A XXI. század a sportlétesítmények vonatkozásában minden valószínűség szerint a multifunkcionalitásé lesz. Ezt célozzák meg az olimpiarendezésre tervezett, később átalakításra váró, vagy éppen más módon újrahasznosított létesítmények. Manapság már semmi sem az, aminek eredetileg látszott. Mivel magyaráznánk különben, hogy Berlinben például egy kerékpáros csarnokban, a Velodrome-ban zajlott le az idei úszó Eb? A modern kori rendezőelv az idei tenisz Davis Kupa döntőjét is érinti, amelyet a tervek szerint egy labdarúgó stadionba visz el a francia tenisz szövetség (FFT).
Az első osztályban szereplő Lille stadionja lesz ugyanis a november 21-23 között sorra kerülő találkozó helyszíne, a nagy formátumú rendezési ötletet pedig alighanem a Roger Federer vezette svájci csapat érkezése váltotta ki. Azt majd csak hétfőn teszik közzé, hogy a Pierre Mauroy Stadionban pontosan milyen borításon játszanak a csapatok. A két éve megnyitott vadonatúj, zárható tetőszerkezettel ellátott stadion amúgy 50.000 néző befogadására alkalmas, így vélhetően a francia-svájci találkozó a nézőszám rekordok átírására is alkalmas lesz.
Tenisz
A héten a szokásosnál jobban befagyott a tenisz-világranglista
TEGNAP 08:08
A francia szövetség tervei szerint a focipálya egyik felén alakítják majd ki a tenisz pályát, amely egy mobil lelátóval kiegészülve minimum 27.000 fős kapacitással üzemelhet majd ideiglenes arénaként. Az eddigi Davis Kupa nézőrekordot még egy 2004-es párharc tartja, akkor Sevillában 27.200 néző látta a helyszínen a házigazda spanyolok sikerét az Egyesült Államok ellen.
Tokyo 2020 mixed doubles
Az olimpia legviccesebb díjátadóján Karatsev majdnem lenyúlta az aranyat
TEGNAP 00:18
Tokyo 2020
Miközben Zverev olimpiai aranyérmét ünnepelte, Khachanov ütőjén vezette le a frusztrációt
01/08/2021 19:53