogy "azért, mert ez a szabály". Itt mindennek oka van, és a legfőbb cél az esélyegyenlőség. Ahányadik helyen érkeztél meg a Sorba, annyiadik helyen fogsz bejutni Wimbledonba, ez a lényeg, és a stewardok mindent megtesznek ennek érdekében.
Maga a torna elsősorban a körítés miatt érdekelt, mert magát a játékot a tévén keresztül is igen jól lehet követni. Sőt, jobban, mint a legtöbb helyről a helyszínen, éppen ezért nem kapkodtam a fejem balról jobbra és megint balra percenként 23-szor, mert nagyon hamar atlétabajom lett volna. Viszont a tévés közvetítésekkel szemben sokkal jobban meg tudtam figyelni az egyes játékosok mozgását, a lábmunkát, az adogatást, a fogadást, és a rossz ütések utáni reakciókat. Kyrgios például folyamatosan méltatlankodva csóválta a fejét az első szettben, amit egyébként megnyert Raonic ellen, egyetlen kerettel eltalált kanadai labdának köszönhetően. A folytatásban nem csóválta a fejét (amit a saját játékával való elégedetlenségként dekódoltam), és nem is nyert több szettet. Összességében nekem kicsit lustának tűnt (persze csak az ideálishoz képest), de lehet, hogy csupán nagyon fáradt volt a Nadal elleni meccs után. Érthető volna.
Ami a körítést illeti: a labdaszedők lenyűgöztek, elképesztő munkát végeznek, volt, hogy percekig csak őket néztem. Szerintem csakis olyan gyerekeket kerestek, akik nem képesek sétálni, csak futva tudnak közlekedni. Még az utolsó meccs után is mindent lélekszakadva csináltak, mintha az életük múlna azon, hogy fél perccel hamarabb végezzenek. Hihetetlen lendület, lelkesedés és profizmus van bennük, abszolút megérdemlik a döntők utáni említést a bajnoktól és második helyezettől.

Fotó: Eurosport

Láttunk szerepét kissé túlzottan fontosnak tartó vonalbírót (balra), a nyakunkba ordító ausztrál szurkolót (őt inkább csak hallottuk), remek formában lévő Ivanisevicet (aki mellett Cilictől senkinek sem kellett autogram), és alig felismerhető, igencsak lelakott állapotú Beckert. Akit egyébként alig találtam meg a lelátón, hiába, nehéz, amikor nem ad közelit a kamera.
Elvetélt nyelvészként sokat gondolkodtam azon, hogy mi magyarok miért mondjuk Murray nevét "möri"-nek, (meg a curryt "köri"-nek), amikor igazából "mári"-hoz hasonlít a nevének ejtése. Alighanem a -bury végződés lehet a ludas, de ezt már az esti félálomban találtam ki, aztán félbeszakadt a gondolatkezdemény. Mindenesetre sokáig nem értettem, hogy a Djokovic - Cilic meccsen miért szurkolnak olyan sokat Murray-nek, de egy szettel később rájöttem, hogy az Marin volt. Így több értelme volt.
És hogy jövőre visszajövünk-e? Ez sok mindenen múlik, de rajtunk nem :)
ATP Rome
Djokovicson az esőszünet okozta két órás várakozás sem fogott ki
8 ÓRA
ATP Rome
Djokovic továbbjutott Rómában
9 ÓRA