A US Open első fordulójában búcsúzott a tornától és pályafutásától is Petra Kvitová

A kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitová egy játékot nyert pályafutása utolsó mérkőzésén hétfőn, az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Petra Kvitová lejátszotta utolsó profi mérkőzését Diane Parry ellen a US Openen – összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

A 35 éves játékos már korábban bejelentette, hogy a US Open után visszavonul, s miután első fordulós találkozóján 6:1, 6:0-ra kikapott a francia Diane Perrytől, sírva búcsúzott el a Flushing Meadows közönségétől a karrierje legszebb pillanatait megörökítő videót követően.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón aztán már inkább a nevetésé volt a főszerep, a balkezes teniszező boldogan válaszolt az újságírók kérdéseire.
"Nem szerettem volna ennyire érzelgős lenni, de ma reggel, amikor felkeltem, már éreztem, hogy ez fog történni. Ideges voltam, nem tudtam enni sem, a pályán pedig szinte megbénított a tudat, hogy vélhetően ez az utolsó mérkőzésem" - mondta Kvitová az 52 perces vereségéről.
A cseh játékos hozzátette, miután néhány hete megfertőződött a koronavírussal, az is megfordult a fejében, hogy visszalép a US Opentől, de aztán végül meggondolta magát.
A korábbi világranglista-2. Kvitová 2011-ben és 2014-ben győzött Wimbledonban, 2019-ben döntőt játszott az Australian Openen, Rio de Janeróból van egy olimpiai bronzérme, 2011-ből pedig egy világbajnoki címe is. A Billie Jean King Kupa elődjét, a Fed Kupát hatszor nyerte meg.
Tavaly júliusban adott életet edző-férjével, Jiri Vanekkel közös gyermekének, s 17 hónap szünetet követően, idén februárban tért vissza a WTA-Tourra.
Kvitovát 2016 decemberében egy betörés során egy késes támadó megvágta, aminek következtében az ütőt fogó bal kezén mind az öt ujja, valamint két ideg is megsérült. A játékosnak az eset miatt mintegy fél évet kellett kihagynia.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés