Elképesztő ugrásban Piros Zsombor a világranglistán, Alcaraz megelőzte Zverevet
Marozsán Fábián öt pozíciót javítva az 56. a férfi teniszezők világranglistáján, amelyen a hétvégén tornagyőztes Piros Zsombor 43 helyet ugrott előre.
Piros Zsombor
Fotó: Getty Images
A 25 éves Marozsán legutóbb a harmadik fordulóig jutott Rómában, kedden 11 órától pedig Genfben kezdi meg szereplését a selejtezőből érkezett brazil Karue Sell ellen. A 2018-as bajnok Fucsovics Márton maradt a 134. pozícióban, a 33 éves játékos hétfőn a belga Zizou Bergsszel kezd Svájcban.
A hétvégén egymás után a második Challenger-tornáját megnyerő, Ostrava után Tuniszban is győztes Piros Zsombor 43 helyet lépett előre, és már a 161. a rangsorban. A 25 éves teniszező egy hónappal ezelőtt még a 270. volt.
A világranglistát továbbra is az olasz Jannik Sinner vezeti, aki három hónapos doppingeltiltása után a döntőig jutott Rómában. A Foro Italicóban őt elképesztő játékkal legyőző spanyol Carlos Alcaraz feljött a második pozícióba, helyet cserélve a német Alexander Zverevvel.
A nőknél a két hete ismét az első százban lévő Bondár Anna két helyet javítva a 87., míg a közelmúltban Piroshoz hasonlóan két Challenger-trófeát elhódító Gálfi Dalma maradt a 95. Utóbbi a 142. helyezett Udvardy Pannával együtt a Roland Garros selejtezőjében érdekelt.
Ami az élmezőnyt illeti, a világelső fehérorosz Aryna Sabalenka továbbra is utcahosszal vezet, a lengyel Iga Świątek a másodikról lecsúszott az ötödik helyre. A római és előtte a madridi fináléban is alulmaradt amerikai Coco Gauff feljött a második pozícióba, míg a szombaton odahaza tornagyőztes olasz Jasmine Paolini már a negyedik.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)