Száguld a legjobbak közé az új amerikai teniszreménység

Húszévesen már legyőzte Berdychet, Millmant, Auger-Aliassimet és Sinnert is – Jenson Brooksby névadójához méltó iramban száguld a tenisz közvetlen elitje felé.

Jenson Brooksby

Fotó: Getty Images

John Isner múltheti, Atlantában aratott tornagyőzelme véget vetett annak az évtizedek óta nem tapasztalt jelenségnek, miszerint hetekig nem volt amerikai teniszező az ATP-világranglista első 30 helyezettje között. A korábbi wimbledoni elődöntős óriást most épp a 30. helyen jegyzik, rajta kívül pedig további tizenegy honfitársa tartozik még a TOP 100 előkelő mezőnyébe. Hozzájuk csatlakozik hétfőtől az eddigi ATP-mérlege alapján nagy jövő előtt álló Jenson Brooksby.
A mindössze húszesztendős kaliforniai srác saját bevallása szerint négyévesen kezdett el teniszezni, amikor a szüleire való várakozás közben azzal múlatta az időt, hogy szivalacslabdáját a garázsajtónak ütögette. Azt nem tudni, hogy a szülők a fiúkban szunnyadó tehetség, netalán a cserére szoruló garázsajtók láttán, de hétévesen intézményesítették az ütögetést, innentől pedig eldőlt, hogy a kis Jenson teniszező lesz.
A manapság 193 cm magas Brooksby először a 2018-as US Openen tűnt fel, ahová 18 évesen egy korosztályos amerikai verseny megnyerésével vívta ki a részvétel jogát. Az akkor a világranglistán csillagászati távlatokban, ezren kívül álló amerikai tini John Millmannel került össze az első körben, és nem meglepő módon három játszmában vereséget is szenvedett a jóval rutinosabb ausztráltól. Egy évvel később már nekivágott a selejtezőnek, amit sikerrel meg is vívott, a főtáblán pedig a deklaráltan élete utolsó versenyén szereplő Thomas Berdychet kapta. Brooksbyt különösebben nem hatotta meg a korábbi wimbledoni döntős cseh hattyúdala, akit négyszettben legyőzött és ezzel nyugdíjba is küldött. Habár a következő körben Nikoloz Basilashvilitől vereséget szenvedett, a cseh legyőzése egyértelműen jelezte, hogy komolyan kell venni a srácot.
A COVID-helyzet mellett egy sérülés is hátráltatta 2020-ban, így nem meglepő, hogy a teljes szezont kihagyta. Volt ideje bőven gondolkodni, s talán az elmúlt esztendőben döntötte el, hogy eredeti tervével ellentétben mégsem az egyetemi teniszbajnokságba kapcsolódik be a Baylor University színeiben, hanem inkább komolyabban is megméreti magát a profik között. Hogy ez mennyire jó döntésnek bizonyult, azt az idei szezon, és főleg az elmúlt bő egy hónap fényesen bebizonyította.
2021-ben február-ápriis között négy különböző Challenger-tornán is döntőzött, melyek közül hármat meg is tudott nyerni (kettőt keménypályán, egyet salakon). A tavaszi lendület aztán a Roland Garros főtáblájáig repítette, ahol a sikeres kvalit követően az Ausztrál Openen a köztudatba berobbanó Aslan Karatsev állta útját. Logikus lépésként fogalmazódhatott meg ekkor néhány amerikai ATP-verseny szervezőjének fejében, hogy a tehetséges és ambíciózus srácot megkínálják egy-egy szabadkártyával valamelyik tengerentúli ATP-eseményen. Az ötlet először Newportban valósult meg, ahol furcsamód Wimbledon után rendeztek füvespályás tornát a 250-es szinten.
picture

Jenson Brooksby

Fotó: Getty Images

Jenson Brooksby keresztnevét a Formula -1 2009-es világbajnoka, Jenson Button tiszteletére kapta, szülei ugyanis nagy rajongói a brit pilótának. Newportban megvillantott valamit abból, ami a teniszpályán alkalmazható az autóversenyzés elitkategóriájából, szélvészgyors tempóban masírozott ugyanis végig a teljes mezőnyön. Az első körben a rutinos orosz, Evgeny Donskoy, a második fordulóban a honfitárs, Denis Kudla, a negyeddöntőben a német Peter Gojowczyk, míg az elődöntőben az ausztrál Jordan Thompson sem tudta megállítani, így élete első US Openen kívüli ATP-tornáján azonnal a döntőbe jutott. Ráadásul, a fináléig vezető úton mindössze a Kudla elleni mérkőzésen veszített szettet, a további nyolc lejátszott játszmából pedig mindössze egy végződött rövidítéssel, tehát azzal sem lehet különösebben vádolni, hogy az ölébe hullott volna a lehetőség.
A newporti döntőben a nagyon rutinos Kevin Anderson volt az ellenfele, akitől két szoros játszmában vereséget is szenvedett, csalódott azonban semmiképpen sem lehetett. Newport után levezetésként lenyomott még egy Challengert Lexingtonban, ahol Thanasi Kokkinakis legyőzte őt a negyeddöntőben. Talán még átgondolnia sem sikerült a mérkőzés történéseit, amikor csörgött a telefonja, értesítve őt arról, hogy néhány visszalépés miatt megüresedett egy szabadkártya Washingtonban, amit a szervezők szeretnének neki adni. Brooksby azonnal csomagolt és Washingtonba repült, hogy részt vegyen élete első 500-as tornáján.
picture

Jenson Brooksby

Fotó: AFP

A Citi Openen pedig mintha csak folytatná a newporti szériát. Ráadásul, a dupla annyi pontot érő fővárosi versenyen jóval komolyabb ellenfeleket is kapott, akik ellen ugyanúgy sikerrel vette az akadályokat. Kezdésként azonnan visszavágott Kevin Andersonnak, majd egy körrel később honfitársát, Frances Tiafoe-t győzte le. A harmadik fordulóban a torna második kiemeltjét, Felix Auger-Aliassime-t győzte le két sima szettben (6-3, 6-4), a negyeddöntőben pedig következhetett egy újabb visszavágás, igaz, ezúttal egy régebbi sérelemért. Az őt élete első GS-mérkőzésén legyőző John Millman volt ugyanis a Washingtoni negyeddöntőbeli ellenfele, akit iskolajátékkal, ötször is brékelve győzött le (6-1,6-2). Nem csoda, hogy Andy Murray is felfigyelt az amerikai teniszezőre, akit a Twitteren méltatott:
Az elődöntőben aztán a még nála is fiatalabb, ám az eredményeket tekintve jóval tapasztaltabb Jannik Sinner következett Brooksbynak. Az első játszma szorosan alakult, 6-5-ös amerikai vezetésnél pedig Sinner komoly bajba került saját adogatása mögött, hiszen 0-40-nél Brooksby-nak lehetősége volt arra, hogy fogadóként befejezze a játszmát. Itt azonban valami megtört, Sinner nemcsak, hogy felállt a már-már kilátástalan helyzetből, de tie-breakre mentette a játszmát, amit végül meg is nyert. A második szett ezután már csak formalitás volt, az olasz 6-1-re behúzta azt is, így készülhet a vasárnapi döntőre.
Jenson Brooksby sokáig nem lesz elfoglalva a pihenéssel, hiszen szabadkártyát kapott a hétfőn rajtoló ATP 1000-es tornára Torontóba, ami, elnézve az első versenyes mérlegét az elmúlt hetekből, nem sok jóval kecsegtet az ellenfelek számára.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés