Alcaraz szerint nemcsak az ellenféllel, hanem önmagával szemben is alulmaradt
Publikálva 30/08/2024 - 12:49 GMT+2
Sokkoló vereséget szenvedett a US Open csütörtöki második fordulójában Carlos Alcaraz, aki a szebb napokat is látott holland Botic van de Zanschulptól kapott ki sima három játszmában. Az idei évben eddig háromból két Grand Slamet is bezsebelő harmadik kiemelt spanyol a mérkőzés követően szomorúan értékelte a pályán mutatott teljesítményét.
Alcaraz bombameglepetésre már a második fordulóban búcsúzott
Videó forrása: Eurosport
Valami megtört Carlos Alcaraznál a párizsi olimpiai döntőben.
Nyugodtan kijelenthető, hogy az élet semmibe vette a US Open szervezőinek csütörtök estére vonatkozó terveit. Az Arthur Ashe Stadion esti programjában előbb a Naomi Osaka-Karolina Muchova találkozó szerepelt, majd a várt show-t a Carlos Alcaraz-Botic van de Zandschulp mérkőzés folytatta volna.
Csakhogy a két egyaránt US Open-bajnok klasszis köré felhúzni szándékozott estére vonatkozó terveket a két ellenfél tökéletesen keresztülhúzta.
Előbb Karolina Muchova tett ki a pályára egy félelmetesen agresszív és pontos teniszt, amivel legalább annyira meglepte a 2018-ban és 2020-ban is US Opent nyerő Osakát, mint amennyire a japán sokkolta az első körben Jelena Ostapenkót.
A folytatásban aztán New York népe arra számított, hogy gálaelőadást láthat a torna 2022-es bajnokától, az idei évben Roland Garrost és Wimbledont is nyerő Carlos Alcaraztól. Gálaelőadásnak ezzel szemben nyoma sem volt, a spanyol enerváltan, görcsösen teniszezett, az ellenfél által vele szemben támasztott látható játékbeli akadályok mellett pedig jónéhány láthatatlan nehézséggel is küzdött.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/30/4033264-81802928-2560-1440.png)
US Open | Van de Zandschulp zorgt voor megastunt en schakelt Alcaraz in drie sets uit
Videó forrása: Eurosport
A vége nem is lehetett más, mint sima vereség (6-1, 7-5,6-4), ami azt jelenti, hogy a 2021-es Wimbledoni második fordulós búcsú óta ez a mostani Alcaraz pályafutásának legkorábbi GS-veresége. Ezzel lezárult a spanyol teniszező egyik nagy sorozata, a US Open előtti hét Grand Slam-tornán egyaránt eljutott minimum a negyeddöntőig, négy versenyt pedig meg is nyert.
– kezdte értékelését Alcaraz a találkozót követő sajtótájékoztatón.
„A teniszpályán egy olyan emberrel állsz szemben, aki ugyanazt akarja, mint Te, vagyis nyerni. Hogy ez sikerüljön, ahhoz nyugalomra van szükség, mert csak így lehetséges, hogy jó döntéseket hozz a mérkőzésen.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/30/4033282-81803288-2560-1440.jpg)
Carlos Alcaraz
Fotó: Getty Images
A jó döntéseknek igencsak híján volt a harmadik kiemelt a mérkőzés folyamán, vereségének okát elsősorban mentális téren keresi.
„Nem tudtam kontrollálni az érzelmeimet, totális hullámvasút volt az egész meccs, leginkább a fejemben. Ha továbbra is nagy dolgokat akarok elérni, akkor így nem mehetek ki a pályára, ebben mindenképpen fejlődnöm kell. Ebből az esetből tanulni kell.”
A holland ellenfél ezzel szemben lehet, hogy a legjobb napját fogta ki. Botic van de Zandschulp három éve épp New Yorkban tűnt fel először, amikor a selejtezőből indulva egészen a negyeddöntőig jutott, ahol helyt tudott állni a későbbi győztes Daniil Medvedev ellen is.
Azóta sérülések hátráltatták és a játéka sem állt össze igazán, New Yorkba egyetlen megnyert 2024-es Grand Slam mérkőzéssel a háta mögött érkezett, finoman szólva sem volt tehát benne a levegőben, hogy elkaphatja Alcarazt. top 10-es ellenféllel szemben idén 0-3 volt a mérlege, Jannik Sinner ellen kétszer játszott, a harmadik mérkőzést pedig Casper Ruud ellen vívta, de egyik alkalommal sem tudott még csak játszmát sem lopni a nagyoktól.
Alcaraz elleni meghökkentő győzelme előtt utoljára top 10-es játékost 2023 áprilisában vert, akkor Taylor Fritzet sikerült legyőznie Münchenben, salakon.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/30/4033276-81803168-2560-1440.jpg)
Botic van De Zandschulp
Fotó: Getty Images
Győzelmének jogosságát, rendkívül sportszerűen, Carlos Alcaraz sem vitatta, amikor a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón nyilatkozott:
„Botic nagyszerűen játszott. Arra számítottam, hogy több pontot ad majd nekem, de nem volt hajlandó sokat hibázni. Ez összezavart, és nem tudtam rájönni, ezt hogyan kezeljem.”
A párizsi olimpiai tenisztorna előtt Alcaraznak varázslatos szezonja volt, egymás után nyerte a Roland Garrost és Wimbledont, és a US Openre is esélyesként utazott. Intő jel volt azonban, hogy az ötkarikás szereplés után Cincinnatiben rögtön az első mérkőzésén kikapott Gael Monfilstól, amit annyira rosszul viselt, hogy a pályán ripityára törte az ütőjét.
Emlékezetes pillanatok voltak, amikor a Novak Djokovic elleni olimpiai döntőt követően Alex Corretja és az Eurosport mikrofonja előtt Alcaraz nem tudott megszólalni, annyira potyogtak a könnyei. Észak-amerikai mérlegét látva talán kijelenthető, ott Párizsban akkor megtört valami a spanyolban, a játéka, valamint az önbizalma visszaépítésén tehát bőven lesz mit dolgoznia a közeljövőben a Juan Carlos Ferrero vezette csapatnak.
Forrás: US Open
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/16/4027352-81684688-2560-1440.jpg)
A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!
Fotó: Eurosport
Hirdetés
Hirdetés