Míg a többiek tornáról tornára jártak, Ashleigh Barty Brisbane-ben edzett. De nem ám csak a Pat Rafter Arena kemény borításán, hanem a mellette található salakos pályákon is.

Annak ellenére, hogy az első Grand Slam-címét a 2019-es Roland Garroson szerezte, Barty és a körülötte lévő edzői stáb úgy döntött, hogy a felkészülésben amennyire csak lehet, erre, a számára még mindig kicsit idegen borításra helyezik a hangsúlyt.
Három évvel ezelőtt Barty-nak még semmiféle célja nem volt a salakkal. Igazából csak arra akarta használni, hogy felkészüljön kedvencére, a füves szezonra. A világelső csapata azonban mindig is úgy gondolta, elegendő variációs lehetőség van a teniszében ahhoz, hogy salakon is eredményes tudjon lenni. Gondoljunk csak a hatalmas, pörgetett tenyeresére, ami kiváló fegyver ezen a borításon.
Roland-Garros
A tapasztalatlan Roger Federer vitte a prímet a Garroson csütörtökön
04/06/2021 09:06
https://i.eurosport.com/2019/06/06/2608423.jpg
A legnagyobb baja az volt a salakkal, hogy nem ismerte igazán. A járvány által generált időszakban azonban rengeteget edzett ezen a borításon, aztán beindult a szezon, jöttek a meccsek, így szépen-lassan megszerezte az eddig hiányzó jártasságot is.
Elindult Charlestonban és Stuttgartban is, olyan tornákon, melyek az elmúlt években hiányoztak a programjából. Mostanra ott tart, hogy ha csak a vörös salakon lejátszott mérkőzéseit nézzük, egy 16-meccses győzelmi sorozat van mögötte. Ebben benne van a 2019-es Garros, az idei stuttgarti tornagyőzelem, valamint a madridi döntőig vezető út öt megnyert mérkőzése is.

Ashleigh Barty Stuttgart

Fotó: Imago

A finálét majd Aryna Sabalenka ellen vívja, de bármi lesz is ott az eredmény, biztos, hogy esélyesként utazik majd Párizsba.
„Ash tenyerese a sikerének a kulcsa” – magyarázza Wally Masur, az Ausztrál Teniszszövetség teljesítményért felelős igazgatója. „A végletekig visszafogja az ütője fejét, és csak az utolsó pillanatban, hihetetlenül gyorsan borít rá. Nagyon magasra pattannak ezek az ütések, amivel borzasztóan nehéz helyzetbe hozza az ellenfeleket.”
„Eszembe jut Sam [Stosur], és az az időszak, amikor ő nagyon jól játszott salakon. Az ő tenyerese is iszonyú kellemetlen volt a többiek számára. Kiszedte a lányokat abból a zónából, ahonnan kényelmesen meg tudták volna ütni a labdát. Ash pont ugyanezt csinálja.”
„Az ő estében ehhez ráadásul még hozzájön az is, hogy fonák oldalról rendkívül sokoldalú. Nem véletlen, hogy az ellenfelek nagyon nehezen tudják vele tartani a ritmust. Sok lány eléggé hasonlóan játszik és Ash egész egyszerűen megsemmisíti őket. Kiszedi őket a komfortzónájukból.”
2019-ben ez a játék, ez a sokoldalúság hozta meg pályafutása első GS-győzelmét a Garroson. Akkor még nem voltak elvárások vele szemben, az idén azonban már lesz rajta nyomás rendesen. Masur ettől függetlenül nem aggódik, szerinte Barty egyre jobban kezeli, hogy teher alatt kell játszania.
https://i.eurosport.com/2019/06/09/2611113.jpg
„Ash mindig is hitt magában, mi pedig mindig is úgy gondoltuk, hogy képes lesz majort nyerni. Persze ahol, és ahogyan megcsinálta, arra mi sem igazán számítottunk. Nem mondanám, hogy meglepetés volt, de a nagy trófea feltétlenül korábban jött, mint vártuk.”
„Most más a helyzet. Most ő talán a legnagyobb esélyes, de mindenképpen a két legnagyobb esélyes egyike. Ez pedig azzal jár, hogy vannak elvárások is bőven. Úgy tűnik azonban, hogy egyre inkább megtanul ezzel a nyomással bánni. Ne feledjük, jó ideje ő már a világelső.”
Forrás: Sydney Morning Herald
Roland-Garros
Kikapott, de így is büszke volt magára a súlyos betegség után visszatérő teniszező
02/06/2021 10:20
Roland-Garros women
Három szettre kényszerült a világelső a nyitókörben
01/06/2021 14:35