A 24-szeres Grand Slam-bajnok Novak Djokovic szerint mindenki egy újabb Sinner-Alcaraz döntőre számít, ő azonban szeretné elrontani kettejük buliját
Publikálva 03/09/2025 - 17:26 GMT+2
Novak Djokovic sikeresen vette a US Open-negyeddöntőt azzal, hogy legyőzte Taylor Fritzet. Ezzel teljesítette azt, amit az év első három Grand Slam-tornáján is: bejutott a legjobb négy közé. Az igazán nehéz feladat azonban még csak most következik a számára, hiszen előbb Carlos Alcarazzal meccsel, és ha rajta túljut, akkor jó eséllyel Jannik Sinnerrel kell majd mérkőznie a döntőben.
Djokovic tizenegyedszer is legyőzte Fritzet, jöhet az Alcaraz elleni szuperrangadó New Yorkban
Videó forrása: Eurosport
A szerbre Alcaraz vár az elődöntőben, és bár 5-3-ra ő vezet az egymás elleni mérleget tekintve, ráadásul úgy, hogy a legutóbbi öt meccsből négyet ő nyert, mégis inkább a spanyol tűnik az összecsapás esélyesének.
- Elege lett, abba akarta hagyni, aztán megivott pár italt és most menetel a tavalyi US Open-döntős
- „Csak magamat tudom hibáztatni” – a US Open-kiesés után már a jövőbe tekint a 45 éves Venus Williams
A legutóbbi hét Grand Slam-címen Sinner és Alcaraz osztoztak, Djokovicnak azonban, ha jó napot fog ki, meg lehetnek a fegyverei a spanyol ellen. Ráadásul, ha valami, a rutin, mindenképp a 24-szeres GS-bajnok mellett szól.
"Ami rám vár, az nagyon nem könnyű feladat" – kezdte Djokovic. "Próbálok napról napra haladni, igyekszem vigyázni a testemre és azon vagyok, hogy sokat pihenjek és megfelelően regenerálódjak."
"A következő két nap arról szól, hogy a testemet megfelelő állapotba hozzam. Annyira, hogy képes legyek akár egy ötszettest is megvívni, ha kell. Bízom abban, hogy akár egy döntő játszmás mérkőzésen is le tudom győzni Carlost."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/02/image-979eeb74-5996-47a0-b9c6-5f0a20a08a92-85-2560-1440.png)
Alcaraz szettveszteség nélkül készülhet az elődöntőre, Leheckát győzte le a legjobb nyolc között
Videó forrása: Eurosport
"A legjobb teniszemre lesz szükségem. Általában szeretem az ilyen meccseket, meglátjuk, a testem mit mond erre. Carlosról és Jannikról nem érdemes beszélni. Úgy értem, egyértelmű, hogy ők ketten a világ legjobbjai."
Mindenki arra számít, hogy megint ők vívják a döntőt, azonban szeretném elrontani ezt a bulit.
"Büszke vagyok arra, hogy rendkívül kiegyensúlyozott vagyok, hisz ott voltam eddig valamennyi major-elődöntőben az idén. Most itt egy újabb lehetőség, és én azon leszek, hogy megüssem majd Carlos szintjét."
Djokovic azonban nem volt maradéktalanul elégedett a játékával, elismerte, hogy a mérkőzés bizonyos szakaszaiban Fritz felülmúlta őt.
"A második és harmadik szettben ő volt az, aki jobban játszott. A másodikban megoldottam valahogy a dolgot, pedig nem éreztem úgy a labdát, mint a korábbi fordulókban."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/02/image-eb48d631-44a6-4185-a487-3fbfca634cf9-85-2560-1440.png)
Pegula jutott elsőként elődöntőbe a US Openen, Krejcikován a harmadik amerikai ellenfél már kifogott
Videó forrása: Eurosport
"Taylor az a fajta játékos, aki, ha hagyod őt játszani, irányítani kezd és agresszíven kezd el teniszezni. Néha csak az volt, hogy próbáltam valahogy túlélni."
"Az viszont jól jött nekem, hogy a meccs elején nem adogatott annyira jól, mint ahogy szokott. Utána viszont emelt a színvonalon, és minden sokkal nehezebb lett a számomra."
"A negyedik szettben éreztem, hogy valamit változtatnom kell. Ekkor szerencsére nagyon jól adogattam a fontos pillanatokban. Plusz elkezdtem variálni a játékot, sokat mentem fel a hálóhoz."
"Türelmes voltam, kivártam, amíg esély nyílik a számomra, és végül megoldottam a dolgot. De nem játszottam olyan jól, mint néhány nappal ezelőtt. Ez egyértelműen egy olyan nap volt, amikor keményen küzdenem kellett. De ez hozta meg számomra a sikert."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/02/image-c3abb2a4-9732-4683-bf06-251b85acf458-85-2560-1440.png)
Sinner eddigi legsimább Grand Slam-nyolcaddöntőjét játszotta, három gémet bukva negyeddöntős
Videó forrása: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés