Teljesen új útra lép az edzőitől megváló Simona Halep
Publikálva 10/02/2022 - 11:00 GMT+1
A kétszeres Grand Slam-győztes román teniszező akár edzőfalónak is tűnhetett az utóbbi hónapokban, kis túlzással ugyanis minden versenyen más és más szakember ült a játékos boxában. A korábbi világelső előbb 2021 szeptemberében jelentette be, hogy közös megegyezéssel befejezik a munkát Darren Cahillel, akivel összesen hat évig dolgoztak együtt.
Simona Halep
Fotó: Getty Images
Főállású edző nélkül folytatja egyelőre teniszkarrierjét Simona Halep.
Halep karrierje legnagyobb sikereit, a Grand Slam-győzelmeket, valamint a világelsőséget is az ausztrál tréner, Darren Cahill irányítása alatt érte el, a szakember azonban szeretett volna több időt a családjával tölteni, ezért végül a munkakapcsolat megszakítása mellett döntöttek.
Néhány héttel később, az októberre tolt Indian Wells-i ATP és WTA 1000-es verseny előtt aztán jött a bejelentés, miszerint Halep újra azzal az Adrian Marcuval fog együtt dolgozni, aki már a kétezres évek elején is felelt a felkészítéséért. Marcu munkáját Daniel Dobre is segítette, így Halep egyszerre két edzőt is alkalmazott.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2018/11/09/2458593.jpg)
Simona Halep és Darren Cahill
Fotó: Getty Images
A két honfitárs közös ideje Halep oldalán azonban úgy fest, még fél évig sem tartott, az idei Ausztrál Opentől a negyedik fordulóban búcsúzó Halep ugyanis a napokban bejelentette, a jövőben már nem Marcu és Dobre szakmai irányítása alatt készül. A román teniszező azt is bejelentette, hogy a döntése hátterében nem egy előrehaladott tárgyalás áll egy másik szakemberrel, sőt mi több, egyelőre senkivel sincs kapcsolatban és ezen nem is szeretne változtatni. Egy román lapnak nyilatkozva ugyanis a teniszezőnő elárulta, amolyan kísérleti jelleggel, az elkövetkező időszakban főállású edző nélkül, egyedül szeretne készülni.
“Úgy érzem eljött az ideje, hogy magamra vállaljak minden felelősséget, és egy kicsit fejlesszem a személyiségemet. Szeretnék kísérletezni, kiváncsi vagyok rá, hogy mire megyek egyedül. Temérdek intelem maradt rám az előző edzőimtől, különösen a Darrennel közös hat évünkből van sok emlékem. Rengeteg ötletem van a hogyan továbbal kapcsolatban, és szeretném megnézni, hogyan tudok érvényesülni akkor, ha nincs rajtam nyomás a csapatom oldalából.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/01/24/3295815.jpg)
Simona Halep
Fotó: Getty Images
A sérülésekkel tarkított 2021-es szezont követően 2022-t tornagyőzelemmel kezdő Halep számára nem lesz újdonság az edző nélküliség, 2013-ban már egy ideig átélhette ezt az állapotot. Nem teljesen szokatlan az elit teniszezők körében, hogy főállású edző nélkül utaznak a versenyekre, a legmagasabb szinten ugyanakkor nem is túlzottan gyakori jelenség. Első körben Nick Kyrgios neve ugorhat be legfőképpen, az idei Ausztrál Open párostornájának győztesét azonban talán túlzás lenne a topjátékosok körébe sorolni. Aryna Sabalenka volt még az, aki miután megszakította a munkakapcsolatot korábbi edzőjével. Dmitry Tursunovval, egy ideig ütőpartnerével, Anton Dubrovval készült. A fehérorosz stábja ma is változatlan, időközben azonban Dubrov hivatalosan is az edzője lett.
Simona Halep most megpróbálkozik ezzel a módszerrel, az őt övező újdonságoknak pedig ezzel még nincs vége. A románok elsőszámú teniszezője ugyanis arról is említést tett nyilatkozatában, hogy időről időre fel fog bukkanni Patrick Mouratoglou varázslatos környezetben fekvő nizzai teniszakadémiáján. A francia sztáredző rengeteg ismerősen csengő játékos felkészülésében segédkezik ilyen vagy olyan mértékben, személye manapság tulajdonképpen megkerülhetetlen az elit teniszben. Halep számára az akadémiai keretek közötti készülés mellett alighanem a főállású edző hiányában a minőségi ütőpartnerek lehetősége szól a legfőbb érvként, megspékelve egy-két kósza Mouratoglou- tanáccsal.
“Nagyon szeretnék eljutni oda, mert korábban soha nem készültem még akadémián. Szeretnék minél több új dolgot kipróbálni, különösen is akadémiai felkészülést. Tudom, hogy rengeteg jó játékossal futhatok ott össze, akik ellen minőségi felkészülést végezhetek.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/01/27/3298120.jpg)
Simona Halep
Fotó: Getty Images
Persze, azért teljesen mégsem sem lesz önmagára utalva a “nagyvilágban” Halep, legalábbis erre lehet következtetni az általa elmondottakból. Darren Cahillel ugyanis, azzal együtt, hogy az ausztrál szakember már nem felel a teniszező felkészítéséért, még manapság is sokszor egyeztetnek. Ilyen értelemben egy amolyan “supervisori” rangban mégiscsak lesz valaki Halep mellett, aki besegít olykor-olykor, persze kérdés, hogy mondjuk egy videochaten átadott tanács hatékonyságban felveheti-e a versenyt a személyes jelenléttel egy olyan játékosnál, akik két Grand Slam megnyerését követően újabb címekre pályázik?
“Azért tartott olyan sokáig az együttműködésünk Darrennel, mert ő nagyon jól megértett engem. Edzősége mellett igazi pszichológus alkat volt, az ő tanácsainak hatására nyitottam sokak felé, kezdtem el többet beszélgetni az emberekkel. Manapság is szinte mindennap beszélünk, bármikor számíthatok a tanácsaira, amikor szükségét érzem.”
Önmaga felkészítőjeként Simona Halep először a február 14-én kezdődő dubaji WTA 500-as, valamint az egy héttel később kezdődő dohai 250-es tornán versenyez. Mindkét közel-keleti helyszínre elkíséri a Mouratoglou-akadémia egyik játékosa, aki ütőpartneri minőségben lesz a román kiválóság mellett.
Forrás: ubitennis
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés