Djokovic mellett soha nem látott arcok jutottak be a wimbledoni elődöntőbe
Publikálva 08/07/2021 - 11:29 GMT+2
A Wimbledoni tenisztorna szerdai játéknapján lejátszották a férfi egyes negyeddöntőit, így kialakult az elődöntők mezőnye.
Fucsovics Márton helytállt, Shapovalov talán végre átlépte a saját árnyékát, a nap szenzációját azonban Roger Federer sima búcsúja jelentette.
A két nagy pályára osztották a szervezők a szerdai négy mérkőzést, az elosztás pedig a várakozásoknak megfelelően alakult: Novak Djokovic és Roger Federer a centerpályára, míg a másik két találakozó az egyes számú pályára került.
A centerpálya nyitómérkőzését Novak Djokovic vívta az élete első Grand Slam-negyeddöntőjébe jutó Fucsovics Márton ellen. Az elsőszámú magyar teniszező végig partiban volt a huszadik GS-győzelem megszerzésére egyre nagyobb eséllyel pályázó világelsővel, háromszettben azonban vereséget szenvedett. Ahogyan az az Eurosport közvetítésében is elhangzott, Fucsovics előremutató módon kapott ki, ebből a vereségből bőven lehet ugyanis építkezni. A teljes mérkőzést figyelembe véve ugyanis Marci eggyel több nyerőt ütött ellenfelénél és csak ugyaennyivel több ki nem kényszerített hibát hozott össze. A leginkább megdöbbentő azonban az, hogy képes volt tíz bréklabdát is hárítani a világ talán legjobb fogadójátékosának tartott Novak Djokovic ellen.
A karrierje tizedik wimbledoni elődöntőjébe jutó szerb körül aztán a mérkőzést követő sajtótájékoztatón kicsit megfagyott a levegő. Az első kérdező ugyanis azt találta kérdezni tőle, hogyan érzi magát a „rosszfiú” szerepében, aki üldözi a két rekordert? Djokovic tartott egy kis szünetet a kérdést követően, majd nyugodtan elmondta, hogy ő nem rosszfiú és nem üldöz senkit, csak a szeretett sportágának él, és örül, hogy annak történelmét maga is alakíthatja. A nem túl sikeres felütést követően azért rendeződtek a kedélyek, Djokovic pedig összefoglalta a Fucsovics elleni mérkőzést:
„Hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást a mérkőzésen, 5-0-ig azt hittem jól játszom, majd ott visszaengedtem az ellenfelet. Összességében azt gondolom, hogy jó tornám van, viszonylag sok energiát sprórolva jutottam el oda, ahova szerettem volna: az elődöntőbe. Mostantól nagyon koncentráltan és egyenletesen kell megjátszanom minden egyes pontot pénteken, és reményeim szerint vasárnap is.”
Az egyes pálya nyitótalálkozóján az is kiderült, hogy ki lesz Djokovic pénteki ellenfele. Karen Khachanov és Denis Shapovalov mérkőzésén két olyan teniszező csapott össze, akik mindketten életük eredményéért küzdöttek. A gigászi, ötszettes csatát végül a 2016-os juniorbajnok kanadai nyerte, kialakítva egy olyan párosítást a pénteki elődöntőre, amelynek szereplőit elnézve mindenképpen meg kell nézni a találkozót.
A kanadai teniszező a hátrányból kezdett, és végül 6-1-re megnyert negyedik szettet jelölte meg fordulópontként:
„Építve a US Openen gyűjtött tapasztalatokra azt mondtam magamnak a döntőszettet megelőzően, hogy most aztán mindent ki kell tennem a pályára, amit tudok. Visszatekintve tényleg úgy érzem, hogy minden egyes ütésben benne voltam, és ez jelentette a különbséget. Úgy érzem, hogy itt Wimbledonban emelni tudtam a játékom eddigi színvonalán, és ez nagy büszkeséggel tölt el.”
A tenisztörténelem harmadik kanadai Grand Slam-elődöntőse agresszív, bevállalós játékot ígér a Djokovic elleni elődöntőre, ami igazán élvezetes, látványos teniszt vetít előre péntekre. Vétek lenne kihagyni.
A centerpálya második szerdai mérkőzésén Roger Federer fogadta Hubert Hurkaczot. A megfogalmazás teljesen helytálló, hiszen a nyolcszoros helyi bajnok svájci legenda jóformán otthon érezheti magát a tenisz szentélyében. A Miami-ban idén 1000-es tornát nyerő lengyel azonban elrontotta a bulit, három játszmában ugyanis, tulajdonképpen nagyon simán búcsúztatta a mentálisan és erőnlétileg is kicsit megrogyó Federert. Különösen a harmadik szett 6-0-ja fájhat nagyon a svájcinak, az ő 1999 óta íródó Wimbledon-praxisában ugyanis ez még nem esett meg vele. Az élete győzelmét arató és ezzel karrierje eddigi legjobb Grand Slam-szereplését tovább javító lengyel természetesen fülig érő szájjal értékelt a kézfogást követően:
„Különleges volt ezen a fantasztikus pályán Roger ellen játszani. Figyelembe véve azokat a csodálatos eredményeket, amiker ő elért korábban itt, az ahogy nyertem, egy megvalósult álom.”
Roger Federer majd másfél órával a találkozó után állt csak a sajtó rendelkezésére, és láthatóan nagyon el volt kenődve. Mint elmondta, örül, hogy eljuthatott idáig, hiszen a 2020-as Ausztrál Open és a két térdműtét után ez a verseny volt a fokmérő, erre készült. Kérdésre válaszolva nem tudta megmondani, hogy ez volt-e az utolsó szereplése a brit gyepen, ezt át kell gondolnia, egyeztetnie kell a csapatával és a családjával.
Teniszértelemben véve nagyon ráérzett a fűre Matteo Berrettini, aki a Queen’s Club-ban aratott ATP 500-as tornagyőzelmét követően Wimbledonban is remekül tejesít. A szerdai negyeddöntőben Felix Auger-Aliassime ellen esélyesként pályára lépő olasz ráadásul úgy nyert, hogy az egyik legnagyobb fegyverének tartott ászok tekintetében alulmaradt kanadai ellenfelével szemben. A két jóbarát mérkőzését követően a győztes olasz nem feledkezett meg az ellenfél dícséretéről sem:
„Őrület ez az egész. Köszönet Felixnek, azt hiszem elég jó kis meccset játszottuk, remélem a nézőknek is tetszett. Ő az egyik legjobb barátom, így nem volt egyszerű ellene játszani, de a sportban valakinek mégiscsak győznie kell.”
Wimbledonban tehát pénteken rendezik a férfi elődöntőket, addig azonban csütörtökön is érdemes lesz a füvespályákra figyelni. 14:30-tól ugyanis előbb Ashleigh Barty Angelique Kerberrel játsza az első elődöntőt, majd azt a mérkőzést követően Karolina Pliskova és Aryna Sabalenka döntheti el, hogy melyikük játssza karrierje első GS-döntőjét szombaton az All England Clubban. Ahogyan a torna eddigi részét, az elődöntőket és a döntőket is élőben közvetítjük az Eurosport 2-n.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása