Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Szuper szombat a Garroson – pályán Federer, Nadal és Djokovic

Kálmán Laci

Publikálva 04/06/2021 - 21:41 GMT+2

Nem biztos, hogy túl sok olyan hétvégi nap lesz még, amikor láthatjuk a Nagy Hármas valamennyi tagját játszani. Becsüljük ezt meg és élvezzük ki.

Roger Federer, Rafael Nadal and Novak Djokovic

Fotó: Eurosport

Az alábbi öt találkozót ajánljuk a Roland Garros szombati játéknapjáról. Pályára lép mások mellett mindkét címvédő, valamint az egyik legnagyobb fiatal tehetség is.

Carlos Alcaraz – Jan Lennard Struff
Már most biztos, hogy hatalmas Garrosa van a 18. életévét nemrég betöltött Alcaraznak. A fiatal spanyol ugyanis a selejtezőből került a főtáblára, ahol már két mérkőzést is sikerült nyernie. A második körben a rutinos Nikoloz Basilashvilit verte kifejezetten meggyőző játékkal, sima három játszmában.
Struff sem panaszkodhat, hisz ha a papírformát nézzük, már neki sem kéne versenyben lennie. A német ugyanis az első fordulóban búcsúztatta a hetedik kiemelt Andrey Rublevot ötszettes csatában.
Mindketten jó passzban vannak tehát, úgyhogy feltétlenül jó meccsre van kilátás. Ha a német győz, beállítja eddigi legjobb GS-eredményét, a negyedik fordulót, amit két évvel ezelőtt épp itt a Garroson ért el. Ami a spanyolt illeti, ő már ezzel a harmadik körrel is megdöntötte a saját legjobbját. Persze ne gondoljuk, hogy itt meg szeretne állni, éhes és motivált. Most úgy érezheti, határ a csillagos ég.
A játéka finoman szólva is rendben van, veszítenivalója pedig semmi.
picture

Carlos Alcaraz

Fotó: Getty Images

Iga Świątek[8] – Anett Kontaveit[30]
A címvédő tavaly átgázolt az egész mezőnyön és gyakorlatilag bármiféle megingás és szettveszteség nélkül húzta be a Garrost. Egyelőre idén is nagy formában van, ugyanis megállás nélkül hengerel. Az, hogy az első körben Kaja Juvan egy nullára elvesztett játszma után jó tudott lenni öt gémre a másodikban, szinte már csodaszámba ment.
A tapasztalt Kontaveit személyében a harmadik fordulóban azért már egy komolyabb teszt várhat Świątekre.Persze voltak hasonló gondolataink tavaly is, aztán mégis minden akadályt gond nélkül tudott venni. Mindenesetre ez egy olyan mérkőzés lehet, ahol a lengyel talán már érezhet magán valamiféle nyomást.
Eddig kétszer találkoztak egymással, mindkétszer kemény pályán, és mindkétszer, igaz szoros mérkőzéseken, de Kontaveit tudott nyerni. Ez persze salak, és a Garros, úgyhogy most érdemes volna inkább Świątekre tenni.
picture

Iga Swiatek

Fotó: Getty Images

Rafael Nadal[3] – Cameron Norrie
A 13-szoros bajnok egyelőre mint kés a vajban, úgy halad előre a tornán. Alexei Popyrin ellen ugyan volt egy szettje, ami rövidítésbe torkollott, de összességében kontroll alatt tartja a mérkőzéseit.
Norrie személyében az utolsó, még talpon lévő brit játékos lesz a címvédő ellenfele. Idén már kétszer is meccseltek, előbb az Ausztrál Openen, majd Barcelonában, és Nadal mindkét alkalommal magabiztosan győzött.
Bár a britnek egyáltalán nincs rossz salakszezonja, hisz döntőzött Lyonban, és verte idén Thiemet, Khachanovot és Cilicet is, mégis nehéz volna bármi olyat mondani, amivel az esélynek legalább a szikráját oda lehetne tenni a neve mellé.
„Természetesen én leszek az esélytelen” – mondta Norrie. „Nem lesz tehát rajtam semmiféle nyomás. Kimegyek a pályára, kiteszem, amit tudok és megpróbálom valahogy zavarba hozni őt.”
Valószínűleg ez a legtöbb, amit tehet.
picture

Rafael Nadal

Fotó: Getty Images

Novak Djokovic[1] – Ricardas Berankis
A világelső nem kapott igazán könnyű ellenfeleket az első két körben, ennek ellenére borzasztóan magabiztos volt, és uralta az első két találkozóját. Igazából még egy szoros szettje sem volt.
Pedig nem indult jól a szerbnek a salakszezon, de úgy tűnik, a formaidőzítés kiválóan sikerült. Monte-Carlóban csak egy meccset tudott nyerni, és az első belgrádi tornán is csak kettőt. Rómában már döntőzött, de saját bevallása szerint az áttörést a második belgrádi torna jelentette a számára. Némiképp szokatlan, hogy másodszor is elindult a hazai tornán, hisz azt közvetlenül a Garros előtti héten rendezték.
„Amikor megtudtam, hogy Belgrádban lehetnek nézők, nem volt kérdés számomra, hogy megint elindulok” – mondta Djokovic. „Rengeteg energiát merítettem a nézőkből, a hangulatból, és abból, hogy sok időt tölthettem a családommal. Fel akartam magam pumpálni a Garrosra, úgy tűnik jó döntés volt elindulni.”
Berankis és Djokovic eddig háromszor játszottak egymással, legutóbb a tavalyi Garroson, de a litván eddig még szettet sem tudott fogni a világelső ellen.
picture

Novak Djokovic a harmadik forduló után ünnepelt

Fotó: SID

Roger Federer[8] – Dominik Köpfer
Federer és Köpfer vívják majd az esti mérkőzést a Chatrier-n. A svájci egy könnyed és egy szoros meccsen van túl, és minden esélye megvan arra, hogy egy újabb győzelemmel ott legyen a negyedik fordulóban.
Persze óvatosan kell azért fogalmazni, hisz jelen állapotában nehéz megmondani, hogy a Cilic elleni négyszettes mennyire viseli meg esetleg a testét. A pályáról mindenesetre úgy jött le, hogy remek állapotban volt, úgyhogy a meccs esélyesének feltétlenül őt kell tekinteni.
Ez lesz az első egymás elleni mérkőzésük, ami inkább a kevésbé ismert játékosnak szokott kedvezni, legalábbis a találkozó elején. Azonban ha Federer annyit tesz a pályára, mint az első két meccsén, a németnek nem lesz túl sok esélye ellene. A svájci egyébként komfortosan érzi magát a borításon, mondjuk ez a játékán is elég jól látszott.
„Ciliccsel nem játszottunk túl hosszú labdameneteket” – mondta Federer. „Dohában hosszabbakat játszottam, ami nem véletlen. A salak ugyanis manapság többnyire gyorsabb, mint a legtöbb kemény pálya. Főleg egy melegebb napon.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés