Nehéz feladat előtt a magyarok, Djokovic viszont örülhet a US Open sorsolása után
Publikálva 22/08/2024 - 20:26 GMT+2
Novak Djokovicnak könnyebb, Carlos Alcaraznak és Jannik Sinnernek valamivel nehezebb feladata lesz a US Openen a sorsolás alapján. A magyar teniszezők közül Marozsán Fábián járt jobban, aki selejtezős ellenféllel kezd, utána viszont Daniil Medvedevvel is összecsaphat. A nőknél az elődöntőben megismétlődhet a tavalyi döntő, a torna elején azonban az Ostapenko-Osaka meccs szólhat nagyot.
Novak Djokovic címvédőként érkezik a US Openre - fotó: Sarah Stier
Fotó: AFP
Carlos Alcaraz és Jannik Sinner nehezebb, míg Novak Djokovic könnyebb ágra került a US Openen.
A címvédő Novak Djokovic nem panaszkodhat a sorolás után, bőven lesz ideje felvenni a ritmust Flushing Meadows-ban. A 24-szeres Grand Slam-bajnok az olimpiai győzelmét követően nem indult felvezetőtornán, vagyis neki épp kapóra jönnek azok a meccsek, amelyekkel szép lassan újra felveheti a fonalat.
A US Open címvédője egy selejtezőssel kezd, majd Jan-Lennard Struff következhet, akivel szemben hét meccsen csak egyszer veszített szettet. A harmadik fordulóban a Montréalban 1000-es versenyt nyerő Alexei Popyrinnel találkozhat, míg a legjobb tizenhat között Ben Shelton vagy Frances Tiafoe érkezhet.
A nyolc között a kiemelés alapján Andrey Rublev várhat rá (bár Grigor Dimitrov is ebben a negyedben van), az elődöntőben pedig Alexander Zverev jöhet.
Alcaraz, Sinner, Medvedev egy ágon
A tábla felső része ezúttal kicsit zsúfoltabb lett, hiszen Carlos Alcaraz és Jannik Sinner mellett Daniil Medvedev nevét is itt találhatjuk. Közülük az orosznak lehet a legnehezebb feladata, hiszen ha mindenhol a papírforma jön, akkor egy Tsitsipas-Sinner-Alcaraz-Djokovic sorozaton kellene keresztülverekednie magát a győzelemig.
Látva azonban a sorsolást, benne vannak a meglepetések. Alcaraz egy selejtezőssel indít, utána viszont jöhet Dennis Shapovalov, majd az a Jack Draper, akitől kapott már ki ebben a szezonban. A legjobb tizenhat között a kemény pályás szezonban jó formát mutató, Washingtonban tornát nyerő Sebastian Korda lehet az ellenfele, a nyolc között pedig Hubert Hurkacz vagy Alex De Minaur.
Sinner kapcsán a legnagyobb kérdés talán az, hogyan viseli a doppingügyével kapcsolatos kérdéseket, bár az alapján, hogy a döntés előtt nem sokkal behúzta a cincinnati 1000-est, nem feltétlenül kell félteni. A világelső olasz, Mackenzie McDonalddal kezd, majd Alex Michelsen jöhet, utána Nicolás Jarry, Tommy Paul és Daniil Medvedev. Az elődöntőben pedig összejöhet egy újabb Alcaraz-Sinner, ha minden jól alakul.
A magyarok nehéz feladatot kaptak
Fucsovics Mártonnak 2024-ben nem volt szerencséje a sorsolásokkal a Grand Slameken, és a US Openen sem tört meg a sorozat. A magyar játékosra a sérülése után bravúrgyőzelemmel visszatérő (Medvedevet búcsúztatta két szettben) Jiří Lehečka vár, akit piszok nehéz lesz megállítani a rendkívül gyorsnak mondott borításon.
