Taylor Fritz edzője elmondta, hogyan lephetik meg Carlos Alcarazt a wimbledoni elődöntőben

Carlos Alcarazt két győzelem választja el attól, hogy sorozatban harmadszor is Wimbledon bajnoka legyen. A spanyol teniszező elődöntős ellenfele Taylor Fritz lesz, aki borzasztó nehéz meccsek után jutott a négy közé, és a jobb napjain – főleg a gyors borításokon – veszélyes ellenfélnek számít. Az amerikai edzője, Michael Russell az ATP-nek elmondta, szerinte hogyan borulhat a papírforma.

Wimbledon - Taylor Fritz - Karen Khachanov - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

Fritz a finoman szólva is felejthető salakpályás teljesítményét követően magára talált füvön, Stuttgartban és Eastbourne-ben egyaránt tornát nyert, Wimbledontól pedig legrosszabb esetben is elődöntővel búcsúzhat.
Az amerikai teniszező nem volt messze attól, hogy a sikeres felvezető után épp a fő eseményen hasaljon el, a nyitó körben ugyanis 0-2-ről kellett fordítania Giovanni Mpetshi Perricard ellen, majd a második fordulóban is megszenvedett Gabriel Diallóval, de valahogy minden akadályt sikerrel vett. Péntek délután azonban minden eddiginél nehezebb feladat vár rá, ugyanis Carlos Alcarazzal játszik, a torna kétszeres címvédőjével.
Fritz a két egymás elleni meccsükön még csak szettet sem nyert Alcaraz ellen, így jóformán minden az élete teniszét játszó spanyol mellett szól, az amerikait felkészítő Michael Russell azonban az ATP-nek elmondta, miben bíznak.
"Többek között a robbanékonysága és a variációs lehetőségei teszik különlegessé Carlost. Tud szerva-röptézni, rövidíteni, de a pálya számos pontjáról képes nyerőket ütni. Elképesztő és közönségszórakoztató ütéseket vársz tőle."
Russell szerint Alcaraz terve arra épül, hogy sok mozgásra és futásra kényszerítse Fritzet, megnyerve ezzel a pályapozícióért folyó harcot. Elsősorban ezt kell nekik megakadályozniuk.
"Az a legfontosabb, hogy Taylor a saját teniszét játssza, ne akarjon túl sokat, ne gondolja túl a helyzeteket. Komoly stratéga, nagyszerű a tenisz-IQ-ja, de olykor hajlamos a túlgondolásra. Úgy kell teniszeznie, ahogyan mindig is teniszezik. Ezért volt annyira sikeres nem csak az előző három évben, de azon belül is az előző négy hét során. Rendkívül sikeres volt füvön."
Nem meglepő, de az edző szerint a szerva és a tenyeres lehet a kulcs Alcaraz legyőzéséhez.
"Jó százalékban beütött elsők, pontos szervák, erőtenisz, nagy tenyeresek, koncentrált fogadójátékok" – mondta a stratégiáról. "A fű egyértelműen segíti a lapos fonákjait és úgy általában az ütéseit, szóval ezeket az erőteljes alapvonalütéseket kell kihasználnia, hogy a lehető legtöbbször előre tudjon menni. Carlos ugyanis kiemelkedően robbanékony és fürge, villámgyorsan képes védekezésből támadásba átmenni."
picture

Két ötszettes után már jól jött egy könnyebb győzelem, Fritz a legjobb 16 közé jutott Wimbledonban

Videó forrása: Eurosport

Russell nem tart attól, hogy erőnlétileg sokat kivett Fritzből az első két forduló, ugyanis egyik ötszettes sem volt annyira fizikális meccs, az Alejandro Davidovich Fokina ellen harmadik körös találkozó sokkal megterhelőbb volt. Ellenben az, hogy ilyen meccseket tudott megnyerni, nagyon sok önbizalmat adnak a tavalyi US Open-döntősnek.
"Még mindig magabiztos és hisz a játékában, nagyszerűen teniszezett az előző hónapban, két trófeát is nyert. A tavalyi US Openen megszerzett tapasztalata több önbizalmat és hitet ad neki a torna ezen szakaszára is. Fontosnak tartom, hogy ő már volt ilyen helyzetben. Játszott a centerpályán, volt már esti meccsen elődöntős a US Openen, szóval továbbra is a saját játékát kell játszania."
A mérkőzést 14.30-től élőben közvetítjük az Eurosport 2-n és az HBO Maxon.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés