Udvardy Panna top 100-as játékos legyőzésével jutott elődöntőbe Guadalajarában
Udvardy Panna harmadik mérkőzését is megnyerte a Guadalajarában zajló 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású keménypályás női challenger tenisztorna főtábláján, így az elődöntőbe jutott.
Magyar meccs a US Open selejtezőjében: Gálfi Dalma legyőzte Udvardy Pannát, főtáblára jutott
Videó forrása: Eurosport
A világranglistán 134. magyar játékos csütörtökön a rangsorban 89. brit Francesca Jonesszal, a torna negyedik kiemeltjével csapott össze. Az első játszmában a végjátékig mindkét teniszező hozta az adogatását, Udvardy aztán a legjobbkor, 5:4-es vezetésénél vette el riválisa szerváját. A második szettet szintén egyetlen brék döntötte el, azt viszont a brit érte el, így sikerült egyenlítenie.
A döntő játszmát Udvardy kezdte jobban, gyorsan elhúzott 3:0-ra, viszont 4:2-nél a brit visszavette az elveszített szerváját. Ezek után következett egy maratoni hosszúságú játék, amelynek végén a magyar sportoló a harmadik bréklabdáját ki tudta használni, majd 5:3-nál magabiztosan kiadogatta a mérkőzést, amely 2 óra 14 percig tartott.
Udvardy Panna az elődöntőben a világranglistán 544. orosz Maria Kozyrevával csap majd össze.
Eredmény, negyeddöntő:
- Udvardy Panna-Francesca Jones (brit, 4.) 6:4, 4:6, 6:3
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)