Wawrinka fonákja

Wawrinkáé a történelem eddigi legjobb egykezes fonákja. Ezt a mondatot most ideírom franciául is, ha netán Gasquet elé kerülne e cikk; nem mintha kijelentésemmel provokálni akarnám, sokkal jobban örülnék, ha biztatásnak venné. Bizonyítsa be, hogy tévedek: tisztességes fonákversenyre hívom Richard-t, üssön az eddigieknél is szebb, jobb backhandeket, üssön még élesebb kereszteket. Wawrinka a le meilleur revers à une main de tous les temps. (Ezt Federer is érti, annál jobb…)

Wawrinka fonákjának van egy furcsa hatása: nem lehet hosszászokni. Már több százat látott belőle az ember, tehát elméletileg már nem jöhet meglepetés, aztán egyszer csak kiszorított helyzetbe kerül és futtából üt egy olyan teli lapos egyenest, hogy az összes edzett Wawrinka-rajongó egyszerre üvölt fel (vagy káromkodik röhögve), mintha nem számított volna rá. Pedig igazából tudta, érezte, hogy ez az ütés következik, mégis meglepődött. Úgy számított rá, hogy nem számított rá. Ez az úgynevezett „első számú Wawrinka-fonák paradoxon”.

Edzők egész hada repül rá a témára: „Üsd a fonákot úgy, mint Stan” című cikkek lepik el a netet, sőt, a bátrabbak videókat is feltesznek e hívószavakkal, hogy aztán a linkre kattintva egy rosszul megvilágított nebraskai fedettpályán találjuk magunkat, ahol a melegítőben is didergő edző – tudományosan állva a kérdéshez – három kulcslépésről beszél két bólogató tizenévesnek, azokat kell követni, az ő három lépését, és egyszeriben minden növendék Wawrinka-fonákot fog ütni. Az a baj, hogy a mozdulat annyira magától értetődően egyszerű, hogy taníthatatlan. (Ez az úgynevezett „második számú Wawrinka-fonák paradoxon.) „Kényelmesen készítsd elő, menj a labda alá, húzd meg lendületből!” – legfeljebb ezekkel a szavakkal lehetne próbálkozni.

Wawrinka fonákja mint esztétikai élmény sem utolsó. Minden formában tökéletes. Normál sebességű felvételen, lassítva, szuperlassításban, de akár álló képen is lenyűgöző. A legtöbb fotó vagy az ütő kivezetésekor, vagy a kiinduló pózban, az ütő hátravitelekor készül róla (utóbbi kép amúgy Yonex-reklámként is megállja a helyét: Stan arca mellett pont ott az ütő feje).

Egyértelműen Wawrinka-drukker vagyok, a backhandje miatt. Meccsenként legalább háromszor szembesülök az első számú Wawrinka-fonák paradoxonnal. Az a szerencse, hogy az ellenfelek elsősorban a fonákjára játszanak. Amúgy fogalmam sincs, miért, de ez a tény, érdemes megfigyelni…