Az ember alkalmazkodó típus, könnyen hozzászokik dolgokhoz. Így aztán - ha szigorúan az elmúlt évek történéseit vizsgáljuk - egyáltalán nem meglepetés, hogy nem jutott amerikai férfi teniszező a legjobb 16 közé a US Openen. Lassanként azt is mondhatjuk, ez így van rendjén. A Garros második hete során, amerikai férfi teniszezőt Párizsban legfeljebb csak a Louvre-ban láthattunk az elmúlt 10 évben, esetleg a kommentátorállásokban.
Furán hangzik, de igaz: kell már egy kor ahhoz, hogy valaki értse azt, amit írni szeretnék.
Lassan 20-25 évesek lesznek azok, kiknek az amerikai férfi teniszt Andy Roddick jelentette, és akik Agassi és Sampras nevét csak a Wikipédiából ismerik, Connorséról és McEnroe-éról már nem is beszélve.
US Open
Federeré az Edberg díj
06/11/2014 07:52
Már persze ha ismerik egyáltalán.
És még mielőtt támadólag látszanék fellépni: ez nem az ő hibájuk.
És még csak nem is Isneré vagy Querrey-é, akik bár igen kétségtelen kiváló adogatók, a tegnapi nap során hét játszmában egyetlen alkalommal tudták elvenni ellenfelük adogatását. Isnerek és Querrey-k ugyanis mindig voltak az amerikai teniszben, ezzel nem volna semmi probléma, a gond azzal van, hogy jelenleg felettük nincs senki, hogy most ők a legjobbak.
Egy Querrey felett aki a világ egyik legjobb szervájával bír, a világ egyik leggyengébb röptéje mellett.
Sokan - köztük én is - gondolták, hogy Roddickkal is ez volt a probléma, pár éves távlatból viszont ez másként látszik. Andy ugyanis - így pár év múltán némi nosztalgiával visszatekintve - hordozott magában sok mindent az amerikai tenisz fényes hagyományaiból, és ha nem érte volna az az aprócska kis kellemetlenség, hogy bizonyos Roger Federer és Rafael Nadal kortársa, akkor most alighanem sokszoros Grand Slam bajnok lenne, és teljes joggal említenénk egy lapon Agassiékkal. Nem mondom persze, hogy akkora tudású játékos volt, mint mondjuk Sampras, de azt ne feledjük: arrafelé leginkább a győzelem számít elsősorban, egy pompás tenyeres csak másodlagos.
Amióta Roddick visszavonult, ép ésszel nem gondolhatja senki, hogy ebből a garnitúrából bárki eljut mondjuk az elődöntőig egy Grand Slamen, azt pedig pláne nem, hogy annál tovább. Pedig ez - mármint a Grand Slam elődöntő - még egy Gineprinek is összejött, akit azért nem kell feltétlen jobb játékosnak gondolni például Isnernél. De valahogy megváltozott minden. Lehet, nem csak az amerikai teniszben, hanem a világ teniszében is, hiszen lefordíthatjuk úgy is a dolgot, hogy a világ férfiteniszét az elmúlt lassan 5-6-8 évben eluralta négy játékos, akik között nem volt egy amerikai sem.
Pechükre. De míg mondjuk lehet magyarázata annak, hogy Roddick 2003-as Us Open győzelme óta nem volt Grand Slam győztesük, esetleg arra is, hogy miért nincs mostanság elődöntősük, de arra már semmiképp, hogy miért képtelenek eljutni mostanság akárcsak a második hétig is.
És erre az utóbbi kérdésre tényleg nehéz megtalálni a választ. Akad egy közkedvelt magyarázat hasonló helyzetekre, ezt szokták emlegetni a magyar férfi tenisszel kapcsolatban is sokszor, tudniillik, hogy a tenisz társas játék. Kellenek játszótársak, minőségi edzőpartnerek, akikkel lehet folyvást meccselni, akik viszik előre a sportágat. Megfelelő ellenfél nélkül nehéz ebben a játékban ugyanis fejlődni. Ha egy generáció ilyen-olyan okból kimarad, az mérhetetlen károkat tud okozni. Ennek a levét itta meg a rendszerváltás környéki magyar férfi tenisz, amikor jóformán mindenki elment külföldre edzőnek, mert ott volt a pénz, a fiatalok meg maradtak itthon, ahol gyakorlatilag nem volt kit legyőzni, és ami talán még rosszabb: nem volt kitől tanulni.
Nem tudom, az amerikaiak esetében ez a magyarázat mennyire állja meg a helyét. Az nyilvánvaló, hogy olyan azért nem sokszor akad a történelemben, hogy egy Agassi beteszi a lábát Bolletieri akadémiájára, ahol az "évfolyamelsőt" épp Jim Couriernek hívják, és akivel később éveken keresztül meccsel, hogy egyszer majd jobb legyen, mint McEnroe és Connors. A háttérben meg felkészül Sampras.
Szóval hajlanék arra, hogy az volt egy kivételes helyzet, ami a kilencvenes években jellemezte az amerikai férfi teniszt, ez pedig most a természetes, vagy - és ez a jobbik eset - ez most a kivételesen rossz. Arra, hogy nincsenek játszótársak, arra nem gondolhatunk, mert ha éppen hiány is lenne - mint ahogyan gyaníthatóan van - amerikai tehetségekből, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a fél világ náluk készül. Ha nem tud a kis Dzsimi  "döncizni" az akadémián a kis Dzsonival, mert a kis Dzsoni fakezű, akkor "gömbölyíthet" mondjuk a lett sráccal, aki velük edz évek óta.
Vagy a horváttal, vagy a szerbbel.
Szóval nehéz ügy, még innen Magyarországról nézve is.
Elgondolni is nehéz, milyen szörnyű lehet egy amerikai teniszőrültnek megemészteni azt, hogy Isner, az utolsó még versenyben lévő amerikai férfi játékos, kiesik a harmadik körben.
Ennél csak azt lehet nehezebb emésztenie, hogy egy Isnerben kell bíznia.
US Open
Most akkor mindennek vége?
11/09/2014 13:59
US Open
US Open Tippverseny - Eredmények
10/09/2014 19:09