Piros Zsombor pályafutása egyik legnagyobb győzelmével főtáblás a US Openen
Piros Zsombor pályafutása során először főtáblára jutott egy Grand Slam-tornán, miután pénteken győzött az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének utolsó fordulójában.
Piros Zsombor soha nem jutott még főtáblára Grand Slamen, hosszú percekig sírt a győzelme után
Videó forrása: Eurosport
A 25 éves magyar játékos, Piros Zsombor - aki 156. az ATP-rangsorban - korábban már négyszer jutott el valamely nagy torna kvalifikációjának harmadik köréig, ám ott Melbourne-ben (2023), Párizsban (2022) és Wimbledonban (2022, 2023) is kikapott. A US Openen, New Yorkban most először játszhatott a 128-as főtáblán való részvételért, miután előbb a francia Arthur Bouquier-t (220.), majd az argentin Thiago Agustin Tirantét (117.) is két szettben legyőzte.
Az elitmezőnybe jutásért a selejtezőben ötödik helyen kiemelt ausztrál James Duckworth (107.) várt rá, aki korábban 46. is volt a világranglistán. Piros remekül kezdett, az első játszmát két brékkel, kevesebb mint fél óra alatt "söpörte be", de a 33 éves ellenfél az öt fogadósikert hozó második szettre feljavult, több nyerőt ütött és ellenfelénél kevesebbet rontott, így 47 perc alatt egalizált.
A magyar játékos nem tört össze attól, hogy a rivális kiegyenlített, s a harmadik, döntő felvonásban ismét ellentmondást nem tűrően teniszezett: szórta a nyerőket, alig hibázott, így 1 óra 52 perc után ünnepelhette pályafutása egyik legnagyobb győzelmét.
Egyéniben így összesen öt magyar résztvevője lesz a főtáblának: a férfiaknál Piros mellett Marozsán Fábián és a Winston-Salemben döntős Fucsovics Márton, míg a nőknél Bondár Anna és a kvalifikációból feljutott Gálfi Dalma lesz érdekelt. Marozsán selejtezős riválissal, Fucsovics a 27. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalovval kezd majd, míg Bondár Anna - sorozatban harmadik GS-viadalán - a 12. helyen kiemelt ukrán Elina Svitolinával találkozik. Marozsán már vasárnap pályára lép.
Párosban Babos Tímea is biztos résztvevője a viadalnak.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/08/22/image-31abe2c0-c511-48af-a420-9e465a003871-85-2560-1440.jpeg)
Piros Zsombor soha nem jutott még főtáblára Grand Slamen, hosszú percekig sírt a győzelme után
Videó forrása: Eurosport
Eredmény, férfi egyes, selejtező, 3. forduló:
Piros Zsombor-James Duckworth (ausztrál, 5.) 6:1, 4:6, 6:2
korábban:
női egyes, selejtező, 3. forduló:
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)