Tóth Amarissa duplázott az országos bajnokságon, már negyedszer győzött egyesben

Tenisz-ob - Tóth Amarissa negyedszer nyerte meg a női egyest a tenisz országos bajnokságon. A szombati döntőben a Fehérvár Kiskút TK játékosai, a háromszoros bajnok Tóth Amarissa és az első felnőtt bajnoki döntőjét játszó Fenyves Gréta csapott össze a Nemzeti Edzésközpontban.

Babosék szoros első játszma után veszítették el a világbajnoki döntőt Rijádban - videó

Videó forrása: SNTV

A szövetség tájékoztatása szerint Fenyves bátran kezdett, nyomás alatt tartotta a világranglista 260. helyén álló riválisát, és 6:2-re hozta az első szettet. A folytatásban a "kihívó" már többet hibázott, és a torna első kiemeltje átvette az irányítást, kiegyenlített, majd a döntő játszmában 5:1-re ellépett. Fenyves innen még pontos játékkal visszazárkózott 5:3-ra, ám Tóth egy magabiztos adogatójátékkal lezárta a mérkőzést, és 2:6, 6:3, 6:3-as sikerével megszerezte negyedik egyéni bajnoki címét. Mivel korábban Nemcsek Gréta oldalán párosban is nyert, így duplázott az ob-n.
A díjakat Gulyás István versenyigazgató és Schmitt Petra főtitkár adták át Sávolt Attila szakmai igazgató közreműködésével, a Körmöczy Zsuzsáról elnevezett vándorserleget pedig a legendás Roland Garros-bajnok lánya, Körmöczy Zsuzsa nyújtotta át Tóth Amarissának.
A vasárnap 10.30 órakor kezdődő férfi egyes döntőt a Győri AC két játékosa, az első helyen kiemelt Valkusz Máté és a másodikként rangsorolt Madarász Gergely vívja.
(MTI)

Kapcsolódó:


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés