Andy Murray-nek elege van az éjszakai teniszmeccsekből, kemény hangon osztotta ki a szervezőket

Kemény hangon szállt bele a US Open szervezőibe a torna 2012-es bajnoka, Andy Murray. A pályafutását a párizsi olimpián befejező brit klasszisnál azért telt be a pohár, mert New Yorkban egyre másra torkollnak helyi idő szerint késő éjszakába a mérkőzések, dacára annak, hogy a két fedhető pálya mellett idén az időjárás még egyszer sem nyúlt bele az előzetes tervekbe.

Andy Murray

Fotó: AFP

A 2012-es New Yorki bajnok a US Open mellett a többi GS-tornán is számon kéri a szerinte esetlen játékrendet.
Azzal, hogy a Roland Garros szervezői 2023-ra megoldották, hogy a Suzanne Lenglen pálya is fedhetővé vált, elmondható, hogy valamennyi Grand Slam-torna rendelkezik legalább két behúzható tetejű nagy stadionnal. A különversenyt ebben a tekintetben az Ausztrál Open vezeti azzal, hogy három ilyen stadionja is van, de lefutottnak ez a mérkőzés sem tekinthető, hiszen Wimbledonban is szó van arról, hogy a kettes pálya fölé is tető kerüljön.
Dacára mindennek, Melbourne-ben, Párizsban és New Yorkban is rendszeres jelenség, hogy jobb esetben 1-2, rosszabb esetben pedig akár 4-5 mérkőzés is késő éjszakába, netalán kora hajnalba torkollik a verseny két hete alatt. A jelenségért általában a túl későn elkezdődő esti program hibáztatható, ami főleg a Garros esetében kirívó, ott ugyanis azzal, hogy 21:00-kor kezdődik az egyetlen esti mérkőzés (az esetek túlnyomó többségében férfi találkozó), gyakorlatilag kódolva van, hogy ritkán fejezik be éjfél előtt.
A téma avatott szakértője Andy Murray, aki az 2023-as Ausztrál Open második fordulójában egy közel hatórás mérkőzést fejezett be győztesen Thanasi Kokkinakis ellen a torna második fordulójában akkor, amikor a Melbourne-i pékek már javában fuvarozták ki a friss kenyeret a helyi pékségekbe. Annak a mérkőzésnek ugyanis akkor lett vége, amikor helyi idő szerint már hajnali 4 óránál is előrébb járt az óra mutatója.
picture

Andy Murray és Thanasi Kokkinakis

Fotó: Getty Images

A 2024-es US Openen előbb Alexander Zverev és Thomas Martin Etcheverry nyúzta egymást éjjel fél háromig, majd a párizsi olimpia női döntőjének visszavágója húzódott ugyancsak éjjel két óra utánig Qinwen Zheng és Donna Vekic között. Utóbbi találkozót két nappal azt követően rendezték, hogy Aryna Sabalenka és Ekaterina Alexandrova helyi idő szerint éjfél után lépett pályára kettejük harmadik fordulós mérkőzésén.
Ezen a ponton szakadt el a cérna Andy Murray-nél, aki, egy kicsit talán kihasználva frissen visszavonult státuszát, egyáltalán nem fogta vissza magát az X-en:
„A tenisz játékrendjével kapcsolatos helyzet valóságos káosz. Mennyire amatőr már, hogy éjjel 2, 3 vagy 4-kor még mérkőzések zajlanak. Oldjátok már meg!”
Mondandójának nyomatékot adva Murray betaggelte bejegyzésébe a négy Grand Slam-torna hivatalos X-profilját, valamint az ATP- és a WTA Tour, továbbá a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) elérhetőségét is.
A brit exteniszező szavai, ha nem is teljesen, de áttételesen azért visszhangozzák Iga Swiatek utóbbi hetekben megütött hangját. A női világelső ugyanis, különösen az észak-amerikai keménypályás szezon állomásain nem mulasztotta el lépten-nyomon hangoztatni, hogy valamit tenni kellene a versenynaptár szellősebbé tétele érdekében, a mostani terhelés ugyanis hosszútávon rengeteg sérüléshez fog vezetni.
Murray szavai mindenképpen elgondolgodtatóak, valamennyi GS-tornának lenne min változtatni.
Ausztráliában 2024-ben megpróbálkoztak azzal, hogy 15 naposra nyújtották a tornát, a késő éjszakai mérkőzéseket azonban ezzel együtt sem tudták elkerülni. Párizsban, ahogyan arról már esett szó, az esti program előrébb hozásával lehetne kezelni a problémát, Wimbledonban pedig a centerpálya programjának kezdetét lehetne, vagy talán kellene előrébb hozni.
Ami a US Opent illeti, New Yorkban gyakorlatilag kőbe vannak vésve a kezdési időpontok, mint ahogy az is, hogy az Arthur Ashe-en és a Louis Armstrongon is 1-1 női- és férfi mérkőzés is szerepel az esti programban. Más kérdés, hogy amíg utóbbi pályán három találkozó szerepel a nappali a programban, addig a világ legnagyobb teniszstadionjának nappali programjában csak két mérkőzést rendeznek, a programok kezdési időpontjai között pedig csak egyetlen óra van.
picture

Sabalenka és Alexandrova kézfogása New Yorkban

Fotó: AFP

Annál is inkább kevésbé érhető, hogy mégis hogy nem lehet elejét venni ezeknek az éjszakába nyúló találkozóknak, hogy New Yorkban idén kifejezetten jó az időjárás, a torna első kilenc napja alatt egyetlen percnyi esőszünetet sem kellett tartani, a továbbiakban pedig erre biztosan nem is kerül sor.
A US Open keddi játéknapján 2-2 női- és férfi negyeddöntőt rendeznek, valamennyit az Arthur Ashe Stadionban. Az esti program párosításait elnézve simán benne van a pakliban egy újabb hosszú este New Yorkban, hiszen sem az idei Ausztrál Open női döntőjének visszavágója, az Aryna Sabalenka-Qinwen Zheng mérkőzés, sem pedig az utánuk következő Taylor Fritz-Alexander Zverev parti nem ígérkezik simának.
Forrás: Eurosport
picture

A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés