Újabb balhé a US Openen: "Azt mondta nekem, hogy bunkó és tanulatlan vagyok, és csak várjam ki, amikor nem Amerikában találkozunk"
Jelena Ostapenko 7:5, 6:1-re kikapott a hazai közönség előtt szereplő Taylor Townsendtől, a meccs pedig egy heves szóváltással ért véget. A lett teniszező ellenfele stílusát kritizálta, míg az amerikai a közönség támogatásával a háta mögött csak ráerősített a heves szócsatára.
Újabb balhé a US Openen: "Azt mondta nekem, hogy bunkó és tanulatlan vagyok"
Videó forrása: SNTV
Az amerikai Taylor Townsend bejutott a US Open harmadik fordulójába, miután szerdán este New Yorkban 7:5, 6:1-re legyőzte a 25. helyen kiemelt lett Jelena Ostapenkót. A hír ennyi lenne, de a nagy dráma csak a mérkőzés után történt, amikor a két játékos heves vitába keveredett a kézfogásukat követően.
Ahelyett, hogy elindultak volna az öltöző felé, komolyabb szóváltásba keveredtek, Ostapenko a mutatóujjával intett az ellenfelének. A hazai közönség értelemszerűen Townsend mellé állt, aki a lelátóhoz lépett, és kicsit még tüzelte is a nézőket.
Townsend szerint a Roland Garros 2017-es bajnoka nagyjából azzal vádolta meg, hogy a stílusa "szint alatt van", és hiányos az oktatása, míg Ostapenko azt állította, hogy az amerikai játékos a mérkőzés során két alkalommal sem tartotta be a tenisz etikettjét.
"Azt mondta nekem, hogy bunkó és tanulatlan vagyok, és csak várjam ki, amikor nem Amerikában találkozunk" - mondta Townsend az eset után.
"Nos, alig várom. Kanadában, az Egyesült Államokon kívül egyszer már legyőztem őt. Majd meglátjuk, mit fog még mondani" - utalt az amerikai a 2024-es torontói nyolcaddöntős győzelmére.
Az Ostapenko által nehezményezett szituációk közül az első még a bemelegítés során történt, amikor Townsend a háló mellett kezdett bemelegíteni, ahelyett, hogy az alapvonalnál tette volna, ami a megszokott a sportágban, a második pedig akkor történt, amikor ellenfele egy fontos pillanatban a hálón megpattant labdáért nem kért bocsánatot.
Erre az amerikai csak annyit mondott, hogy nincs miért bocsánatot kérnie.
"Vannak szabályok a teniszben, amit a játékosok nagy része be is tart, velem most fordult elő először a Touron, hogy olyannal találkozom, aki ezekkel cseppet sem törődik.
Csak azért, mert ő hazai pályán játszik, nem jelenti azt, hogy így viselkedhet, és megtehet bármit, amit csak akar" - írta a meccs után az Instagramon Ostapenko.
Townsend, aki párosban ugyan világelső, de egyesben jelenleg bőven a 100. hely alatt áll a világranglistán, arra utalt a meccs után, hogy szerinte a 25. helyen kiemelt Ostapenko egyszerűen csak dühös volt a vereség miatt.
"Ez verseny" – mondta Townsend. "Az emberek dühösek, amikor veszítenek."
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Townsend, aki fekete bőrű, nem akart nyilatkozni arról, hogy Ostapenko megjegyzéseiben volt-e rasszista felhang.
"Ezt tőle kell megkérdeznie" – mondta Townsend egy kérdésre válaszolva.
"Én nem így értelmeztem, de a fekete közösséggel szemben ez egyfajta megbélyegzésnek számít, hogy nem vagyunk képzettek... pedig ez a valóságtól a legtávolabb álló dolog. Tehát hogy volt-e rasszista felhangja vagy sem, azt ő tudja megmondani. Az egyetlen dolog, ami most engem érdekel, az az, hogy a lehető legtovább jussak ezen a tornán" - folytatta Townsend.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/08/28/image-a2a3e005-c4f3-4c74-b5fb-3a9e31536e6f-85-2560-1440.jpeg)
Taylor Townsend
Fotó: Getty Images
Ostapenko később határozottan kiállt amellett, hogy semmiféle rasszizmus nem volt a reakciójában.
"Soha életemben nem voltam rasszista, és tisztelem a világ minden népét. Számomra nem számít, hogy ki honnan származik" – írta egy közösségi médiás bejegyzésében.
Azt is hozzátette, hogy "rengeteg üzenetet kaptam, hogy rasszista vagyok".
Az egyes világranglistán 143. helyen álló Townsend a következő körben az 5. helyen kiemelt Mirra Andreevával mérkőzik meg a legjobb 16 közé jutásért.
- Ez a cikk is érdekelhet: Jelena Ostapenko: "Az emberek hajlamosak lebecsülni, de emlékeztetem őket, hogy ne tegyék"
Forrás: részben MTI, The Guardian
Kapcsolódó témák