Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Korábban meccset sem nyert, hetedik nekifutásra behúzta az egész tornát

Németh Dániel

Publikálva 23/08/2021 - 13:04 GMT+2

Azzal, hogy megtörte a cincinnati pechszériáját, a US Openre is bejelentkezett.

Alexander Zverev Cincinnatiben

Fotó: Getty Images

Alexander Zverev egész héten nagyon meggyőzően játszott Cincinnatiben, a döntőben pedig esélyt sem adott Andrey Rublevnek, kevesebb mint egy óra alatt lesöpörte az oroszt a pályáról.


Nagyon úgy fest, hogy Daniil Medvedev mellett Alexander Zverev lesz Novak Djokovic legnagyobb ellenfele a US Openen. Legalábbis az, amit az olimpia óta látunk a némettől – ahol egyébként épp ő törte meg a világelső remek sorozatát – nagyon meggyőző, és ha át tudja menteni ezt a formát az év utolsó Grand Slamére, nagyon nehéz lesz megállítani őt. Egy dolog biztosan elmondható: egyetlen US Opennek sem vágott neki ennyire biztató előjelekkel.
Egy olyan játékosnál, aki négy 1000-es tornát is megnyert már pályafutása során, ráadásul otthonosan mozog a kemény pályán, nehezen értelmezhető mérleg az a 0-6, amivel a 2021-es cincinnati tornára megérkezett. Főként, hogy Zverev a kilenc darab 1000-es torna közül hatnál legalább a döntőig eljutott, köztük gyorsabb és lassabb kemény pályás versenyeken, így még a körülményekkel sem igen lehetett magyarázni a gyengélkedést.
Idén azonban úgy érkezett meg Cincinnatibe, hogy bevallása szerint is a fellegekben járt az olimpiai menetelését követően, az így megszerzett lendületet pedig ezúttal sikerült átmentenie a következő tornára. Karrierje során ezzel küzdött a legtöbbet, így hiába ment pozitív élményekkel Grand Slam-tornákra, gyakran ezek inkább elbizonytalanították, mintsem segítették volna. Éppen ezért New Yorkban az is kiderül, mennyit sikerült ezen a téren fejlődnie korábbi önmagához képest.
Szerdán, négy nappal ezelőtt nyertem először meccset ezeken a pályákon, most pedig megvan az első címem is – foglalta össze a helyzet abszurditását Zverev. Csodálatos hét volt, rengeteg nagy meccsel, csodálatos érzésekkel megyek a US Openre.
Nem múlott sokon, hogy Zverev menetelése korábban véget érjen, az elődöntőben ugyanis dupla brékhátrányba került Stefanos Tsitsipas ellen a döntő játszmában, és igencsak mélyre kellett ásnia, hogy visszahozza a sírból a meccset. Ez azonban csak tovább fokozta az önbizalmát, és a döntőben elképesztő színvonalon teniszezett, az első szervái mögött csupán két pontot veszített el (26/28), és a szettek végi megingásokat leszámítva makulátlanul adogatott.
picture

Zverev leütötte a pályáról Rublevet a cincinnati döntőben

„Elég jól ment a tenisz. Nem ünnepeltem nagyon, hiszen tudom jól, hogyan érez most Andrey, 11 éves korunk óta barátok vagyunk. Tudom, hogy szeretné megszerezni az első 1000-es győzelmét, de úgy hiszem, rövidesen összejön neki. Nem akarok túlságosan előre szaladni. Nyertem egy olimpiai aranyat, most pedig egy Masterst, aminek persze nagyon örülök, alig várom már, hogy New Yorkban legyünk.”
Zverev 2017-ben két 1000-es tornát is megnyert (Róma, Montréal), rá egy évre pedig Madridban verte végig a mezőnyt, azután viszont sokat kellett várnia a következő győzelmére. Sorozatban három elveszített 1000-es döntő után idén Madridban ismét magasba emelhette a trófeát, most pedig Cincinnatiben is behúzott egy Masterst, vagyis ebben a szezonban nem csak a Grand Slameken hozza a tőle elvárható szintet, de a fontosabb ATP-tornákon is jól szerepel.
„Tavaly a US Open előtt nem voltak elvárásaim, hogy őszinte legyek. Hat hónapon keresztül egyetlen versenyt sem játszottunk, ráadásul eléggé átlagosan sikerült a New Yorkban megtartott cincinnati torna. Szóval a US Openen még mindig csak kerestem a játékomat, de aztán végül elég jól sült el, egészen közel voltam a győzelemhez is. Idén viszont várom, hogy mit tartogat a számomra, ez kiderül, miután megérkeztem.”
Zverev szerint annak ellenére, hogy többen jó formát mutattak, Djokovic az esélyese a tornának. „Mindenki nagyon várja a US Open hetét. Szerintem Novak vissza fog térni, de persze az esélyes is ő lesz. Ugyanakkor mások is jó formában lesznek. Sok munka vár még rám, mert meg kell találnom a ritmust New Yorkban is. Úgy hiszem, hogy Djokovic csodálatosan fog játszani, frissen érkezik, de ne felejtsük el a többieket sem.”
picture

Alexander Zverev és Stefanos Tsitsipas

Fotó: Getty Images

„Szerintem Rublev is remek formában van, Medvedev, Tsitsipas – ők mindannyian remekül teniszeznek. Az egyértelmű, hogy érdekes US Open előtt állunk, már nagyon várom, mert tudom, hol tartok. Tudom, hogyan teniszezem most, abban bízom, hogy tudom folytatni ezt a munkát, és remélhetőleg még ennél is jobban fogok New Yorkban játszani” – fogalmazott a német, aki a mostani tornagyőzelmével átvette a negyedik helyet a ranglistán Rafael Nadaltól.
Rublev szintén nagyszerű hetet zárt, hiszen Cincinnatiben neki is ez volt az első döntője, ráadásul távolról sem ez volt a legjobb tenisz, amit tőle láttunk, mégis képes volt a maga javára fordítani a szorosabb találkozókat. Az pedig csak még tovább növelheti az önbizalmát, hogy négy mérkőzés és zsinórban elveszített 11 szett után sikerült legyőznie Medvedevet, akit mostanáig legfeljebb csak megszorongatni tudott.
„Jól éreztem magam” mondta a döntő után. „A kezdéssel volt a baj. Mindkét játszmában brékhátrányban voltam, ami egy akkora adogató ellen, mint amilyen Sascha is, nagyon nehéz. Úgy érzi, felszabadultabban játszhat, előnyben van, hiszen megvan a brék. Sokkal-sokkal könnyebb úgy teniszezni, ha nálad van a brékelőny, hiszen az máris előnyt jelent. Ez volt a kulcs."

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés