„Ilyen tré módon befejezni egy meccset!?” – McEnroe kiakadt Fokina végzetes hibáján

Elveszíteni egy mérkőzést sokféleképpen lehet. Simán, szoros meccsben, egy kettős hibával, egy remegős, kajla ütéssel vagy akár egy hálóról lecsorgó labdával. Ahogy Alejandro Davidovich Fokina elbukta a wimbledoni második körös meccsét Jiry Vesely ellen, az egyrészt iszonyúan fájó lehet, viszont nem okolhat senki mást érte, csak magát. Szegény hosszú percekig nem tért magához a dermedtségből.

Alejandro Davidovich Fokina

Fotó: Eurosport

Amikor kihajítasz a kukába négy óra kőkemény küzdést és szenvedést.
Drámai véget értek szerda este Alejandro Davidovich Fokina wimbledoni álmai, a spanyol ugyanis meglehetősen extrém módon búcsúzott a küzdelmektől.
Történt ugyanis, hogy a Jiry Vesely elleni mérkőzés döntő pillanatában elvesztette a fejét, és egy rontás után világgá ütötte a labdát, ki egészen a stadionból. A székbíró, aki jelen esetben az a Carlos Ramos volt, aki minden szabályt betűről-betűre betart, ezúttal is tette a dolgát, és megbüntette a spanyolt, akinek ez a továbbjutásába került.
Mindez a 17-es pályán történt, az ötödik szett rövidítésében jártunk, és 8-7 volt Vesely javára. Davidovich Fokina ekkor a hálóba ütött egy tenyerest, amivel a cseh 9-7-es előnybe került a tízes tie-breakben.
Ekkor a rettenetesen irritált spanyol, megfeledkezve mindenről fogta a labdaszedőtől kapott labdát és elütötte, amilyen messzire csak tudta, ki a stadionból.
picture

Vasszigor és kiborulás - meccslabdánál bírói büntetés döntött Davidovich Fokina mérkőzésén

Videó forrása: Eurosport

Ekkor jött a székbíró a képbe, aki korábban már figyelmeztette Fokinát. A szabálykövető Ramos nem mérlegelt semmit, adta, ami jár, ami jelen esetben pontbüntetés volt. Ezzel 10-7 lett a rövidítés Veselynek, ami azt jelentette, hogy a spanyol egy ilyen szerencsétlen, buta hibával bukta a meccset.
„Ez tiszta őrület… Ilyen tré módon befejezni” – mondta ESPN-közvetítésében a hétszeres Grand Slam-győztes John McEnroe.
Fokina, aki az első fordulóban a hetedik kiemelt, akár a végső győzelemre is esélyes Hurkaczot verte öt szettben, az első figyelmeztetést káromkodásért kapta Ramostól.
Amikor kiütötte a labdát a stadionból, még nem volt tisztában azzal, hogy pontbüntetést kap. Úgy gondolta ugyanis, hogy a káromkodás más jellegű szabálysértés volt, mint ez, és a kettőt nem lehet összevonni.
A spanyol érthető módon rendkívül feldúlt volt a történtek után, és a mérkőzést követően még hosszú-hosszú percekig ott ült a székében, és csak bámult maga elé. Még akkor is, amikor Vesely már rég elhagyta a stadiont. Azért mellette szól, hogy a letaglózó verség ellenére, odament és becsülettel kezet rázott az ellenfelével, és még Ramosszal is tisztázta a dolgokat. Legközelebb ezt a hibát tutira nem követi el.
A végeredmény négyórányi játék után 6:3, 5:7, 6:7(2), 6:3, 7:6(7) lett Vesely javára. A cseh a harmadik fordulóban majd Tommy Paullal mérkőzik a legjobb tizenhat közé jutásért.
Forrás:
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés