Sabalenka: „Soha nem adtam fel az álmom, mindig képes voltam erősebben visszatérni”
Publikálva 08/09/2024 - 11:35 GMT+2
Aryna Sabalenka egy elképesztően fordulatos, rengeteg érzelemmel átitatott mérkőzést nyert meg Jessica Pegula ellen, amivel megszerezte pályafutása első US Open-címét, összességében pedig a harmadik Grand Slam-trófeáját. Az amerikai nagyszerűen helytállt, végül azonban nem bírt ellenfele a kiváló adogatásaival, bődületes tenyereseivel és remek röptéivel.
Sabalenka a tavalyi döntős vereség után 2024-ben már megszerezte a US Open-trófeát
Videó forrása: Eurosport
Aryna Sabalenka küzdött a félelmeivel és az idegeivel, de a döntő pillanatban érvényesítette az akaratát, és két Australian Open-siker után New Yorkban is győzni tudott.
Ha azt mondanánk erről a döntőről, hogy két szoros szettben győzött Sabalenka, tulajdonképpen nem mondanánk el semmit.
Nem mondanánk el, hogy először Jessica Pegulának volt break-előnye az első játszmában, ahogy azt sem, hogy a fehérorosz egyenlített, majd tolt egy nagy sorozatot, és 5:2-re már ő vezetett. De nem mondanánk el azt sem, hogy képtelen volt kiszerválni a meccset, amiért irtó frusztrált volt.
Pegula kiegyenlített, majd 5:6-nál ismét azért adogatott, hogy valahogy szettben maradjon. Sabalenka sorra puskázta el az esélyeit, az amerikai pedig védekezett, ameddig tudott, de aztán egy kettős hibával végül elbukta a játszmát.
Ha továbbra is ragaszkodnánk a ’két szoros szettben győzött’-narratívához, nem beszélnénk arról, hogy Sabalenka lehengerlő teniszével indult a második játszma, amihez kellett persze az is, hogy Pegula nehezen tudta emészteni az első szett végét.
Aztán amikor Sabalenkának labdája volt a 0:4-hez, Pegula az utolsó esélyébe kapaszkodva elkezdett egy kicsit minden mindegy alapon játszani, és stabil, de kezdeményező tenisszel, megfordította a gémet. Sőt, 0:3 után öt játékot nyert zsinórban, és ekkor már neki állt a második játszma.
Nem tudta azonban sem kiszerválni a szettet, és nem tudta azt még tie-breakre sem menteni. Helyette Sabalenka volt az, aki stabilizálta az idegeit és az érzelmeit, és lezárta a döntőt két szettben. A fehérorosz 7:5, 7:5 arányban győzte le Pegulát, amivel megszerezte karrierje harmadik GS-címét.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/08/4038026-81898168-2560-1440.jpg)
Aryna Sabalenka
Fotó: Getty Images
Tavaly visszaengedett egy amerikait, Coco Gauffot a meccsbe, akitől végül ki is kapott, mivel teljesen összezuhant a döntő végére. Ezúttal a legfontosabb pillanatokban erőt tudott mutatni, és így nem szaladt bele ugyanabba a hibába, amibe tavaly.
– mondta Pegula a mérkőzést követően. „Boldog vagyok, hogy képes voltam visszajönni, és ezzel esélyt adni magamnak. Végül ez nem volt elég, de örülök, hogy sokáig meccsben tudtam maradni, és hogy egyáltalán voltak lehetőségek a kezemben.”
A sajtótájékoztatón Pegula arról beszélt, hogy érzelmi tolulás van benne, ráadásul egymással ellentétes érzelmek öntötték el. Hisz a döntőt ugyan elvesztette, de korábban legyőzte a világelső Iga Swiateket és a mindig veszélyes Karolina Muchovát is.
„Egy kicsit zavarban vagyok, hisz mindenki gratulál, hogy csodálatos tornám volt, én meg erre nem tudok most mit mondani. Talán majd később másképp látom, de most azért ez eléggé vegyes.”
„Igyekszem nagyon tudatosan teniszezni, és mindig a nagy képet nézni, amikor a karrieremre tekintek. Ez segített mindig, ahogy jöttem egyre jobban előre a ranglistán.”
„A meccs előtt úgy éreztem, hogy készen állok. Remek volt a hangulat, és nem éreztem, hogy lapos, bénult vagy ideges lennék. Azt gondoltam, hogy ez egy jó jel. Az is nagyon menő volt, hogy ennyi híresség ült a nézőtéren.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/08/4038029-81898228-2560-1440.jpg)
Jessica Pegula
Fotó: AFP
„Az főleg az volt, hogy beszélhettem Steph Curry-vel. Vicces sztori, de a férjem iPhone-neve Steph Curry. Ha kapcsolatba lépek vele, akkor Steph Curry iPhone-ja reagál. Mondtam a férjemnek, hogy ezt elmeséltem neki, ő meg kérdezte, hogy ’Neee, és hogy reagált, azt gondolta, hogy tiszta őrült vagyok?’. Ez tényleg nagyon menő volt, mert a férjem iszonyatosan nagy rajongója.”
Pegula, ahogy máskor, most, nem sokkal a vereség után is igyekezett tágabb kontextusba helyezni a vereségét.
"Ha tudtam erőt meríteni egy 250-es, majd egy 1000-es torna megnyeréséből, akkor egy GS-döntőből is tudnom kell. Hisz volt már sok negyeddöntőm, és mindig jött a kérdés, hogy vajon képes leszek-e még tovább menetelni. Úgyhogy igen, önbizalmat merítek majd ebből… Talán egy-két óra múlva képes leszek rá.”
Sabalenka számára fontos volt az egész US Open alatt, a döntőben meg különösen, hogy ne engedje, hogy a múlt kudarcainak emlékei megbénítsák őt.
„Azt gondoltam, hogy sokszor eszembe jutnak majd a korábbi évek, ugyanis kemény leckéket kaptam itt, főleg tavaly” – mondta Sabalenka a döntő után.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/08/4037937-81896393-2560-1440.jpg)
Aryna Sabalenka
Fotó: SID
„Folyamatosan emlékeztettem magam, hogy ez most egy US Open-döntő, ahol az ellenfelem is keményen fog küzdeni, úgyhogy nem lesz könnyű, de valahogy meg kell dolgoznom a trófeáért.”
A fehérorosz nem csak a nagy szerváival és a tenyeresével szerzett pontokat, rendkívül eredményes volt akkor is, amikor feljött a hálóhoz. 23 kísérletből 18-szor övé lett a pont.
„Jó, hogy vannak ilyen opciók a tarsolyomban. Néha nem érzed magad a legkomfortosabban az alapvonalon, ilyenkor lehet nyesni egyet, ejteni, vagy feljönni a hálóhoz. Mindig is sokat dolgoztam azon, hogy minél inkább variábilis legyen a teniszem. Örülök, hogy a kulcspillanatokban is elő tudom venni ezeket a fegyvereket. Fontos, hogy folyamatosan tudjak fejlődni, így még inkább nyomást tudok helyezni az ellenfeleimre.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/08/4038033-81898308-2560-1440.jpg)
Jessica Pegula, Billie Jean King, Aryna Sabalenka
Fotó: AFP
Sabalenka mindössze az ötödik nő, aki egy szezonon belül megcsinálta az Australian Open-US Open-duplát azóta, hogy mindkét versenyt keménypályán játsszák. Korábban csak Steffi Graf, Szeles Mónika, Martina Hingis és Angelique Kerber tudta ezt megtenni.
Mindig, amikor meglátom a nevem a trófeán, büszke vagyok magamra, és büszke vagyok a családomra, akik nem adták fel, és segítettek, hogy elérjem az álmom.”
„Ez karrierem egyik legszebb pillanata, nagyon sok minden fut most át az agyamon. Először is a múlt fájó vereségei, úgyhogy büszke vagyok magamra és a csapatomra, hogy bármi történt is, képesek voltunk erősebben és jobb tenisszel visszatérni.”
„Most, hogy megszereztük ezt a trófeát, nem is tudom leírni azt az érzést, ami bennem van. Sírsz, nevetsz, egyszerre van benned minden érzelem. Ez a legjobb érzés a világon. Bárcsak mindenki átélhetné ezt.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/16/4027352-81684688-2560-1440.jpg)
A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!
Fotó: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés