Gael Monfilst a 2021-es szezonban Dominic Thiem korábbi edzője, Günter Bresnik segíti. Az osztrák mester az idény előtti felkészülési időszakban kezdte meg a közös munkát a francia teniszezővel, Ausztráliába azonban nem utazott el a karantén miatt.


Thiem hétéves korában került Bresnikhez, együttműködésük 2019-ig tartott, szétválásuk után néhány anyagi részlet tisztázása pereskedéshez vezetett. Az osztrák szakember a US Open-győztes teniszező mellett Ernests Gulbisszal, Jerzy Janowiczcsal, korábban pedig Boris Beckerrel és Henri Leconte-tal is dolgozott együtt. Legújabb tanítványa pedig az a Monfils, aki pályafutása végéhez közeledve szeretne Grand Slam-tornát nyerni.
Állítólag novemberben Monfils menedzsere, majd később maga a teniszező is megkereste Bresniket, a szezon előtti felkészülést Tenerifén és Dubaiban már együtt végezték. Ausztráliába a karantén miatt nem utazott el az osztrák edző, és a szezont illetően is csak néhány előre megbeszélt tornán lesz jelen, egyébként telefonon tartja a kapcsolatot a világranglista 11. helyezettjével. Ausztráliában egy másik osztrák edző, Richard Rückelshausen segíti Monfilst, aki az ATP-kupán a francia csapat kapitányaként is szerepet kap.
Tokyo 2020
Federer és Wawrinka távollétében is két svájci érem születik teniszben
3 ÓRÁJA
Monfils, aki akár dzsúdós is lehetett volna, ma azonban már kiváltságnak érzi, hogy teniszezhet | Eurosport
Gael Monfils a pályán és azon kívül is kiemelkedő egyénisége a tenisznek. Ő a mezőny egyik legruganyosabb, legatletikusabb játékosa, aki elképesztően kreatív megoldásokra is képes. Mindezek mellett pedig egy őszinte, egyenes, mindig barátságos figura. Ha azonban valaki azt gondolná, hogy ő így született, mindent az adottságainak köszönhet, és kisujjból kirázza azt a teniszt, amit a pályán láthatunk tőle, az nagyon téved.
A 2020-as szezon igazi hullámvasútként alakult Monfils számára. Nagyon jól kezdte az évet, két tornát is megnyert februárig, de a járvány alaposan megakasztotta, a tenisz visszatérése után alig nyert mérkőzést. Bresnikkel kiegészülve a top 10 és egy Grand Slam-győzelem lehet a célja.
„Gael kivételes, fejben nagyon gyors. Ha valaki látja őt videójátékozás közben, csak kapkodja a fejét. Hamarabb meglátja a dolgokat, ebben hasonlít Nick Kyrgiosra. Az ellenfél tempójával csak ritkán van problémája. A kívülállók számára sokszor paprikajancsinak tűnik, de ő saját magát nem szórakoztatásra szakosodott játékosnak tartja. Bohócként nem lesz valakiből világranglista hatodik. Nagyon sokat dolgozik, édesapja, aki profi focista volt Franciaországban, nagyon szigorúan nevelte”
- fogalmazta meg Monfilsról alkotott véleményét Bresnik.
A tenisz egyik legszórakoztatóbb egyénisége egyre komolyabb álmokat dédelget | Eurosport
Gael Monfils kétségkívül a tenisz egyik legkülönlegesebb egyénisége. Hihetetlen rugalmasságának, fantasztikus megoldásainak és végtelenül látványos teniszének köszönhetően gyakran kerül a figyelem középpontjába, eredményeit tekintve azonban talán lehet némi hiányérzetünk. Tehetsége alapján a Nagy Hármassal is versenyre kelhetne, ehhez képest nem nyert még 1000-es tornát, és Grand Slam-finálét sem játszott.
Az osztrák mester a Grand Slam-győzelmet nevezte meg fő célnak. De azért ügyel arra, hogy a francia ne veszítse el egyéniségét a pályán.
„Ő másképp működik. Nem egy David Ferrer, aki túr, harcol, harap. Ő akkor érzi jól magát, ha kreatív. Az ilyen típusú játékosokat nem korlátozhatod, különben nagy károkat teszel.”
Bresnik nem utazott el Ausztráliába, de azért megosztotta véleményét az ott kialakult karanténhelyzetről.
„Természetesen megkérdőjelezhető, ha 70 teniszező Ausztráliában a hotelben ragad. Ez olyan, mintha börtönben lennének. De az egészségért és az egzisztenciáért megy ez a küzdelem, vannak fontosabb dolgok is, mint hogy működik-e az első szerva. Én szeretem a sportot, főleg a teniszt. Sokaknak más gondjaik vannak, és talán épp most szakad rájuk a tető. Nekik esténként a TV előtt a sport egy várt esemény, és segítséget jelent, hogy picit kimozduljanak a mindennapokból. Hasonló a helyzet a kultúrával, amely most kicsit nehezebb helyzetben van.”
via heute.at 
Tenisz
Novak Djokovic - Interjú - Tokió 2020
6 ÓRÁJA
Tokyo 2020 men
Djokovic Zverevvel mérkőzik a döntőbe jutásért és a biztos éremért
6 ÓRÁJA