Marozsán Fábián az első fordulóban egy selejtezős ellenféllel találkozik, utána pedig Daniil Medvedev jöhet. Az orosz az amerikai kemény pályás versenyeken még nem nyert meccset idén, ám ettől függetlenül már egy szoros meccs is hatalmas bravúr lenne.
A nőknél Bondár Anna az amerikai Bernarda Perával kezd, a továbbjutása esetén pedig a 15. kiemelt Anna Kalinskaya érkezhet.
Az elődöntőben ismétlődhet meg a tavalyi döntő
Coco Gauff tavaly elképesztő nyarat produkált, aminek a US Open-győzelem volt a csúcsa, idén azonban nem sikerült megismételnie ezt a sorozatot. A legutóbbi négy versenyén nem jutott negyeddöntőbe, az észak-amerikai tornákat pedig 1-2-es mérleggel hozta le, így a vártnál is nagyobb nyomás lesz rajta New Yorkban.
Az eleje még nem annyira karcos, hiszen Varvara Grachevával kezd, utána pedig Tatjana Mariával találkozhat, a harmadik kör viszont kiemelt meccset hozhat közte és Elina Svitolina között. Ha sikerrel veszi ezt a kört, akkor felkészülhet az Emma Navarro elleni visszavágóra a wimbledoni vereség után, a nyolc között pedig Barbora Krejčíkovára számíthat.
A potenciális ellenfele az elődöntőben Sabalenka lehet, a torna tavalyi döntőse. A fehérorosz egy rosszabb, sérülésekkel terhelt időszakot követően Cincinnatiben ellentmondást nem tűrő tenisszel lett bajnok, így ő a favorit a nők között. Rá egy selejtezős ellenfél vár, majd a wimbledoni negyeddöntős Lulu Sun jöhet, utána Ekaterina Alexandrova, Madison Keys (vagy Ons Jabeur), míg a nyolc között az olimpiai bajnok Zheng Qinwen.
Świąteknek is lesz ideje felvenni a fonalat, hiszen a selejtezős ellenfél után Daria Saville-lal találkozhat, majd Anastasia Pavlyuchenkovával, aki persze tartogathat kellemetlen meglepetéseket. A tizenhat között Mirra Andreeva vagy Ludmila Samsonova érkezhet, utána pedig a remek formában lévő Jessica Pegula, esetleg a visszavonuló Danielle Collins.
Az elődöntőben pedig Elena Rybakina, akinek lesz azért néhány kellemetlen ellenfele: ő is egy selejtezőssel kezd, utána Elise Mertens, Caroline Garcia és Anna Kalinskaya jöhet. A negyeddöntős tippeket itt nehezebb megtenni, hiszen a kiemelés alapján Jasmine Paolinire számíthat, de itt van többek között Jelena Ostapenko is, akinek szintén kedvezhet a gyors borítás.
Csakhogy…
Mint mindig, most is van néhány ütős első fordulós párosítás. Ostapenko például a kétszeres US Open-bajnok Naomi Osakával kezd, és ha azt mondtuk, hogy a lett stílusához passzol a gyors kemény pálya, a japán teniszező esetében ez hatványozottan igaz.
Érdekes lehet az Emma Raducanu-Sofia Kenin párosítás is, ahol két korábbi GS-bajnok csap össze, de érdemes bekarikázni az Andreescu-Paolini és a Zheng-Anisimova találkozókat is.
A férfiaknál is van néhány érdekes párharc, a Tsitsipas-Kokkinakis meccsben benne van a döntő szett, Felix Auger-Aliassime-nak fel kell majd kötnie a gatyát Jakub Menšík ellen, de az sem lenne szenzáció, ha Corentin Moutet meglepetést okozna Korda ellen.
Az utolsó US Openjére készülő, szabadkártyával induló Dominic Thiemnek nem volt szerencséje, az első fordulóban a tavalyi elődöntős Shelton vár rá.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/14/3929172-79816208-2560-1440.png)
Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!
Fotó: Eurosport
Hirdetés
Hirdetés