Aryna Sabalenka és Amanda Anisimova újra összecsap a wimbledoni elődöntő után – a világelső és a hazaiak kedvence küzd majd a US Open győzelemért
A címvédő Aryna Sabalenka és a hazai kedvenc Amanda Anisimova jutott be az amerikai nyílt teniszbajnokság női döntőjébe, miután az elődöntőben mindketten három játszmás sikert arattak.
Véget ért Naomi Osaka nagyszerű menetelése, Anisimova jutott be a US Open döntőjébe
Videó forrása: Eurosport
A háromszoros Grand Slam-győztes, világelső Sabalenka a negyedik helyen kiemelt amerikai Jessica Pegulával csapott össze csütörtökön a négy között. A tavalyi döntő "visszavágóját" a hazai játékos kezdte jobban, a meccs első szakaszában lényegesen pontosabb volt Sabalenkánál és 6:4-re megnyerte az első játszmát.
A folytatásban a fehérorosz klasszis a korábbinál keményebben és energikusabban játszott, és egyértelműen átvette az irányítást, s a második szettet 6:3-ra, a döntőjátszmát pedig 6:4-re nyerte meg. Sabalenka a 2 óra 7 perces mérkőzésen nyolc ászt és összesen 43 nyerőt ütött.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/05/image-9020b4bd-163a-4744-ada6-c2053f543b69-85-2560-1440.jpeg)
Aryna Sabalenka
Fotó: Getty Images
A második elődöntőben Anisimova az idei versenyen eddig parádésan játszó Naomi Osakával küzdött meg. A japán teniszező négy Grand Slam-trófeát gyűjtött, de 2021 óta nem tudott győzni egyik kiemelt tornán sem, és Anisimova - egy maratoni, közel háromórás csata végén - az idei sikertől is elütötte.
Az első játszmában a 27 éves Osaka "diktálta" a tempót, rögtön elvette Anisimova szerváját, majd amikor riválisa visszabrékelt, ismét egyből visszavette előnyét. A nyolcadik kiemelt amerikai nem adta könnyen a játszmát, 4:5-nél nem engedte Osakának kiszerválni a szettet és egyenlített, a rövidítésben azonban a japán volt a magabiztosabb.
A második játszma hullámzó játékot hozott, mindkét oldalon sok volt a hiba. Osaka és Anisimova egyaránt háromszor bukta el szerváját, utóbbi 5:4-nél az egyenlítésért adogatott, de nem járt sikerrel. Így ismét a rövidítés döntött, amiben a hazai teniszező volt a határozottabb és 2 óra 14 perc játék után következhetett a harmadik szett. Abban 2:1-nél Anisimova elnyerte ellenfele adogatójátékát és előnyét végig megőrizte, majd 5:3-nál a meccsért szervált és harmadik mérkőzéslabdáját beütve diadalmaskodott, így a wimbledoni torna után ismét finálét játszhat.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/05/image-000595a6-d33a-4533-8aeb-d485f47c0595-85-2560-1440.jpeg)
Amanda Anisimova of the United States celebrates after defeating Naomi Osaka of Japan in three sets during their Women's Singles Semifinal match on Day Twelve of the 2025 US Open at USTA Billie Jean King National Tennis Center on September 4, 2025 in the Flushing neighborhood of the Queens borough of New York City. (Photo by Clive Brunskill/Getty Images)
Fotó: Getty Images
Eredmények, női egyes, elődöntők:
- Aryna Sabalenka (fehérorosz, 1.) - Jessica Pegula (amerikai, 4.) 4:6, 6:3, 6:4
- Amanda Anisimova (amerikai, 8.) - Naomi Osaka (japán, 23.) 6:7 (4-7), 7:6 (7-3), 6:3
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/4387.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2209.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2241.png)