Jannik Sinnernek mélyre kellett ásnia Denis Shapovalov ellen, a következő fordulóban egy újabb trükkös játékos, Alexander Bublik vár rá

Denis Shapovalov már a meccs előtt megígérte, hogy próbára fogja tenni Jannik Sinner képességeit, a mérkőzésen pedig be is váltotta. A kanadai teniszező két és fél szetten keresztül jobb teljesítményt nyújtott, és valóban reális esélye volt akár a győzelemre is, de az olasz nagyon mélyre ásott és fordított.

Paul sérülten is nagyot küzdött, de nem bírt az élete formájában teniszező Bublikkal

Videó forrása: Eurosport

A világelső egyelőre távolról sem tűnik annyira érinthetetlennek, mint az előző kemény pályás versenyein. Az első két fordulóban ez még nem jelentett nagy gondot, a harmadik körben azonban minden versenyzői adottságára szüksége volt, hogy ne kezdjen el pánikolni – Shapovalov ugyanis sokáig jobban teniszezett nála.
Kisebb hullámvölgyek persze a kanadainál is voltak, ezt kihasználva Sinner 2:5-ről még visszajött az első szettben, a másodikat pedig meg is nyerte. Az olasz azonban ahelyett, hogy átvette volna az irányítást, a folytatásban sem volt annyira magabiztos, mint máskor, Shapovalovnak még a dupla brékhez is volt labdája.
"Nos, ez teljesen normális" - nyilatkozta a világelső. "Nem lehet mindig nagy különbséggel nyerni. Minden meccs, minden kihívás nehéz. Vannak játékosok, akik nagyobb potenciállal és minőséggel rendelkeznek, ő egyértelműen közéjük tartozik. Remekül szervál, nagyon tisztán üt, fizikailag nagyon erős, és mindene megvan, hogy ártson az ellenfeleinek. Ezt én is tudtam. Már a meccs előtt tisztában voltam ezzel."
Sinner érezhetően tartott kicsit az ellenfelétől, és miután adogatóként ezúttal sem ment neki, sokszor került nyomás alá. A harmadik szettben bréklabdáról megfordított játék azonban fordulópontnak bizonyult: sorozatban kilenc gémet nyert a világelső, ahonnan már nem volt visszaút Shapovalovnak.
"Nagyon nehéz volt. Nem nekem kedvezett az eredmény, de próbáltam ott maradni mentálisan. Nagyon örülök annak, hogy sikerült nyernem, mert nagyon fontos siker volt."
Az olaszt mostanság nem sokan tudták megszorongatni, Alcarazon kívül Grigor Dimitrovnak sikerült Wimbledonban (aki a sérülésekor már komoly előnyben volt), és most Shapovalov is próbára tette Sinnert. A világelső szerint azonban ebben nincs semmi meglepő.
Jól szervált, nyomás alatt tartott. És én sem vagyok gép, néha küszködök. Ma nem éreztem azt, hogy küszködtem volna. Jól teniszeztem, de ő is jól játszott.
"Mindig azt mondom: az a célom, hogy azt érezzem, felkészülten lépek pályára. Amennyiben ez megvan, akkor jó érzéseim vannak, mert bízom a fegyvereimben. A meccs azonban mindig más, mint az edzés.
Fejben ott kell maradnod. De ahogyan mondtam: Denis hihetetlen játékos, amit újra és újra bizonyít. Idén két trófeát nyert. Jó formában van, amit szerintem ma is láttunk. Remekül szervál, remekól fogad, és ellene bármi megtörténhet."
Sinnerre a következő körben is egy jó formában lévő teniszező vár Alexander Bublik személyében, aki ráadásul a legutóbbi meccsükön legyőzte a világelsőt.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés