Bondár Anna szett- és breakelőnyről kapott ki Giorgitól

Bondár Anna szettelőnyről kikapott az olasz Camila Giorgitól az amerikai nyílt teniszbajnokság hétfői nyitónapján, így nem jutott a 64 közé.

Bondár Anna - fotó: Hungarian Tennis

Fotó: Facebook

A világranglistán 55. magyar teniszező nagyot küzdött az első szettben, melynek közepén háromszor is a fogadó nyerte a játékot. Mivel ebből kétszer ő örülhetett, brékelőnybe került, amit a szett végéig meg is őrzött.
A második játszmában 2:2 után a magyar teniszező el tudta nyerni riválisa szerváját, de nem tudta kihasználni helyzeti előnyét, riválisa rögtön javított, majd 4:3 után ismét elnyerte Bondár adogatását és kiszerválta a szettet.
Az egyenlítés után Giorgi lendületben maradt, Bondár rögtön hátrányba került, és számára már nem volt visszaút az 1 óra 43 perces mérkőzésen.
Korábban Gálfi Dalma két játszmában legyőzte a spanyol Nuria Párrizas Díazt, a férfiaknál pedig Fucsovics Márton is továbbjutott, a hazai közönség előtt szereplő riválisa, Maxime Cressy a harmadik játszmában feladta az összecsapást.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés