Bondár Anna a második fordulóban búcsúzott, már nincs versenyben magyar teniszező egyesben a US Openen
US Open - Bondár Anna két játszmában kikapott a görög Maria Sakkaritól az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének második fordulójában. Veresége egyben azt is jelenti, hogy nincs már versenyben magyar teniszező egyesben.
Nem bírt a korábbi világranglista-harmadikkal, Bondár Anna számára is véget ért a US Open
Videó forrása: Eurosport
A világranglistán 97. magyar játékos kedden meglepetésre simán, 6:2, 6:4-gyel búcsúztatta a 12. helyen kiemelt ukrán Elina Svitolinát (15.), csütörtökön pedig Sakkari (64.) várt rá, aki 2022-ben harmadik is volt a WTA-rangsorban. A harmincéves ellenfél vívott már elődöntőt New Yorkban 2021-ben, abban az évben a Roland Garroson is a négy közé jutott, és sokat elárul fizikumáról, hogy fénykorában 12.7 másodperc alatt futotta le a 100 métert szöges cipő és rajtgép nélkül.
Eddig egyszer találkoztak, egy 2019-es Billie Jean King-kupa-mérkőzésen, amelyen Sakkari 6:3, 6:2-re nyert.
A második csata hasonló eredménnyel zárult, hiszen az első szettben Bondár Anna kétszer, a másodikban pedig négyszer veszítette el adogatójátékát, és csak egy-egy alkalommal vette el ellenfele szerváját, így 1 óra 17 perc után gratulálhatott Sakkarinak a továbbjutáshoz.
Bondár vereségével az utolsó magyar teniszező is kiesett egyesben, párosban viszont Babos Tímea, Stollár Fanny és Marozsán Fábián is érdekelt lesz.
"Gondolkodtam rajta, hogy ha sikerül az első szett elején-közepén úgy megtörnöm Szakkarit, ahogyan Szvitolinát, akkor talán nem lendült volna bele annyira a játékba. A szervám ma sajnos nagyon nem működött, és ez rányomta a bélyegét az alapjátékomra is" - mondta a magyar szövetség közösségi oldalán Bondár.
Hozzátette, ilyesmi elő szokott fordulni, mert a szervája hullámzó, és ma nagyon nem sikerült ráéreznie, ez pedig nagyon elvitte az összpontosítását.
"Nem tudtam, mit fog játszani, ez is közrejátszott, hogy nem tudtam azt a szintet hozni, mint az első fordulóban" - magyarázta.
Eredmény:
női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
később:
női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 11.)-Barbora Krejcíková, Jelena Ostapenko (cseh, lett) 20.00 körül
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2774.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)
6
6
3
1
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)