Szerdán a férfiaknál is befejeződik az első forduló, és teljes lesz a második körös lista. Sőt, akadnak olyanok, akik már a legjobb 32 között tudhatják magukat a játéknap végeztével.
Bár az Arthur Ashe Stadion kedd esti programját nem nagyon lehet felülmúlni, azért lesznek szerdán is jó kis csemegék, hiszen nem csak a legnagyobb sztárok miatt lehet izgalmas a napi program.
Ma hajnalban Serena Williams, a bombasztikus fonákjaival zseniálisan gálázó Roger Federer és az ő boxában helyet foglaló, minden egyes kivetítőn való megjelenésekor tapsvihart kapó Michael Jordan helyett "csak" Venus és Stan viszik el az estét. De ettől még lehet jó az éjjelünk!
US Open
Federeré az Edberg díj
06/11/2014 07:52
Ami a közvetítési terveinket illeti, a következőkre számíthatunk:
Megint az Eurosport 2-nkezdünk 17 órakor. Tekintve, hogy Agnieszka Radwanska és Jerzy Janowicz is korán lépnek pályára, a közvetítés első része a lengyelekről szól, így a Radwanska-Peng, Janowicz-Lajovic mérkőzésekkel kezdünk.
Ezek után remélhetőleg elcsípjük még Cilic és Baghdatis párharcát, utána pedig a Sharapova-Dulgheru és a Halep-Cepelova meccsek közül válogatunk, attól függően, hogy melyik román kerül nagyobb bajba. (Valójában nem ám, az egyik meccs E1-en lesz, a másik E2-n, az izgalmi hányadtól függően.)
Végezetül Errani és Gulbis meccsét tervezzük még ide, hozzátéve, hogy Wozniacki, Chardy, Lisicki és Petkovic is képernyőre kerülhet, ha úgy adódik.
Az Eurosporton megint a Vuelta szakasz végén kezdődik a közvetítés, várhatóan Sloane Stephens meccsével. Utána megcsodálhatjuk Feliciano Lopez kék szemeit és szervaröpte játékát, aztán persze jön a napi főfogás és az első kör rangadója Tomas Berdych és Lleyton Hewitt között.
Ezek után Sharapova és Halep kerülhetnek képernyőre, és naná, hogy meg kell mutatnunk Dimitrov és Harrison több okból is csodaszépnek ígérkező meccsét.
Az esti program nagyjából hajnali 1-kor kezdődik, előbb a Venus Williams-Bacsinszky Tímea mérkőzéssel, majd jön Stan Wawrinka és Thomaz Bellucci.
Legyen jó a szerdátok, tartsatok velünk egész nap!
US Open
Most akkor mindennek vége?
11/09/2014 13:59
US Open
US Open Tippverseny - Eredmények
10/09/2014 19:09