Djokovic 21. Grand Slamének kulcsa, hogy csak az ego akarja vagy a lélek is készen áll

„Először elveszi a lábaid, aztán elragadja a lelked.” Így fogalmazott Andy Roddick néhány nappal ezelőtt Novak Djokoviccsal kapcsolatban a Twitteren.

Az amerikai éleslátásához és kimagasló nyelvi kvalitásaihoz kétség sem férhet. Ha ez a két képesség egyesül, abban pedig végképp nagyon nagy erő van. Valószínűleg ezért is működött annyira jól elemzőként annak idején a BBC-n. Mert eredeti volt, kicsit különc is, és – legalábbis szerintünk – jobb bárkinél, akiket ebben a szerepkörben valaha is hallottunk.

Az elején muszáj leszögeznünk, hogy a fönti Roddick-mondattal maximálisan egyetértünk. Úgy általában. A mérkőzések 99 százalékában, vagy tán még ennél is nagyobb arányban, tehát gyakorlatilag mindig.

Ez a döntő azonban most egy más helyzet. Ez nem egy szokványos meccs, még csak nem is egy szokványos Grand Slam-döntő. Ezerszer elmondták, elmondtuk mi is, itt most egyfelől a naptári Grand Slam a tét, amit legutóbb Rod Laver teljesített 1969-ben, másfelől pedig a 21. major-trófea.

És a kettő együtt fontos. Djokovic ma elérhet valamit, amit a sportág mindenki által tisztelt, legendás bajnoka ért el 52 évvel ezelőtt. És egy nagyon fontos mutatóban megelőzheti Roger Federert és Rafael Nadalt, a két ikont, akiket egész életében üldözött.

A naptári Grand Slammel elérheti azt, amit nagyjából mindenki elérhetetlennek tartott hosszú évtizedeken keresztül. Azt, amit még Borg, McEnroe, Becker, Sampras, Federer és Nadal sem tudott elérni. Csak egy olyan legenda, akinek az utolérhetetlen szellemisége itt lebeg fölöttünk és közöttünk már több, mint fél évszázada.

A 21 GS-sel pedig elé kerülhet azoknak, akiknek az üldözésére, a legyőzésére tulajdonképpen feltette az egész pályafutást. Az elmúlt másfél évtized ugyanis arról szólt a számára, hogy valahogy a nyomukban maradjon, a nyomdokaikba lépjen. Hogy felérjen azokba a magasságokba, ahová ők felértek.

Wimbledonban utolérte őket. Abban legalábbis, ami a major-trófeák számát illeti. De lehagyni őket, azok elé kerülni, akiket követett egész életében, az egy nagyon más helyzet. A naptári GS-sel együtt meg pláne nagyon más.

És leginkább a léleknek az. Így aztán Roddick fönti gondolatához képest a szerepek most egy kicsit felcserélődnek. Kezdjük a lábakkal, mert talán az az egyszerűbb.

Most nem biztos, hogy Djokovic van abban a helyzetben, hogy a lábakra utazhat. Alexander Zverev az elődöntőben elkezdett valamit. Elvégezte egy csapatmunka, első, kisebbik részét. Elvett két szettet a világelsőtől, amivel belerakott a lábaiba jó sok plusz métert, amik akár még számíthatnak is.

A döntőben pedig az elméletileg pihentebb Daniil Medvedev az ő végtelenül stabil alapvonaljátékával tovább gyepálhatja Djokovic lábát. Nehéz persze elképzelni, hogy azok a lábak megrogyjanak, de kizárni azért semmiképpen sem lehet.

És akkor a lélekről. Mert hát mégiscsak az a kulcs. Ma este eldől, hogy Djokovic lélekben, ott legeslegbelül, Federer és Nadal elé helyezi-e magát. Eldől, hogy arra a történelmi tettre, amire készül, valóban méltónak érzi-e önmagát, a karrierjét, mindazt, aki ő, aki Novak Djokovic.

Ha nem, ha csak az ego szintjén érzi, hogy előttük a helye, akkor nem fog sikerülni. Talán a lábai adják meg magukat, talán más, de nem fog sikerülni.

Ha azonban a legnagyobbság érzése valódi benne, akkor meg fogja csinálni.

És itt most tennénk egy pontot. Pedig a gondolatmenet folytatható lenne, hisz az éremnek mindig két oldala van.

---

Minden reggel elküldjük e-mailben a legérdekesebb híreket a sportvilágból, válogatunk a legjobb cikkeinkből. Az Eurosport napi hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.