Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Tsitsipas nem éri be a kicsik vébéjével, ott akar lenni a nagyokkal Londonban

Eurosport
Eurosport

Frissítve 20/10/2018 - 22:51 GMT+2

Matematikai esélye még van a kijutásra.

Stefanos Tsitsipas

Fotó: Getty Images

Írtuk többször, és, aki látta már teniszezni, minden bizonnyal egyetért azzal, hogy Stefanos Tsitsipas túlzás nélkül generációja egyik, ha nem a legnagyobb tehetsége. Szerencsére úgy tűnik, nem csak a játéka, az önbizalma is megvan ehhez a sportághoz.
A 20 éves görög, akinek kétségkívül ez az év jelenti az áttörést, ugyanis meglehetősen határozottan és ambiciózusan nyilatkozott a minap arról, szerinte hol is van az ő helye a mai mezőnyben.
Stefanos Tsitsipas - ATP Shanghai 2018
Noha ATP-szintű tornát még nem nyert, finálét már többször is játszott, nem is kis versenyeken. Barcelonában és Torontóban is döntős volt, mindkétszer Rafael Nadal játéka volt az, mely már túl soknak bizonyult a számára.
Bár a világelső spanyolt egyszer sem sikerült elkapnia, azért komoly skalpokat gyűjtött a szezon során. Amikor például Kanadában a döntőig masírozott, menet közben legyőzte Dominic Thiemet, Novak Djokovicot, Alexander Zverevet és Kevin Andersont is.
A Nole elleni győzelmének értékét még tovább növeli, hogy a szerb Wimbledon kezdete óta ezt az egy meccsét vesztette el, a többi 26-ot megnyerte. Igaz ugyan - nem csökkentve ezzel a görög érdemeit -, hogy azon a tornán az az összecsapás, a verseny azon fázisában valószínűleg inkább Tsitsipasnak volt fontos, semmint Djokovicnak. Ettől még persze komoly fegyvertény az, amit véghezvitt.
Novak Djokovic congratulates Stefanos Tsitsipas (
Jelenleg a 16. helyen áll a hagyományos világranglistán, melynél egy hellyel állt csak előrébb karrierje során, idén augusztusban. A NextGen-vb-re már kvalifikálta magát, ő azonban nem akarja ennyivel beérni, és fáj a foga a londoni indulásra, a nagyok világbajnokságára is. Arra, hogy kijusson, csak matematikai esélye van egy nagy év végi meneteléssel, hacsak nem lesznek tömeges visszalépések. A vb-részvételért folyó rangsorban jelenleg a 14. helyen áll.
"Remekül érzem magam a pályán, és úgy gondolom, többet érdemlek annál, hogy a NextGen-vb-n játsszak. Persze az is sokat jelent nekem, de igenis képes vagyok nagyobb dolgokra is. Megérdemlem a nagy stadionokat, és, hogy a legjobbakkal meccseljek."
Persze a matematikai sansz is sansz, és, mint tudjuk, nincs vége, amíg nincs vége. Meglátjuk, mire megy majd a hátralévő tornákon.
Kezdetnek mondjuk behúzhatná a stockholmi versenyt. A fináléban Isner vagy Gulbis vár majd rá.
Stefanos Tsitsipas of Greece celebrates his victory over Novak Djokovic of Serbia during a 3rd round match on Day 4 of the Rogers Cup at Aviva Centre on August 9, 2018 in Toronto, Canada
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés