Zverev egyelőre ura a káosznak, de a saját csapatával és a bírókkal sem elégedett

Alexander Zverevnek nincs egyszerű hete eddig Wimbledonban; a sok halasztás miatt az eredetileg keddre tervezett nyitómeccsére csak csütörtökön került sor, majd másnap ismét pályára kellett lépnie. Két viszonylag könnyű meccsen van túl, de közben elégedetlen a vonalbírókkal és a saját csapatával is.

Wimbledon : összefoglaló Zverev - Brouwner

Videó forrása: Eurosport

Sascha Zverev Wimbledonban a leggyengébb borításán léphet pályára, ráadásul a pályán kívül sincs könnyű dolga.
Zverev eddig két könnyű győzelmen van túl az All England Clubban, de a látszat ellenére egyáltalán nincs könnyű dolga. Már a verseny előtt szabadkozott, szerinte egyszerűen túl magas a fűre, ezért nincs esélye a wimbledoni győzelemre.
Az első mérkőzésére a saját bevallása szerint számára ismeretlen holland, Gijs Brouwer volt az ellenfele. Az eredeti tervek szerint kedden játszották volna a meccset, de a sok halasztás miatt végül csak csütörtökön tudtak pályára lépni. Végül három szoros szettben sikerült a győzelem a németnek, így kevesebb mint 24 óra múlva újra jelenése volt.
Az ellenfele az a japán, Watanuki Yosuke volt, aki a selejtezőből szerencsés vesztesként jutott a főtáblára. Zverevnek ennek ellenére nem ment simán a továbbjutás, ami után a saját csapatára is kiakadt.
„Nem kaptam túl sok segítséget tőlük, semmilyen információm nem volt az ellenfelemről. Nem vártam tőle, hogy ilyen alkattal ennyire jól szervál, aztán a második szettben 4 olyan ászt ütött, hogy az ütőmet sem tudtam megmozdítani. Szerintem a csapatom nem igazán vette őt komolyan.”
Eddig Tobias Kamke végezte az ellenfelek megfigyelését, de ő most a tenisz Bundesligában játszik, így nem lehet ott Wimbledonban.
Zverevnek ezen a mérkőzésen a bírókkal is gondja akadt, szerinte Wimbledonban különösen fontosnak érzik magukat a játékvezetők. A német intést is kapott, amikor hangosan kommunikált a csapatával mérkőzés közben.
picture

Alexander Zverev

Fotó: Getty Images

„Az edzőimnek szóltam meccs közben, erre a vonalbíró fontosnak érezte, hogy bemószeroljon a vezetőbírónál. Nem bántottam senkit, csak magamat szidtam. Kicsit idegesítő, hiszen ilyesmi csak itt szokott előfordulni.
Nem volt ok rá, hogy megintsenek, bár tényleg káromkodtam egyszer-kétszer, de ez nem irányult senki ellen. Úgy látszik, hogy az All England Club szent gyepén mások a szabályok.”
Szombat este Zverev egy igazi füves specialista, az olasz Matteo Berrettini ellen léphet pályára, így három nap alatt három meccset fog játszani. A bátyja, Mischa a német Sky csatornának adott nyilatkozatában már előrébb járt, hiszen egy lehetséges negyedik fordulós, Carlos Alcaraz elleni mérkőzésről beszélt, de Sascha csak lépésről-lépésre akar haladni.
Forrás: eurosport.de
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés